– Hó volt, hó nem volt?
– Sajnos így alakult a felkészülésünk eleje, a pénteki meg a szombati edzésünk volt kicsit extrémebb, mint a megszokott, de ez a téli felkészülés velejárója, meg aztán előbb vagy utóbb csak elolvad a hó – mondta Stammel András, a Taksony SE kapusa, aki csapata mind a tizenöt őszi bajnokiját végigvédte.
– Bírja a gyűrődést?
– Muszáj. Próbálok minél többet pihenni, feltöltődni, úgy étkezni, olyan életet élni, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Nem leszek már fiatalabb, a harminckettőhöz közel nem úgy regenerálódik a szervezetem, mint régebben, de hozzá kell szokni és maximálisan oda kell figyelni.
– Nehezebb a helyzete egy kisgyermekes apukának a munka, család és futball alkotta háromszögben?
– Ez jó kérdés, mivel amikor megszületett a gyerek, azt mondom, nehezebb volt, mert nem aludt rendesen, éjszakánként felébredt háromszor-négyszer is. Előfordult, amikor én nem keltem fel, az édesanyjáé volt elsődlegesen az „ügyeletet”, de persze mindenben próbálok segíteni a feleségemnek, akármiről is legyen szó. Tizenöt hónapos a kicsi, és most tartunk ott, hogy már hála Istennek átalussza az éjszakákat, vagy ha mégsem, arra már nem ébredek fel. Az elején nem nagyon tudtam végig aludni, kellett egy kis idő, míg hozzászoktam, most pedig annyiból nehezebb – igaz, ez már a jobbik része –, hogy a munka és a foci mellett kevesebb időt tudok velük tölteni. A hétvégéket próbáljuk úgy szervezni a feleségemmel, hogy vagy itthon vagyok, netán közös programot csinálunk. Mindettől függetlenül úgy érzem, a nehezebb otthoni időszak szerencsére a pályán nyújtott teljesítményemen nem látszott meg.
– A produkcióját abszolút nem érheti kritika, hiszen ahogy tudom, fantasztikus fél szezont produkált számtalan bravúrral. A Sportszelet az edzők által adott osztályzatai által létrehozott játékos-rangsorában 6.46-os átlaggal az ötödik helyen végzett a kapusok között, amiből az következik, oroszlánrésze van abban, hogy a Taksony összességében jól teljesített.
– Köszönöm szépen, ha így gondolja. Világéletemben mindig azon voltam, hogy próbáltam a maximumot kihozni magamból. Az utóbbi időben ez sikerült is, igaz, kicsit döcögősebben indult a szezon, de még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk, már ami a helyezést illeti, de azon vagyunk, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán. A mester, Halász Gyula által dirigált, profin felépített edzéseket elszántan csináljuk, márpedig olyan tréningeket állított össze, hogy egyrészt erőnléti problémáink biztosan nem lesznek, másrészt felkészít bennünket mindenre. Ezen kívül járok Újpestre, Pleskó Lászlóhoz külön kapusedzésre, hogy még jobb formában legyek. „Plesivel” még Szigetszentmiklóson dolgoztam először hosszabb ideig, és kell-e mondanom, szintén nagyszerű foglalkozásokat tart. Egy-két minőségi játékost szeretnénk igazolni, és akkor remélem, hogy a Taksonnyal meg fogjuk szorongatni a Vecsést.
– Lehet realitás a bajnoki cím vagy ez az évad, ez a hajó már elment?
– Hű, ez is egy jó kérdés. Mondom, mi mindent maximálisan megteszünk, hogy ledolgozzuk azt a hátrányt, ami most van, de az elejét elszúrtuk, mert nem olyan eredményeket produkáltunk, mint az ősz második felében. Nem szeretnék jósolgatni, mivel olyan játékos vagyok, aki csak a munkában hisz, és tudom, hogy nagyon jó melót fogunk végezni a felkészülés alatt, valamint mindent megteszünk annak érdekében, hogy odakerüljünk a tabella legelejére. Nem mondom azt, hogy elúszott, mert szerintem nem úszott el, de azt sem állítom, hogy reális cél a bajnoki cím, mert az idény elején nem lett volna reális. Két-három játékos hiányzott a brigádból, akiket úgy gondolom és remélem, tudunk pótolni, és ha netán nem is sikerül most a tavasszal az, amit szeretnénk, abban biztos vagyok, hogy jövőre is azon leszünk, sikerüljön. A csapat képességeiben biztos vagyok, mindenkiben bízom, ahogy abban is, hogy jó produkciót nyújtunk a tavasz során.
– Az álmairól már lemondott?
– Nem lehet tudni, mit hoz a holnap.
– Akkor tudja, mire gondoltam?!
– Persze. Én lennék a legboldogabb, ha még védhetnék magasabb osztályban, de most, a harminckettőhöz közel, munka mellett ezt a megye-egyes, maximum NB III-as tagságot még el tudom vállalni, mivel ez fér fele az életembe. Három, legfeljebb négy edzésen tudok részt venni, nincs elég időm, hogy regenerálódjak. Reggel fél hatkor indulok itthonról, munka után rögtön edzésre megyek, és este kilenc, fél tíz, mire hazaérek. Nem biztos, hogy egészséges lesz ez így hosszú távon. Szerencsére ezt azért még össze tudom egyeztetni, a feleségem is maximálisan támogat ebben, úgyhogy sajnos a mostani feltételek mellett a megye-egy vagy az NB III a realitás. Ha netán lenne lehetőségem az NB II-ben vagy az NB I-ben kipróbálni magam – amit ebben a korban már nem nagyon hiszek, igaz, az ördög sohasem alszik –, az új helyzet lenne, mindenesetre én lennék a legboldogabb, ha végre profivá válhatnék és meg tudnék élni a labdarúgásból. Amióta elkezdtem futballozni, azóta ez az álmom, de ha nem így alakul, akkor is, amikor belenézek a tükörbe, tiszta a lelkiismeretem, mert idáig is megtettem mindent annak érdekében, hogy ez sikerüljön.
– Adott esetben feladná azt, ami most van? Mondjuk, ha egy NB II-es csapat vezetője megkeresné, és ön elé tenné a fél plusz egy éves szerződést?
– A munkát?
– Például. Mert éppenséggel délelőtt és délután is konditeremben vagy a pályán kell izzadni a tavaszi sikerek zálogaként.
– Akadt erre már erre példa a pályafutásom alatt, hogy az NB II-ből kerestek, csak sajnos nem biztosítottak volna olyan feltételeket, amiből kényelmesen meg tudnék élni, és én a biztos munkahelyemet ezért nem adtam fel. Ha az NB III-ba hívnának, ezért sem adnám fel, mert van egy biztos, jó állásom, és tudom, hogy minden hónap tizedikén ott a pénz a számlámon. A mai labdarúgásban fél évig tart egy megállapodás, akárki akármit mond. Ha profi szerződést írnék alá, lehetne róla szó, mert be lennék biztosítva, de ha nem, tárgytalan az egész. Amennyiben az NB II-ből megkeresnének, biztos, hogy olyan összeget tudnék havi szinten zsebre tenni, amiből meg tudnám teremteni a családomnak az anyagi feltételeket. Profi szerződésem lenne, és az a legvalószínűbb, hogy a megállapodás után másnap felmondanék a munkahelyemen, hiszen mindig is ez volt az álmom, és tessék, itt lenne a lehetőség, hogy harminckét évesen végre profi labdarúgó lehetnék. Márpedig ha ennek most jönne el az ideje, egyértelmű, hogy megpróbálnám. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogyha csak a labdarúgással kellene foglalkoznom, azaz profi lennék, akkor mit tudnék kihozni magamból, mert úgy érzem, hogy az eddigi pályafutásom alatt mindegyik csapatomban megálltam a helyem úgy, hogy mellette dolgoztam.
– Mutatkozik érdeklődés, vagy idővel elhaltak, megszűntek, mert akik csábították, tudták, hogy ott van Taksonyban, ahol minden körülmény adott és rendezett, éppen ezért nem váltana?
– Voltak megkeresésesek, az NB III-ból több is. Úgy érzem én is, csak dicséret illeti a klubot, mert Taksonyban maximálisan jól érzem magam, remek a társaság, és amit megbeszélünk a vezetőkkel, az úgy van. Nincs mellébeszélés, mint egy-két egyesületnél, ezt pedig a teljesítményemmel próbálom viszonozni. Akárkivel beszélgetek azzal kapcsolatban, hogy mi van velem, csak pozitívan tudok bármit is mondani a Taksonyról, mert valóban minden klappol, ami a mai világban ritka, hogy zökkenőmentesen megy minden. Most leszek itt két éve, és minden feltétel adott ahhoz, hogy jó munkát végezzünk. És lehet, hogy ezért sem keresnek meg annyian, mert most tényleg jól érzem magam.