ÜLLŐ » A világvándor hazatért. Talán végérvényesen. Írhatnánk azt is, hogy megpihent, de ez nem volna igaz, merthogy a pályán és azon kívül is megy, fut, robotol, illetőleg edzést tart. A Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Üllő játékos-edzője, Sinkó Balázs a BVSC-ben kezdett, s Zuglóban, a Szőnyi úton lett belőle ismert labdarúgó.
Nem ölthette fel a válogatott gyönyörűséges meggypiros dresszét, nem szerzett mesterhármast a Fradi ellen, de futballistaként megjárta Feröert és Angliát, amit nem sok hazánkfia mondhat el magáról. – Kocsmáros, suszter vagy kazánfűtő volt? – Annál a csapatnál, ahol játszottam Feröeren, volt egy halfeldolgozó üzem, négyórás munkában dolgoztam ott néhány hónapig, de már nem is tudom, milyen munkakörben – felelte Sinkó Balázs, az Üllő 38 esztendős játékos-edzője, korábbi élvonalbeli labdarúgó, aki az 1997/1998-as évadban debütált az NB I-ben a BVSC-Zugló színeiben. – Vízhatlan ruhában kellett kinn állnom a rakodótérben, nagynyomású slaggal spriccelni a konténereket. Mondom, négyórás munka volt, amelyből úgy két és fél óra lehetett a kávészünet. – Hogy a 2000-es évek végén a dallamos nevű IF Fuglafjördur edzőközpontjában vagy az immár itthon, családi-baráti körben kortyolgatott Latte Macchiato a finomabb, azt most hagyjuk, azt viszont ne, hogy a bajai vagy a szegedi halászlé az ízletesebb? – Sajnos nem tudok erre felelni, mert ugyan szeretem a halászlevet, de vajmi keveset tudok arról, mi az, ami igazán jó, így nem is mondanám magam szakembernek.
„EL AKARTAM MENNI MAGYARORSZÁGRÓL”
– Futballistának viszont nyilván. Árulja el, hogy a túróba kerül egy magyar labdarúgó az Isten háta mögé és nem Ausztriába, Szlovákiába vagy éppen Finnországba? – Potemkin Károly nekem nagyon régi haverom és csapattársam, őt hívta fel egy magyar menedzser, hogy volna egy feröeri csapat, amelyik európai kupamérkőzést fog játszani és sürgősen kellene nekik egy befejező csatár, egy igazi »9-es«. Így jött Potemkin Károly a képbe, kiment és megismert egy helyi menedzsert, egy dán fickót, aki kérdezte tőle, nem tudna-e még több magyar játékost idehozni, mert lát ebben üzleti lehetőséget. Rajta keresztül kerültünk ki, Nagy Tomi, Bükszegi Zoli, Balogh Marci meg én, a volt zalaegerszegi kapus, Turi Géza akkor már ott volt. Lényegében ennyi a sztori. A játékosügynöknek volt kapcsolata a helyi klubokkal, és kellettek tapasztaltabb európaiak a csapatok megerősítéséhez. – Egy halászlécseppet sem bánta meg ezt a kalandot? Vagy nem is úgy fogta fel? – Akkor éppen olyan állapotban voltam, hogy el akartam menni Magyarországról. A magánéletben és a futballt tekintve is pont olyan időszakomat éltem, amikor nem igazán bántam, hogy jött egy ilyen lehetőség. Nagyon izgalmas tizennyolc hónap volt, mert én kétszer kilencet voltam kinn, és érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem. Felemás másfél év volt, de persze, hogy nem bántam meg, mert több lettem azáltal, amit ott kaptam. Nem feltétlenül lett belőlem jobb futballista, de nem érzem úgy, hogy búslakodnom kellene azon időszak miatt. – Anyagilag legalább megérte, jól járt? – Az előbbiekben említett dán menedzser átvágott, mert idő előtt lelépett majdnem öt havi fizetésemmel, de a helyiek, a klubvezetők kárpótoltak. Azt mondták, jó, akkor innentől kezdve nem tőle kapod a fizetésednek azt a felét, amit onnan kaptál, hanem tőlünk, így azt kifizették, rendezték. Ha másért nem is, de annak nagyon örültem, hogy kimentem Feröerre, mert megtapasztaltam, hogy pozitív és negatív figurák ugyanúgy élnek ott is, mint Magyarországon. Ebből a szituációból kifolyólag találkoztam egy-két nagyon korrekt emberrel, ami nem esett rosszul.
FUTBALL HETENTE EGYSZER
– Könnyen tért vissza a „két nehéz szülésnyi” idő után? – Semmi esetre sem szerettem volna hazaköltözni. Különféle magánéleti események miatt Angliába mentem, és ott próbáltam meg magamnak csapatot találni. Voltam is több profi és félprofi együttesnél megmutatni magam, így a Feröeren keresett pénzem nagy része néhány hónap alatt el is ment, mert próbajátékról próbajátékra járkáltam. Aztán ott ragadtam Angliában, de akkor már a munka mellett abszolút amatőrként focizgattam, és hogy megint visszatérjek a magánéletre, megismertem a feleségemet és visszaköltöztem Magyarországra. – A kalandozó magyar legény történetének legalább happy end a vége. – Volt egy közel egyéves szünet, amikor nem igazán futballoztam, legfeljebb hetente egyszer, ám amikor hazaköltöztem, reaktiváltam magam Monoron, az NB III-ban. – Hát ez az: amilyen alapokkal rendelkezik, mint a nagyigmándi nagyi meggybefőttje, úgy ellehetne a honi harmadosztályban még 38 évesen is, nem? Kor- és korábbi váci csapattársa, Rusvay Gergely az NB II-es Vác után a nyáron igazolt a Dunaharasztihoz, és rendre kitűnik a kellőképp masszív társulatból. Mégis, miért a magyar futball ötödik vonalában próbálkozik? – Volt a „megye-egyből” is több ajánlatom, az NB III-ból még tavaly is kerestek, de már úgy voltam vele, szeretnék egy olyan helyet találni magamnak, ahol kicsit bele tudok kóstolni az edzősködésbe, és mindemellett nem kell abbahagynom a játékot. Üllőn Király Zoltán elnök úr – akivel most már egy ideje együtt dolgozunk, és amellett, hogy a munkaadóm, a barátomnak is tekinthetem – biztosította a feltételt, hogy kipróbálhassam magam trénerként. Olyan helyre, ahová utazni kellene, nem mentem volna, a magánéletembe már nem fért volna bele, és úgy voltam ezzel az egésszel, annyit már nem ért volna meg NB III-as szinten futballozni, hogy 80 vagy 100 kilométert utazzak naponta. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy mint játékos-edző próbálok munkát vállalni és belefogni egy olyan projektbe, amely alatt értelemszerűen tudok futballozni és mellette edzősködni. Nekem fontos, hogy a közelben legyen, és Üllő nincs messze Budapesttől, mivel a Gloriett Sportiskolában dolgozom edzőként, illetve van még egy szintén a futballhoz kapcsolódó videoanalízises munkahelyem a fővárosban.
JÁTÉKOS-EDZŐSÉG? NEM KÖNNYŰ, DE LEGALÁBB NEHÉZ
– Néha nem érzi úgy a pályán, mintha két fél ember lenne? Mert az otthon zöld füvén nem biztos, hogy úgy ítél meg bizonyos játékhelyzeteket, mint a technikai zónán belül állva, jobban átlátva a történéseket. – Ez egy nagyon érdekes helyzet, amit azért is szerettem volna kipróbálni, mert volt bennem egy ilyesfajta önzőség, hogy mint említettem, edzősködni akarok, de nem szeretném abbahagyni a futballt, én még játszani szeretnék, és ez valószínűleg így is lesz még néhány évig, mert nagyon jól érzem magam fizikálisan. Lekopogom, mindig is elkerültek a sérülések, nem vagyok erre hajlamos. Másfél éve belekóstoltam ebbe az egészbe, nem könnyű, de legalább nehéz, viszont igyekszem ezt úgy megoldani, hogy a meccseket megélem játékosként a pályán belülről és igyekszem minden mérkőzést a barátok, ismerősök segítségével rögzíteni és utána visszanézni, illetve kielemezni, majd a csapat felkészülését és a játékosokhoz intézett gondolataimat próbálom ez alapján objektív szellemű mederbe terelni és átadni. Ebből is lehet tanulni, mint ahogy abból is, hogy felnőtt gárda mellett az U10-es csapat edzője is vagyok, azaz a futball nagyon sok aspektusát élem át mostanában, ami azt gondolom, jó, mert lehet, sok dolog nem kapcsolódik össze – mert nyilván egy felnőtt együttesnek másfajta edzést tartasz, mint egy U10-esnek –, de minden a futballról szól és ettől csak több leszek, nem kevés tapasztalatom lesz. Most ezt az időszakomat élem, és szeretném is meglovagolni. – Volt olyan az elmúlt időszakban, amikor a felvételeket analizáló Sinkó Balázs másként döntött volna bizonyos szituációban, mint ahogy az adott pillanatban a pályán lezajlott? – Természetesen. A másfél héttel ezelőtti, Felsőpakony elleni rangadót követő szombat este és vasárnap is úgy tekintettem végig a meccsünket, hogy hüledeztem, pedig rendszeresen megnézem magunkat. Mennyire máshogy élünk meg belülről bizonyos helyzeteket, mint kívülről?! Azt gondolja az ember, hű, mekkorát sprinteltem, aztán meg azt látom a videón, Jézusom, milyen lassú vagyok! Amikor belül úgy éled meg, a »spori« mekkorát hibázott és hogy meg van sértve az igazságérzeted, utána nevetségesnek, szánalmasnak tartasz egy ugyanolyan vagy hasonló szituációt, amikor visszanézed: ilyen szituban minek kell reklamálni? Egy csomó taktikai elgondolás és játékhelyzet egészen máshogy jön le utólag, nyugodt fejjel, mint benn, a pályán olyan adrenalintól túltengett állapotban, mint amilyenben én szoktam lenni. Szeretem mindezt játékosként is megélni, de tudom, hogy egész más a pályán kívüli világ, egész más meccselni edzőként a kispadról, mint belülről irányítani. Élvezem ezt az átfedést, de érzem és tudom, hogy egyre kevesebb időm van játékosként és idővel egyre többet szeretnék a pályán kívül lenni.
KÉM AZ ÜLLŐI TRÉNINGEN
– Ezt a hendikepet azért kihasználja? Megnézi az egy, két vagy három hét múlva esedékes rivális aktuális bajnokiját, majd kielemzi, avagy ennek tudatában készíti fel a játékosait, a felvételből leszűrhető tanulságok alapján? – Volt már erre példa. Azt gondolom, a mai futballban akár a mi szintünkön is nagyon fontos és a játék része, hogy felkészülsz az ellenfélből. Nyilván „megye-kettes” nívón kevesebb olyan történés lesz, amelyre oda lehet koncentrálni, de minden csapatnak van erőssége és gyengesége is. Nem mondom, hogy ez a kulcsa egy bajnokság megnyerésének, de például a Magyar Kupa főtáblájára jutásért mi a Törtellel játszottunk és a mérkőzést megelőző Törtel–Iklad meccsre elküldtem az egyik barátomat, aki vállalkozott rá, hogy megnézi az összecsapást. Nagyon használható feltérképezést végzett, úgyhogy tényleg fel tudtunk készülni a Törtel erősségeiből, ami tökéletesen visszajött az egymás elleni meccsen. Riválisunk egészen jó és erős csapat, múlt hét szerdán is továbbjutott a Magyar Kupában, amely simán meg fogja nyerni a „megye-kettő” Keleti csoportját, de azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen társulat, amely ebben a szezonban tétmeccsen nem kapott tőle gólt, ami legalább 50 százalékban annak volt köszönhető, hogy tudtuk, mire számíthatunk. De nem csak mi csinálunk ilyet, mivel a Felsőpakony egyik szakvezetője például ott volt az egyik edzésünkön, tehát az létező dolog, hogy megnézik egymást a csapatok, hogyan edzenek, ki játszik, ki sérült, vagy éppen ki nem. Persze „megye-kettes” szinten én sem megyek el minden meccsre és nem elemzem ki az ellenfeleket, inkább a saját találkozóinkat szoktam, épp azért, hogy fel tudjam hívni a figyelmet a hibákra és a pozitívumokra. – Olyan elemzőrendszere nincs, amelyből kiderül, mi történik akkor, ha elhagyják az áthúzott Üllő táblát? – Most már egyre többet beszélünk erről a csapaton belül is, hiszen az eddigi három idegenbeli meccsünk egyikén sem szereztünk pontot. Sajátos a helyzetünk, mert azzal a felfogással, hogy minden pályán, mindenki ellen játszani akarunk, azzal egyelőre nem sikerült eredményt elérnünk. Mi azonban hiszünk abban, hogy ebben az osztályban a mi helyünk az első három helyezett között van és lesz, mert van annyi tapasztalat az egyénekben, ráadásul abban hiszünk kollektíven, hogy a heti három edzés, illetve a rengeteg erről szóló elemzés és a kommunikáció eredményre fog vezetni. Nem gondolom azt, hogy ennek a csapatnak gondjai lesznek a későbbiekben az idegenbeli meccsek megnyerésével, egyelőre ez még több ok miatt nem sikerült, de bízunk egymásban és alig várjuk, hogy jöjjön a következő vendégként vívandó összecsapás, mert szeretnénk megszakítani ezt a rossz sorozatot.
