MISKOLCTAPOLCA » Nem így kezdődött, de drámai vallomás lett belőle. Az egykori 2-szeres válogatott Váczi Zoltán az alábbiakban nem csupán a Ferencvárosról, a Honvédról, a Vasasról és a magyar válogatottról beszélt, hanem a saját életéről is.
Az ösztönös zseni csuda dolgokat művelt a labdával – és az ellenféllel.
Az ösztönös zseni a nép gyermeke volt, allűröktől mentes életvitellel – pecázással, cigarettával és némi itókával.
Az ösztönös zseni mára megkomolyodott, és egyvalamit a rosszakarói sem vehetnek el tőle – ember volt és az is maradt.
– Az egyik legautentikusabb személy, aki válaszolhat, lévén a Videotont kivéve annak idején megfordult a Ferencvárosban, a Honvédban és a Vasasban is, úgyhogy kérdezem is rögtön, mit gondol a magyar csapatok nemzetközi kupaellenfeleiről?
– Nem tudom, kiket kaptak, mert a válogatott andorrai meccse után teljesen kilőttem magam ebből az egészből – mondta némi indulattal a hangjában Váczi Zoltán.
– Repült a távirányító?
– Körülbelül. Ez gusztustalan volt. Az pedig, hogy a kapitány, Bernd Storck nem mond le vagy az MLSZ nem fogadja el, megint csak példátlan. Ilyen szégyen Magyarországot nem érheti, ez a béka segge alatt van! Más magyar edzőt már rég kirúgtak volna! Emlékszem, Novák Dezső Bajnokok Ligájába juttatta a Fradit, bajnokságot és kupát nyert, mégis kiebrudalták. Attól a szövetségi kapitánytól, aki ilyen magyar válogatottat küld ki a pályára, egyből elvenném a diplomáját és kitakarítanám az országból. És most még finoman fogalmaztam.
– Akik pályára léptek, semmiért sem felelősek?
– Én azt mondom, ezek a játékosok, ha felveszik a magyar mezt, és azért nem tudnak meghalni, akkor többet oda sem szabad engedni őket, mert a válogatottért meg kell halni. Egy egész nemzetet képviseltek, de úgy láttam, ez nem nagyon érdekelte őket, ami nagy baj. Vagy ennyit tudnak, márpedig lehet, és nekünk nagyok az elvárásaink, vagy valami nem stimmel.
– Megkockáztatom, ha most felállna a székéből és kimenne néhány korábbi budakalászi vagy erdőkertesi játékosával, szó szerint játszva legyőznék Andorrát.
– Maradjunk annyiban, ezt a társaságot a magyar NB I-ből még a kiesők is egyértelműen megverték volna, mert nem egy zsonglőrcsapattal találkoztunk, hanem a spanyol ötödosztályban futballozó játékosokkal. A Vasassal jártunk ott anno, és a másodosztály nem volt vészesen erős, ez meg az ötödik vonal. Tudja, mi a baj? Az, hogy minden a pénz körül forog. Nem a tudás, hanem az számít, hogy ki a barát, ki a haver. Ha fizetsz, akkor azért leszel edző, ha nem… Érdekes, most van olyan szakvezető az NB I-ben, aki már négyszer bukott meg és megint élvonalbeli tréner lett. Ha az akadémiákon a munkát rendesen elvégeznék, már régen nem itt tartanánk. De nem tudnak olyan játékosokat kitermelni, akik előrelendítenék a magyar labdarúgást. Vagy azért, mert a gyerek nem tehetséges, netán nem jó a kiválasztás, esetleg az edzők gyengék, vagy nem vagyunk alkalmasak rá. Sőt, inkább azt mondom, hogy a játékosok és az edzők sem alkalmasak rá.
– Azt azért ne feledje, hogy a Vasas a Magyar Kupában a döntőig menetelt és bajnoki bronzérmesként zárt, éspedig tele fiatal tehetséggel, Ádám Martinnal, Berecz Zsomborral, Kleisz Márkkal, Murka Benedekkel, Vida Mátéval.
– Örülök is neki, pedig voltak visszhangok, hogy meg kellett volna nyerni a bajnokságot, de könyörgöm: mire? Ez egy teljesen kifutott eredmény volt. Most a Vasasnak minden összejött. Amikor Szanyó Károly volt az edző, jól játszott a csapat, de semmi nem sikerült, minden kifelé pattant, most meg bement minden. Ennek csak örülni lehet, de vannak, akik még örülni sem tudnak… Ettől még tény, hogyha az előző évadban majdnem kieső csapat közel azonos játékosállománnyal a harmadik helyen végez, akkor megint ott tartunk, hogy valami nem smakkol. A Fradinál meg költik a hatmilliárdokat, és ruppót nem ért a produkció. Lassan már nem is Ferencváros lesz a csapat, hanem elnevezhetnék valami német együttesnek, netán vegyes gyümölcsnek is. Ilyen szégyen a Fradit talán még soha nem érte.
– A kispestiek elsőségéhez mit szól?
– Szintén nagyon örülök neki, mert betették a fiatalokat, akik küzdöttek a Honvédért. Nagyon nagy dolog, amit véghez vittek.
– Ugyancsak kifutott eredmény?
– Nem, mert régen elkezdték azt a munkát, ami beérett, most lett meg az eredménye.
– És amit ön végez, annak mikor lehetnek látható jelei?
– Beszélgetésünk idején Miskolctapolcán vagyok, a focitábort csinálom. Lesz egy hét szünet, aztán jövök vissza, meg aztán vannak egyéni képzések. Azt már tudom, hogy nagyon sok tehetség van az országban, ugyanis rengeteg gyereket láttam, és meg merem kockáztatni, hogy a nyolc, kilenc, tíz éves gyerekek lesznek a magyar futball megváltói.
– Az jó, ha megannyi tehetséget treníroz, de azért csak vágyik arra, hogy keressék Géderlakról vagy Pócspetriből, hogy jöjjön és segítsen a felnőtt gárdának.
– Nem, egyáltalán nem.
– Miért?
– Nem bírom elviselni a tehetségteleneket, ez nagyon nehéz. Amikor negyvenöt évesen még futballoztam, fiatalok ellen játszottam és ha lefutottam valamelyiket, én szégyelltem magam, hogy labdarúgó voltam. A húszéves gyerek se köpni, se nyelni nem tud, a negyvenöt esztendős meg megy, mint az atom? Szomorú, és ez is az edzők hibája. Vagy nem így gondolja?
– Nem vitatkozom.
– Hibás a közönség is, mert olyat vár el tőlük, amit nem tudnak, de ha valaki labdarúgó lesz, az olyan, mint egy színész, van amit le kell tenni az asztalra. Csel, gól, lövések, bármi! De ha semmi nincs, na, olyan nem létezik! Ha a színházba elmegy a néző és szar a darab, akkor kifütyülik meg még meg is dobálják a színészeket. Pedig azt mondom, a publikum hálás, nem kell jól futballozni, de az, hogy valaki megdöglik a pályán, és nálunk még most sem alap, pedig másutt már mindenütt az… Engedtessék már meg nekem, hogy azt mondjam, a játékosok is hibásak. Nem megdögleni, amikor tudják, hogy a nyugdíjasok kevés pénzből élnek, az emberek szegények? Nevetséges! Ezzel bőszítik fel a szurkolókat, hogy nem tudnak megdögleni! Dzsudzsák Balázsra például nagyon kivagyok. Megnéztem minden meccset, és nem emlékszem arra, hogy megdöglött volna a pályán, hogy a csapat vezéregyéniségeként vitte volna magával a többieket. Andorrában is neki kellett volna, mert játszhat szarul, de lássák rajta, hogy megy, hajtja a többit. Csakhogy semmi tűz nem volt benne úgy, hogy rajta feszül a válogatott mez, és akkor még ő van felháborodva. Örüljön annak, hogy nem kapták szét, mert megérdemelte volna. Amikor 3-0-ra kikaptunk, már akkor kijárt volna neki. Meg akartak verni? Miért, mit vártál? Nem döglesz meg a pályán és majd simogassanak? Hát nem úgy van ez! Valamit le kell tenni az asztalra!
