A Teremtő békét kötött önmagával és könnyebbé tette a földi halandók életét. A pokoli hőségből viharral kísért elviselhető forróság lett. A hegy-szerű, fekete fellegek rémképe után a nyár visszatért a megszokott medrébe, de nem a Bozsik-családban.
„Semmihez sem hasonlítható, csodálatos érzés!”
A szülőszobától távol említette ezt a csatár, aki július derekán a tizenhatos helyett a 226-oson belül, a kórteremben lehetett felhőtlenül boldog. Nem valamelyik csapattársával, hanem élete párjával.
„Eredetileg úgy gondoltam, hogy kint, a kórterem folyosóján izgulnám végig kislányom születésének izgalmas óráit, mert úgy voltam vele, hogy semmi keresnivalója egy férfinak odabent – elevenítette fel korántsem hétköznapi élményeit Bozsik Viktor. – De aztán Enikő, a doktor úr, meg persze azok a barátaim, akik már részt vettek apás szülésben, meggyőztek a lelki dolgok fontosságáról, és végül eldöntöttem, hogy bent leszek végig. Hozzáteszem, nagyon jól döntöttem.”
Meglehet, Hanna Vanília a nyár hírnöke. A forróság enyhült, miután a kislány új otthonra lelt. Ennél jobban csak Enikő és a csatár boldogsága nőtt, ami nem nagyobb 2700 grammnál és 52 centiméternél.