Sohasem volt az MTK labdarúgója, mégis otthonosan mozgott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban hétfő délután. A korábbi 11-szeres válogatott Vincze Ottó megmártózott az emlékek tengerében, de a honlapunknak adott interjújában nem csupán Verebes Józsefről beszél, ugyanis szót ejt egy másik néhai edzőlegendáról, valamint markáns véleménye van arról is, annak idején korosztályának miért nem sikerült az, ami a jelenlegi válogatottnak igen.
Egyike azon futballistáknak, akiknek a megmozdulásaiért érdemes volt tikettet venni, belépőt váltani, lekucorodni a képernyő elé. A kilencvenes években és a kétezres esztendőkben rendszerint megvillant a pályán, hol remekbe szabott góllal, hol álompasszal került a figyelem középpontjába. Negyvenkét évesen már nem az aktív játék tölti ki a mindennapjait, de a korábbi kreatív középpályás ettől még nagyon jól érzi magát a bőrében.
– Mostanság mi a hivatalos titulusa?
– Én vagyok a Vincze Ottó – jelent meg kaján mosoly Vincze Ottó arcán.
– Még az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is?
– Akár itt is. Nagyon sok kedves ismerőssel találkoztam, mindenkit nagy szeretettel üdvözöltem, illetve azt éreztem én is, hogy nagy szeretettel fogadtak mindazok ellenére, hogy ide, a Hungária körútra rendszerint ellenfélként jöttem, de mindig nagy tisztelettel. A mester is gyakorlatilag ilyen élmény nekem.
– Amennyiben?
– Rendkívül tiszteltem őt, ugyanis nagyon sokat kaptam tőle játékosként, majd pedig amikor sportvezető lettem Győrben és újra bekapcsolódott az ETO mindennapjaiba. Akkoriban mentoromként néztem fel rá, mivel nagyon sokat adott nekem. Tudom, hogy ez közhely, mert mindenki, aki itt van, ezt mondja róla, de tényleg ez az igazság. Vannak olyan emberek, akik csak adnak, Verebes József ilyen volt.
– Nagyon szoros kapcsolatban voltak?
– Mi számít szorosnak? Engem megtisztelt azzal, amikor találkoztunk, mindig megölelt és megpuszilt, ezt azért nem mindenkivel tette meg. Még egy ilyen meghatározó szakember volt rajta kívül az életemben, Illovszky Rudi bácsi, aki tényleg nem osztogatta a kegyeket, de velem ilyen volt, mindig megölelt akkor is, amikor én már rég elkerültem a Vasastól. Nagy szeretettel volt felém, és valóban nagyon sokat kaptam tőle is. Bár mi nem voltunk akkora futballisták, mint akik ezen a hétfőn itt felszólaltak, ugyanis hihetetlen egyéniségek emlékeztek meg Verebes mesterről, de amikor visszagondolok arra, hogy két ilyen nagy egyéniséggel ilyen közeli kapcsolatba tudtam kerülni, akkor azt mondom, végül is valamit sikerült elérnem – erkölcsileg legalábbis mindenképpen.
– Kötelező megkérdeznem: bajnok lesz a Győr?
– Mire gondol?
– Arra, hogy bajnok lesz-e a Győr, a jelenlegi harmadosztályú csapat.
– Ja, hát ez egyértelmű, nem kérdés. Azt mondtam a vezetőknek, amikor beszélgettünk a feljutásról, hogy ennek az ETO-nak nem az NB III-ban van a helye, de most ezen keresztül kell kivívni, hogy újra visszakerüljön oda, ahol méltó helye van, ez pedig ugye a magyar labdarúgás legmagasabb szintje. Ezért kell küzdeni, ám ez egy nagy lehetőség az ETO-nak, egyáltalán a győri futballnak, hogy újraépítse magát, hiszen elég magasról zuhant vissza a mélybe, de ez többfordulós történet, márpedig az elsőnek lassan vége.
– Az imént voltunk fenn és lenn, az pedig még a jövő zenéje, hová jutunk ezután. Ami biztos: március 25-én Portugália–Magyarország vb-selejtezőre kerül sor.
– Nem mi vagyunk az esélyesek, de ez nem is baj, mert legalább nem feszít bennünket az a híres, magyaros elvárás, ami azt mondja, a legjobbak között is próbáljunk meg mi a legjobbak lenni, pedig már rég nem vagyunk azok. Azért sokat kell tenni, hogy újra visszakerüljünk a világtérképre. Azt gondolom, hosszú idő után a magyar labdarúgó-válogatott Európáén már rajta van a nyári remek Eb-szereplésnek köszönhetően, és azt kell mondjam, a háttérmunka is kiváló volt, hiszen az emberek újra a nemzeti csapat mellé álltak, erkölcsileg azóta is támogatják a magyar együttest, ami nagyon fontos dolog, mert az én időmben ez nem volt teljesen így. Talán éppen ez hiányzott.
– Így gondolja?
– Mindig felteszi az ember a kérdést, miben hibáztunk, hogy nem tudtuk ugyanezt megvalósítani, de nekik sikerült, és azt hiszem, a portugáliai meccsre éppen ezért úgy kell kimenni, hogy szorítsuk meg őket hazai környezetben, mert a futballpályán minden előfordulhat. Nem mondom azt, hogy biztosan nyerünk, mert ez nem volna igaz, de egy jó eredményt el tudunk érni, ebben viszont biztos vagyok. És muszáj is, különben a célok egyre inkább elvékonyodnak, ugyanakkor tartom, hogy hosszútávon a magyar futball és egyáltalán a magyar válogatott jó úton jár.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: