BUDAÖRS » Egyesek istenítik, míg mások rendszerint éles kritikát fogalmaznak meg vele kapcsolatban. Ez az egyéniségek sorsa, márpedig Bognár György kerüli a sablont, rendszerint markáns véleménye van mindenről és mindenkiről. A korábbi 50-szeres válogatott labdarúgó az előző esztendő végén vette át az NB II-ben szereplő Budaörsi SC szakmai munkájának irányítását.
Furcsa váltás volt, annyi szent. Némi túlzással azt is írhatnánk, hogy az 1. helyezett kispadjáról ült át az utolsóéra, hiszen a bajnoki cím első számú várományosának méltán tartott felcsúti Puskás Akadémia után immár a Budaörsi SC-t irányítja. A korábban edzőként a BVSC-nél, az MTK-nál, Sopronban, a REAC-nál, a Budapest Honvédnál, a III. Kerületi TVE-nél, Baján és Csákváron is munkát vállaló szakvezető nem kerülte ki a kényes kérdéseket, márpedig az őszinteség lehet a magyar labdarúgás legfőbb útja. – A felejthetetlen dal refrénje nem csupán Verebes Józsefre, de egykori futballistájára, Bognár Györgyre is érvényes? Azaz „Meglátja mester, menni fog?” – Meglátjuk – nevetett Bognár György, a Budaörs 55 esztendős szakmai igazgatója. – Sok meccs van még hátra, de azt gondolom, miután az első négy tavaszi fordulóban nyolc pontot szereztünk, két győzelem mellett kétszer döntetlenre végeztünk, ez a forgatókönyvnek teljességgel megfelel. Szerintem jól állunk. – Az előző válaszon nem dévánkozott sokat. Azon sem, mit feleljen 2016 novemberében a budaörsi vezetők megkeresésére? – Nem, mert a közeget és a vezetőket ismertem, a csapatot viszont a legkevésbé. De ugye, akkoriban jöttem el a felcsúti Puskás Akadémiától, márpedig a másodosztályú munka a tévé mellett nekem nagyon is megfelel, szinte csak ez az, ami megfelel, az NB I-es nyilván nem, ám a miliőt ismerve sejtettem, hogy ki tudok alakítani a csákvárihoz hasonló mentalitású csapatot, és hát nem is csalódtam. Nagyon jól érzem itt magam, nagyon normálisak a vezetők és a játékosok, tehát annak ellenére, hogy mostoha körülmények közepette létezünk – gondolok itt arra, hogy konténerben kell öltöznünk, mivel nincs pályánk, hiszen építik a stadiont –, tudtam, mit vállalok, ahogy a játékosok is tudták, emiatt tehát nem sírdogálunk, csináljuk a dolgunkat, és egyelőre jól tudunk együttműködni. – Ez a Budaörs már az ön csapata? Úgy értem, felfedezhetők azok a motívumok, amit kér, illetve megkövetel a játékosaitól? – Időnként igen. Nyíltabb, bátrabb focit játszik ez a Budaörs, mint eddig, hiszen az érkezésem előtt masszívabb védekezés jellemezte ezt a társaságot, amit persze próbálunk megtartani, de elvárom, hogy a megszerzett labdákkal előremenjünk. – Panaszra semmi ok? A téli felkészülés is úgy sikerült, ahogy azt elképzelte? – A körülményekhez képest szakmailag meg tudtuk csinálni azt, amit elterveztünk, kisebb nehézségeink voltak a hóesés miatt, de azokon is túlléptünk. Azt gondolom, olyan nagy hiányérzetem nem lehet, noha egy ideig úgy tűnt, nem tudunk edzőtáborba menni, pedig egy tíznapos kiruccanás új edző érkezésekor azért mindig jól jön, de az utolsó pillanatban mégis összehoztak a vezetők egy egyhetes hazai edzőtábort, és az is több volt, mint a semmi. – Immár a budaörsi technikai zónán belül ácsorogva is feltűnik, mennyire kiegyensúlyozott a mostani pontvadászat? – Érződik, de ez más kiscsapatok kispadján is, nem csak a miénken. Itt nem lehet biztosra menni sem az utolsó, sem pedig az 1. helyezett elleni meccsen, mert bárki bárkit megverhet. Nagyon kiegyenlített bajnokság ez, azzal együtt, hogy ugyebár 20 csapatos lett az NB II, márpedig ez jó döntésnek bizonyult. Egyrészt a tétmérkőzések számának növelése jót tesz a futballunknak, másrészt ez a 20 gárda lefedi az országot úgy, hogy csak 12 NB I-es együttes van. Ugye, épülnek a stadionok, javul az infrastruktúra, és azt veszem észre, a színvonal is emelkedett. A másodosztályban is, hiszen erősebb játékoskeretek vannak, ezáltal a kiegyenlített erőviszony emelte a nívót, ez egyértelmű, és ami szintén nem elhanyagolható tényező, nyíltabb meccsek vannak. Már kevesebb olyan találkozót láthatunk nem csupán az NB I-ben, de a másodosztályban is, amikor egyes csapatok beássák magukat a kapu elé, és eredmény-centrikus, unalmas focit játszanak. Manapság már élvezetesebb, jobb ritmusú, nagyobb iramú találkozók vannak az élvonalban és az NB II-ben is, és ez szerintem fontos. – Meglehet, de a Pest megyei gárda szempontjából jó ez? A keret alkalmas arra, hogy a nyíltabb ki-ki mérkőzéseken a legtöbbet profitálja? – Amikor