MAGLÓD » Távozott a Pest megyei I. osztály legutóbbi, 22. fordulójában a Százhalombatta ellen hazai pályán mindössze 1–1-re végző Maglód kispadjáról Rakita Gábor.
Pedig az elején minden úgy ment, mint a karikacsapás. Öt perc után már 1–0-ra vezetett a házigazda, csakhogy alig egy óra futball után érkezett a hosszú sérülése után a visszatérését immár tettel, azaz góllal is bizonyító Herczeg Simon, aki kiegyenlített. És mivel az eredmény (1–1) már nem, csak a maglódi létszám változott – a 76. percben Vincze László jutott a kiállítás sorsára –, borítékolható volt, hogy valami történni fog, elvégre – nem megbántva a Gálvölgyi István által trenírozott Százhalombattai LK-t – melyik társulattal szemben ne győzzön a nehéz helyzetben lévő alakulat a jól ismert környezetben, mint hátulról a második ellen? A lemondó Rakita Gábor helyett a vezetőség Schindler Szabolcsot nevezte ki a gárda élére. A 42 esztendős szakember – akinek pályafutását, illetve a futballról alkotott nézeteit lentebb, a cikkre kattintva ismerhetik meg – számára korántsem ismeretlen terep a Pest megyei I. osztály, ugyanis a legutóbb a Vasas Kubala Akadémia U19-es együttesénél dolgozó korábbi nagyszerű NB I-es futballista nem csupán játékosa volt, de trenírozta is a Biatorbágy társulatát. A maglódi szurkolók számára jó hír lehet – túl azon, hogy a bentmaradásért küzdő egylet sorsa egyértelműen a saját kezében van –, hogy a kedvenceket az elkövetkező hetekben a közvetlen vetélytársakkal hozza össze a sors(olás). Igaz, a Tura otthonában kerül sor Schindler Szabolcs debütálására, de aztán az MTC fogadja a Tökölt (az ősszel 3–4) és a Kisnémedit (0–1), utazik Nagykőrösre (1–0), majd a 27. fordulóban, május 20-án Maglód–Biatorbágy derbire kerül sor. Különleges kilencven perc lesz ez Schindler Szabolcs számára, amely összecsapáson duplán fontosnak bizonyulhat a siker. Egyrészt – mint azt idestova másfél esztendeje a Foci a köbönnek adott interjújában érzékeltette a szakember –, annak idején nem sírva-összeborulva vált el egymástól a Viadukt és alkalmazottja, másrészt pedig az ősszel Szép Imre 85. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Viadukt, avagy a játékosoknak van miért visszavágniuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: