„Édes egy komám, drága jó Csabikám, meglásd, aranyapám, leszel te még Budapest Kupa-győztes!”
A 24 éves férfi egykedvűen bólintott és nem szólt semmit. Merthogy Lóska Csaba nem így tervezte, nem így akarta. Úgy volt vele, hogy dalolászva, táncot ropva, hajnalig mulatva ereszti ki a fáradt gőzt, jókedvűen ledobva a fáradtságot, amit a rivális kalimpálva, keszekuszán cselező csatára okozott neki a kilencven perc során.
– Helytálló a megfogalmazás, hogy ezt a kupadöntőt nem veszítették el? Vagy azt mondja, hagyjuk a sablondumát, mert igenis vereséget szenvedtek?
– Nézőpont kérdése – felelte Lóska Csaba, az ASR Gázgyár védője. – A csapat tagjaként úgy élem meg, hogy igenis elveszítettük, viszont bárkivel beszéltem, mindenki azt mondta, az is szép eredmény, hogy ott voltunk a döntőben. De ezt nyilván nem tudjuk még értékelni egy darabig. A klub, a szurkolók, mindenki bízott a sikerben…
– A finálé után néhány nappal vagyunk. Utólag visszagondolva milyen érzés keríti hatalmába, ha május első napjára gondol?
– Vegyes érzelmek keringenek bennem. Egyrészt nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudtuk megnyerni a Budapest Kupát, nagy kudarcként éljük meg mindannyian. Folyamatosan a hétfői döntő jár a fejemben. Másrészt viszont életre szóló élmény volt az a szeretet, amit a szurkolóinktól kaptunk, nagyon jó érzés volt ilyen közönség előtt játszani. Szerintem néhány NB 1-es csapat is megirigyelné ezt a szurkolótábort. Ők is nagyon megérdemelték volna a kupagyőzelmet. Köszönjük!
– Ahogy tudom, nagyszerű hangulat, kiváló szervezés jellemezte a finálét, csak éppen a gól hiányzott – legalábbis a rendes játékidőben. Megítélése szerint a kilencven perc során az ASR Gázgyár vagy a TFSE állt közelebb a győzelemhez?
– Lehet, hogy elfogultnak tűnök, de úgy gondolom, hogy mi sokkal közelebb álltunk a győzelemhez a rendes játékidőben. A tizenegyest és az azt megelőző szituációt leszámítva egyik csapatnak sem volt nagy helyzete, azzal eldönthettük volna a meccset a javunkra. A szervezésre egyébként nem lehet panasz, döntőhöz méltó délután volt.
– A bajnokságban jelenleg a negyedik helyen állnak úgy, hogy egy bajnokival kevesebbet játszottak. Megfelel mindez a realitásnak?
– Ha a tavalyi teljesítményünket és eredményünket vesszük alapul, akkor nem, viszont az őszi szereplésünk és a téli ötödik helyünk alapján reális. Az elmúlt hét kedden fontos rangadót veszítettünk, bár matematikai esély még van a címvédésre, szerintem innentől az ezüstérem lehet a reális célunk a bajnokságban, és ezért mindent meg is fogunk tenni!
– Szombaton a sors furcsa fintoraként Budapest Kupa elődöntőjében búcsúztatott RAFC ellen vívnak idegenbeli rangadót. Segíti a felejtést, hogy derbi vár a csapatra, amelynek eredménye minden valószínűség szerint kihatással lesz a bajnokság végeredményére?
– A felejtést nem segíti, de túl kell lendülnünk a hétfői kudarcon, minden erőnket a dobogós helyezés megszerzésére kell összpontosítanunk, hogy visszagondolva ne legyen annyira keserű a szájízünk a szezon kapcsán.
– A bajnokira hangolódás szempontjából előny, hogy nemrégiben játszottak a rákosszentmihályiakkal?
– Úgy gondolom, hogy a kupában és a bajnokságban mutatott játékot külön kell választani, nem lenne reális a RAFC elleni kupameccsből kiindulni. Szombaton nehéz meccs elé nézünk, de bízom magunkban, hogy megfelelően tudunk hangolódni arra a találkozóra is, és jó eredményt érünk el.
– Meglehet, a kérdés első felére válaszolni nem ön a legilletékesebb, mégis, mikor lehet ismét NB III-as társulat az ASR Gázgyár? Ami viszont csak Lóska Csabán múlik: mikor futballozik ismét a harmadosztályban, mint a III. Kerületi TVE színeiben?
– A vezetőség álláspontja alapján néhány év alatt teremtené meg a klub az infrastrukturális feltételeket a magasabb osztályba lépéshez. Emellett nyilván szerepet játszik a teljesítményünk is. Remélem, hogy az elkövetkező években nagyjából egyben marad a társaság, és hamarosan együtt ünnepelhetünk feljutást a csapattal. Ami engem illet, szívesen játszanék újra az NB III-ban. Természetesen az lenne a legjobb felállás, hogyha ezt a Gázgyárral tehetném, mert egy nagyszerű közösségről beszélhetünk. Ennek a legjobb példája a hétfői döntő és az azt követő este. Egy teljes busznyi ember – játékosok, szurkolók és vezetők vegyesen – jött vissza együtt a pályánkra, ahol még hosszasan beszélgettünk egymással a döntőről néhány sör társaságában.