a kezdőcsapatom a rendelkezésemre áll és mindenki egészséges, akkor igen, mert akkor találok két-három játékost, akivel át lehet billenteni a társulatot a támadófoci irányába, magyarul kreatívak, vállalkoznak, és annak van is értelme. Amikor viszont kiesik egy-két ilyen labdarúgó, akkor már nem, azt rosszabb nézni, olyankor szenvedek. – Az élvonal nem volna alkalmasabb terep az alkotásra? – Tíz éve mindenkit lemondtam az első osztályból. Voltak megkereséseim, akadtak lehetőségeim, de nem vállaltam el egyet sem. – Miért nem? – Azért, mert úgy gondolom, a mai világban több lábon kell állni. Szeretem a tévézést csinálni, írok a sportnapilapba, és ha több mindent csinálok, akkor jobban érzem magam. Nemhogy nem szeretem, nem bírom a kiszolgáltatottságot. – Tehát ha valaki az NB I-ben dolgozik, az kiszolgáltatott? – Abszolút, de még bizonyos szempontból az NB II-ben is az, ám ott azért kevésbé, mint az élvonalban. Az első osztály sokkal inkább a kirakatban van, előfordult az is, hogy az NB I-ben jól dolgozol, mégsem tudsz megmaradni. Még egyszer mondom, a kiszolgáltatottságot nem bírom, és ez volt elsősorban a válóokom a Puskás Akadémiánál is, mivel nagyon-nagyon rosszul éreztem magam. Nem igazán nekem való közeg volt, az a munka bizonyosfajta nyomással, konfliktussal járt, amit én nagyon nehezen kezeltem. – Pedig ön aztán rendszerint belemegy a konfliktusokba. – Hát éppen ez az, hogy belemegyek! – És ez baj? – Baj, mert nem igazán tudok és a futballban végképp nagyon nehezen kötök kompromisszumokat. – Vitatkozhatunk rajta, ám ez egyáltalán nem lehet gond. – De igen, mert nem minden közeg jó ehhez. – Bocsánat: nem itt van a szakma? – Igen, de nem ilyen egyszerű ez a történet… Ott, ahol a tulajdonosokkal, vezetőkkel vitatkozni kell arról, hogy mit miért csinálsz a hétköznapokban is, az egy idő után felőrli az embert. Nekem elég sarkos elképzeléseim vannak a futballról, és egyszerűen megbénít az, hogyha úgy érzem, akadályoznak ebben, akkor ez nekem nem megy, legyen az bármilyen körülmény, ami körülvesz. – Nem tart attól, hogy sokan azt mondják majd, úgy elvan az NB II-ben, a tévében meg az újságban, mint a nagymama befőttje a spájzban, hiszen nem vállalja a valódi felelősséget, hogy az első osztályban dolgozzon? – Miért félnék? Örülök, ha ezt mondják, én is így gondolom. – Hűha… – Ne csodálkozzon, én magam mondtam azt tíz évvel ezelőtt, hogy nekem ez jó. Úgyhogy csak nyugodtan mondják. – Ha nem is itt, a beszélgetésünk helyszínén, a Hungária körúti Új Hidegkuti Nándor Stadionban, de március 25-én Portugália–Magyarország vb-selejtező következik. Mire számít a sokadik sorsdöntő összecsapáson az edző, a televíziós szakértő és az újságíró? – Nem látok sok esélyt arra, hogy meg tudjuk verni a portugálokat, szerintem az Eb-n az egy kifutott mérkőzés volt, amelyen nagyon jól játszottunk, jó passzban voltunk, de úgy gondolom, Európa-bajnokként hazai pályán a portugálok erősebbek, ám ezzel nem mondok újat. Én már a jó meccsel és a tisztes helytállással is elégedett lennék. – Eszerint a kétgólos kudarc éppenséggel még vállalható? – Kétgólos vereség azért ne legyen, mondjuk, kapjunk ki 2–1-re vagy 3–2-re, annak már örülnék. Persze annak még jobban, ha legalább iksz lenne. Nyilván szurkolni fogok a mieinknek, de ettől még jobbnak tartom az portugálokat, mint magunkat.
A MÁGUS NYOMDOKAIN. Minden trénernek megvannak a valódi, illetve képzeletbeli mentorai, így Bognár György sem lehet kivétel. „Nagyon sok jó edzővel dolgozhattam együtt játékos-pályafutásom során, de csupán kettő volt, akire építem a filozófiámat – vágott a közepébe Bognár György. – Az egyik Mezey György, a másik Verebes József. Noha ellentétes a két szakember felfogása, ezt sokszor mondják, és nem is voltak igazán jóban, de azt gondolom, mindkettejüktől nagyon sokat lehetett tanulni, Verebes Józseftől például egészen kivételes dolgokat. Azt mondta egyszer, hogy a futballpályán sok mindent lehet csinálni, de egyet nem: félni. És ez annyira belém ívódott, hogy a játékosaimnak is mindig ezt szajkózom: uraim, hibázni lehet, de félni nem. Bátran kell futballozni! A »Mágus« mindig azt sulykolta, ha háromszor nem sikerül kicselezni az ellenfelet, menj neki negyedszer is. És én ezt megtanultam tőle, azt vallom, hogy ez jó és így is kell csinálni.”
A fenti beszélgetésre március 13-án, hétfőn került sor. A cikk ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 5. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: