INTERJÚ » Viniczai Viktor: „Reménykedem benne, hogy vezethet az út feljebb”

SZÁZHALOMBATTA–PILIS 1–2 » Érvényesült a papírforma, de nem volt ez könnyű meccs. A Pest megyei I. osztály, 25. fordulójában Viniczai Viktor, a Ceglédi Vasutas korábbi labdarúgója sorozatban harmadik bajnokiján szerezte együttese második találatát.

Ahhoz képest, hogy huszonhárom bajnokin ötször volt eredményes a 2016/2017-es évadban, feltűnő, hogy az elmúlt hetekben háromszor is eredményesnek bizonyult Viniczai Viktor, aki 21 évesen reméli, hogy az útja ennél csak feljebb vezethet.

– Hisz a sorsszerűségben?

– Nem igazán, eléggé földhöz ragadt ember vagyok – felelte Viniczai Viktor.

– Pedig a Százhalombattán szerzett gólja után összekacsinthattak volna Bán Zsolttal, mert két olyan bajnokit vívtak, amit nemhogy 2–1-re nyert meg a Pilis, de a gólszerzők sorrendje is változatlan maradt, avagy Bán Zsolt találatát Viniczai Viktoré követte.

– Ez teljesen véletlenül alakult így, csak utólag tűnt fel nekünk is és egy kicsit viccelődtünk is rajta.

– És ha mindez még nem volna elég, a harmadik meccsüket vívták úgy, hogy 2–1-es sikert arattak és a második gól az öné. Mi történt, hogy így megtáltosodott?

– Nem tartanám ezt megtáltosodásnak, szimplán csak jól jött ki a lépés az utóbbi három fordulóban.

– Mindketten tudjuk, hogy nem ez a szint az öné. Vezethet az út feljebb? Egyáltalán figyelik Ceglédről, követik a pályafutását, miként teljesít?

– Reménykedem benne, hogy vezethet az út feljebb. Annak ellenére, hogy egy családias légkörű klubhoz kerültem, ahol jól érzem magam, nem a megyében szeretném tölteni a karrierem hátralévő részét. Nem, nem gondolnám, hogy figyelnének Ceglédről.

– Minden rendben van az eddigiekkel?

– Nem vagyok elégedett, mert nem megy úgy a játék, ahogy kellene, mondhatnám úgy is, amire képesnek érzem magam.

– Mire számít a bajnokság hajrájában? Egyáltalán mi a cél a hátralévő öt fordulóban?

– Az elmaradt meccsünket beleszámítva több mérkőzésünk van még hátra, de mindenképpen meg szeretnénk nyerni az összest. A dobogós helyezést még reálisnak látom.

– Merne vállalkozni egy tippre, melyik társulat nyeri a bajnokságot?

– Ha nem így kezdtük volna az első hat tavaszi meccsünket, most magunkat mondanám, de mivel rosszul rajtoltunk, így most a Gödöllőt tartom a legesélyesebbnek. Szervezett, jól futballozó fiatal srácokból álló gárda, bár ellenünk nem ezt az arcukat mutatták. A Vecsést sem tartom rossz csapatnak, így kettejük között dől el a bajnoki cím sorsa.

Tovább a blogra »