– Ugye nem azt akarja mondani, hogy tökéletesen érzi magát a Vecsés U19-es csapatának kispadján!
– Pedig jelen pillanatban azt mondhatom, hogy így van – felelte határozott hangon Balogh Gábor. – Kihívásnak kihívás, szeretem is őket, de azért vágyik az ember olyan helyre, mint régen, amikor a Fradinál voltam. Szeretnék olyan körülmények és lehetőségek közé kerülni, ahol újra lehet bizonyítani.
– Keresik, érdeklődnek, puhatolóznak?
– Ritkán, maradjunk ennyiben.
– Egy kezén meg tudja számolni?
– Körülbelül két ujjamon!
– És egyik sem volt olyan ajánlat, hogy átgondolja és igent mondjon?
– Az egyik lehetőség vidéken lett volna, amit nem tudok a család miatt vállalni. Vannak olyan tényezők, amelyek behatárolják, meddig tud az ember elmenni, ez is ilyen. Persze az más lenne, ha az NB I-ből hívnának, azért már beáldoznék dolgokat.
– Elszomorítja a tény?
– Valahol igen, mert úgy érzem, amerre voltam, mindenhol maradandót alkottam, letettem valamit arra a bizonyos asztalra. Meg lehet nézni, a Fradinál hány játékos nőtt ki a kezem alatt, akik meghatározóvá váltak az NB I-ben. És vannak persze, akik külföldön játszanak, nem is kevesen: Megyeri Balázs, Sváb Dani, Futács Márkó, és még tudnám sorolni a neveket. Balogh Balázs Újpesten lett meghatározó labdarúgó, vele szintén a Fradinál dolgoztam együtt, de sok volt futballistám az NB II-ben szerepel, és a mai napig visszaüzennek, hogy köszönik a munkát, amit annak idején végeztettem velük. Ez jólesik, hiszen ennél nagyobb elismerés nem kell egy edzőnek, főleg, ha valamelyikük gólt rúg és rám ír: „Köszönöm, Torony bá’”.
– A magyar futballközeg elfelejtette?
– És akkor talán még finoman is fogalmazott…
– Azt mondja, sajátos állam a miénk, ahol az értékeket nem becsülik meg?
– Ez örök probléma lesz Magyarországon. Aki egyéniség, aki ki mer állni az igazáért és bebizonyítja, hogy jó az, amit csinál, és aki mögött van eredmény, azt valahogy mindig megpróbálják a földbe nyomni. Ez magyar betegség, ezen kellene változtatni!
– Lehangoló, amit mond.
– Itt nem csupán rólam van szó, ugyanis tudnék jó pár nevet, hasonló példát említeni. Olyanokat kellene támogatni, aki mer egy merészet húzni. Itt vagyunk Józsi bácsi megemlékezésén, ezen a könyvbemutatón, és azt feltétlenül el kell mondanom, hogy nagyon sokat tanultam tőle pedagógiailag és pszichológiailag, amit a mai napig át tudok ültetni a játékosaimba, amit ők és a szüleik is imádnak, azaz hogyan bánok, beszélek velük, miként viszonyulok hozzájuk. És ha már itt tartunk, a Mágus el volt nyomva, nem ismerték el, soha nem vitték fel arra a szintre, mint amit megérdemelt volna, pedig az egyik legjobb edző volt, akivel valaha dolgoztam.
– A magyar labdarúgó-válogatottra is hatalmas munka, nagy meccs vár március 25-én. Mit vár a portugálok elleni világbajnoki selejtezőtől?
– Félek tőle, ez már olyan szintű tétmeccs, hogy nem fogunk nyerni.
– A nyári Európa-bajnokság csoportküzdelmei során elért 3–3 dacára is ilyen pesszimista?
– Ha reálisan nézzük azt a meccset, amibe belerúgtunk, abból gól lett. Szerencsénk is volt, lelkesen futballoztunk, de úgy érzem, még egyszer azt a produkciót nem tudjuk előadni. Bár ne legyen igazam, cáfoljanak rám!