A futballista nem gladiátor » Megfordult a Pest megyei I. osztályban, illetve a megyei második vonalban Keleten és Délen. Mi a különbség a bajnokságok között? Egyáltalán összehasonlíthatók a pontvadászatok? „A »megye-egyes« szint valamivel erősebb, mint a »megye-kettes«, mert nyilván szervezettebb csapatok, illetve infrastrukturálisan jobb helyzetben lévő klubok vannak, bár Felsőpakonyban például jobb a pálya, mint Pilisen. Ám nyilvánvalóan a megyei I. osztály egyesületei anyagilag jobb állapotban vannak, mint a »megye-kettesek«, emiatt jobb játékosokat tudnak igazolni és komolyabb munkát végeznek, többet edzenek – vágott bele Sinkó Balázs, az Üllő játékos-edzője, aki Magyarországon megfordult többek között Dorogon, Kecskeméten, Vácon, Jászberényben és Monoron. – Egyértelmű, hogy a »megye-egyben« a tavalyi dobogósok és a mostaniak nem képviselnek rossz játékerőt, hiszen láthatjuk, a Pilis továbbjutott a Magyar Kupában, ahogy a Gödöllői SK is, amely szintén nagyon jó kis csapat, mint ahogy Biatorbágyon is remek szakmai munka folyik Kiss Baranyi Sándor tanár úr felügyeletével. Tavaly a Keleti csoportban is voltak nagyon jó gárdák, az például, amit Molnár Tamásék csinálnak Gyömrőn, nagyon szimpatikus projekt, nem mellékesen igen rokonszenves csapata van. Látjuk, a Törtel kimagaslóan jó lesz Keleten, és ugye, Aranyos Imre a nyáron átvette a Valkót, ám már tavaly sem volt rossz alakulat. Mindezek mellett ott voltak a tipikus »megye-kettes« együttesek a saját kis erődjükkel, a futballra nem igazán alkalmas pályájukkal, és bár senkit nem megbántva, de a Bag, a Zsámbok, az Iklad vagy az Úri ettől még kellemetlen rivális, éppen a mi felfogásunk miatt. Mert ami nálunk megvan – nagyon sok játszó, technikás, futsalos egyén –, az idegenben eddig nem nagyon vezetett eredményre. Ebből a szempontból nézve megegyezik a Keleti csoport mezőnyének stílusa a Déli csoportéval. Amennyire most látom, a hazai meccsekkel nincs problémánk, nagy és széles pályán szétpasszolunk mindenkit, de ha elmegyünk Újhartyánba vagy Dömsödre, ahol szembe találjuk magunkat egy nagyon lelkes ellenféllel, amely felszívja magát ellenünk és küzdelemből ötösre vizsgázik, az nagyon komolyan megnehezíti a dolgunkat. Éppen emiatt is mondom, hogy különbözik a két liga, mivel a »megye-egyben« a csapatok hazai pályán nem feltétlenül állnak vissza a 16-osukra bunkerezni, hanem futballoznak. De ez a jellegzetessége a másodosztályú miliőnek, ettől szép a labdarúgás! Fel kell venni a kesztyűt, s idegenben keményebben kell játszanunk. Játszani kell, mert a futballista az futballista, nem csupán gladiátor.”
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 25. lapszámában. Azóta az Üllő 3–2-es vereséget szenvedett a Bugyi otthonában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: