INTERJÚ » Márton Krisztián: „Éreztették, hogy sikerre éhes emberekre van szükségük”

ASV STATZENDORF » Amikor legutóbb hírt adtunk róla, csupán arról számolhattunk be, hogy Ausztriába igazolt Márton Krisztián. Most pedig arról beszélhet a labdarúgó, hogy nem alakul rosszul a kinti karrierje.

Ha Zsámbokon jól ment a futball, ugyanez elmondható az ASV Statzendorf esetében is. Az osztrákok alighanem áldják az eszüket, hogy megszerezték a magyar fiút, aki az eddigi produkciójával aligha okozott csalódást.
– Könnyen ment?
– Volt egy megkeresésem, még amikor Diósgyőrben futballoztam, nem lenne-e kedvem Ausztriában játszani, én meg mondtam, hogy érdekelne a lehetőség – felelte Márton Krisztián, akit barátai, csapattársai csupán Kikiként becéznek. – Tavaly nyáron végül ez nem lett aktuális, így kerültem Zsámbokra, ám a télen minden jól alakult több próbajátékot követően.
– Eszerint volt választási lehetősége?
– Négy helyen vettem részt próbajátékon, hármon megfeleltem, egyen nem. Több klub érdeklődött, ám érdekesség, ahol most vagyok, ott nem is kellett próbajátékon részt vennem. Hogy aztán hallottak vagy máshogyan szereztek rólam tudomást, nem tudom, de valamiért kellettem nekik. Péntektől szombatig kell kinn lennem, esetleg vasárnapig, addig pedig itthon edzem vagy Veresegyházon, Balogh Bélánál, a volt edzőméknél vagy Turán tréningezek Aczél Zoltán keze alatt.
– Nem titok, az egyik legjobb barátjának az édesapja foglalkozik önnel, ha úgy van. Nem csábította, hogy jöjjön, mert tudna segíteni a Pest megyei I. osztályban vitézkedő alakulatának?
– Volt róla szó, hogy Turára igazolok, ugyanakkor volt bennem merészség, hiszen vágyakat dédelgettem már kisgyerekkoromban is, hogy külföldön futballozom, így hülye lettem volna kihagyni ezt a lehetőséget. Viszont nagyon szívesen dolgozom együtt Zoli bácsival, mert rendkívül jó szakember, ám ha nem sikerül lejutnom oda, akkor segítenek Béla bá’-ék Veresegyházon.
– Ami a két futballközeget illeti, ég és föld a bel- és a külföld közötti különbség?
– Ez teljesen megoszlik, mert az első meccsünkön, amelyiken részt vettem, színvonal tekintetében nagyon profi volt, bátran ki merem jelenteni, hogy NB II-es találkozónak megfelelt. Voltak bekísérő gyerekek, és ahogy bevonultunk a pályára, az emelvényre ki volt helyezve a labda, amit a játékvezető onnan vett el. No és rengetegen voltak kinn, ugyanis kisebb stadionban játszottunk. A második összecsapás nagyon erős megyei első osztályúnak bizonyult, míg onnantól kezdve jobbára NB III-as szintű derbiket vívunk, pedig az 1. Klasse-ról beszélünk.
– Mi a legfontosabb, amit érdemes tudni a klubjáról?
– Annyit mondtak nekem, hogy sötét ló, tulajdonképpen teljesen vakon mentem a csapathoz, bíztam a menedzseremben, Nagy Szabolcsban. Azt is hozzátették, az első félév olyan ciklus lesz, hogy ki kell járkálnom hétvégenként, itthon pedig tartsam magam a topon, és ha minden jól megy, a következő szezonra meghosszabbítják a szerződésemet, és akkor már a feljutásért küzdene a társulat. Éreztették, hogy sikerre éhes emberekre van szükségük, ami meglátszik az idei féléven is, mert amióta folytatódott a bajnokság, néhány helyet javítottunk is a pozíciónkon.
– A kisujjából kirázza, amit elvárnak odakinn?
– Nagyon nehéz úgy felvenni a ritmust, hogy nem a csapattal edz az ember, hiszen nem mindegyik játékosról tudom, mire képes. Hétről hétre vannak új arcok, nemrégiben bemutatkozott egy srác a második csapatból, még nem láttam játszani az első keretben. Nem tudni, milyen játékintelligenciával bír, mennyire labdaügyes. Nem is erőnlétileg nehéz felvenni a ritmust, hiszen irányítót játszok, és azt várják el, hogy okosan futballozzak, ne rugdossam el a labdát, mert azt ők is tudják.
– A kanadai táblázaton előkelő helyen áll?
– Várjon csak, mindjárt mondom… Nyolc meccsen öt gól és öt gólpassz a mérlegem.
– Van ok az elégedettségre?
– Nem rossz arány, ezt aláírom, de kicsit többet várok el magamtól. Úgy néz ki, vannak jó meccseim, amikor húzóember vagyok, de volt egy olyan, amikor a hétvégém nagyon összejött. Pénteken edzettünk, szombaton meccs, vasárnap edzettünk, ám haza kellett jönnöm, hétfőn reggel pedig kiutazni úgy, hogy aznap van újabb összecsapás. Nos, az sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Le volt zárva Hegyeshalomnál a határ, így kerülnöm kellett Pozsony felé. A mérkőzés kezdete előtt félórával értem ki, és nem tudtam kezdő lenni. Próbáltam odakoncentrálni, de az nem az én napom volt. Ezt leszámítva merem állítani, hogy meg vannak velem elégedve.
– Kitalálta a következő kérdésemet, merthogy éppen ezt akartam felvetni.
– Folyamatosan kapom a pozitívumokat mind a vezetőségtől, mind az edzőtől, bár azon az egy derbin kaptam negatív megjegyzéseket, amit úgy fogok fel, azért kaptam, mert eddig tudtam egy nagyon erős, jó átlagot hozni, mint irányító középpályás, és amint volt egy gyengébb meccsem, rögtön mondták, hogy „Kiki, figyelj oda jobban, Kiki, koncentrálj”, és hasonlók.
– Követi volt csapata, a Zsámbok szereplését?
– Persze, de nem csupán a Zsámbokét, a Diósgyőrt és az összes előző klubomat figyelem, és mindig örülök, ha a srácok sikert tudnak elérni a bajnokságban.
– A Zsámboknak mostanság éppenséggel nem sokban van része.
– Sajnos ez így van, de van olyan ütős, összetartó brigád, hogy a bentmaradást elérjék. A játékosok sem akarnak a megyei harmadosztályban szerepelni. Arra akart kilyukadni, hogy miattam van ez?
– Mi tagadás, ha nem is direktben, de megfordult a fejemben. Maradjunk annyiban, nem a fék került ki a csapatból, és amióta eljött, úgy tűnik, valami történt.
– Amennyit hallok a többiektől, azok alapján annyit mondhatok, volt egy összeszokott keret, aztán sok távozó. Én, ifjabb Aczél Zoli, Oszvári Tamás, márpedig húzóemberek voltunk. Tény és való, nehéz helyzetben van a Zsámbok.
– Bár nem beszélgetünk kilencven perce, rákérdezek: hosszabbítás következik?
– Értem a poént, és nagyon bízom benne, hogy szükség lesz rám a következő félévben is Ausztriában. Mindent beleadok, edzek itthon, odafigyelek nem csupán a táplálék kiegészítőre, de az étkezésre is, avagy próbálok úgy tenni, mint kinn a többiek. Remélem, számolnak velem, mert én számolok a csapattal. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott, Balogh Bélának, Wittmann Kornélnak, Aczél Zoltánnak, a Diósgyőr szakmai stábjának, és nem utolsósorban a barátnőmnek, mert ők azok, akik miatt megéri készülni, odafigyelni, jól futballozni. Köszönöm nekik, hogy egy lépcsőfokkal közelebb kerülhettem az álmaimhoz.