– Ha nem vagyok indiszkrét, tágabb értelmezésben önnek van mit letennie az asztalra? Minden rendben?
– Semmi nem oké. Szegénynek születtem, szegények volunk mindig, de engem soha nem érdekelt a pénz. Megmaradtam olyan embernek, aki régen is voltam. Nem képzelek magamról se többet, se kevesebbet. Nekem az volt a dolgom, hogy futballozzak, az embereket a stadionban boldoggá tegyem, lőjek szép gólokat. Amikor a Vasasban futballoztam, volt, aki tizenöt meg huszonöt milliót keresett, én meg két és felet. De nem érdekelt, csak az, hogy futballozzak.
– Van, amit már megbánt?
– Sok mindent…
– Lehetne jobb élete?
– Soha nem élnék máshogy, mert mindig ilyen voltam. Hamarabb megvettem az állatnak bármit, mint saját magamnak.
– Nem errefelé tart a világ.
– Tudom, de az a gond, hogy ez is kirívó, mert ebben az országban az ilyeneket nem szeretik. Már tapasztaltam, hogyha rendesen megmondom a véleményemet, ön is tudja, mi következik… Támadnak vissza, hogy na, az alkoholista. Tizenhét éve nem iszom alkoholt, de még mindig azzal jönnek, hogy alkoholista vagyok.
– És a cigi? Az megvan még?
– Persze.
– Azóta sem tudta letenni?
– Á, már nem is fogom… Viszont valamit szeretnék, ha leírna.
– Parancsoljon.
– A játékosok képzeljék embernek magukat és érezzék át azt, ami most az országban történik. Nem mindegy, ki mit gondol önmagáról. Nekem mindig mondták, hogy sztár vagyok, pedig soha nem voltam az, egyszerűen csak szerettem futballozni. Játszottam, nem gátoltak, én pedig élveztem, amit csinálok. Erre készültem mindig, hogy a közönséget kiszolgáljam és olyan dolgokat tegyek, amire a pályán senki nem volt képes, de ettől sem jártam a föld felett két méterrel. Világéletemben hülyegyerek voltam, az biztos, de nem elszállt, csak hülye. Igen, sokkal többre is vihettem volna, de sajnos ennyi eszem volt akkoriban, gondolok itt a piára, de átértékeltem magamban sok mindent. Amikor abbahagytam, nagyon nehéz volt megszokni, hogy nincs közönség, hogy nincs csapat, hogy nincs semmi. Az volt a kérdés, öngyilkos leszek-e vagy sem? Ezt szó szerint értse. Kétségek között voltam, de túltettem magam rajta, lemondtam az alkoholról és jött minden. Nem tagadom, nagyon sokszor eszembe jut mostanában is, de a gyerekek visszatartanak.
– Zoli, ugye tisztában van azzal, hogy több mint durva, hogy azt ne mondjam, iszonyatos, amiről most beszél?!
– Tudom, tudom, de ezt érezni kell, amikor ott vagy a pályán, jól játszol, és az emberek körülötted elvileg mind barátok, aztán amikor abbahagyod, a szemükben csak egy szar senki vagy. Ezt nagyon nehéz feldolgozni. Jó példa Törőcsik Andris esete. Neki sokkal hamarabb kellett volna segíteni, és feldolgozta volna, ami vele történt, de mert nem így volt, az alkoholba menekült. Van, aki megalkuvó, én nem voltam és soha nem is leszek, nekem már így telik el az életem. De mielőtt még meghalok, szeretnék egy nagyon jó magyar válogatottat látni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: