EDZŐSORS. Urbán Flórián, a Nagykőrösi Kinizsi új trénere: „Csak olyan érkezhet, aki a csapat és nem a saját érdekeit helyezi előtérbe”

Miért állt fel az ősz végén a Veresegyház kispadjáról Urbán Flórián? Mi nehezíti a Nagykőrösi Kinizsinél vállalt feladatát az egykori 40-szeres válogatott labdarúgónak? Hitte volna, hogy csupán rajta múlott, hogy annak idején nem lett a Ferencváros játékosa? Az alábbi beszélgetés elolvasása után minden kérdés megválaszolásra kerül.

Kecskeméti József, Véber György és Ulvicki Mihály után Urbán Flóriáné a Nagykőrösi Kinizsi kispadja. A Pest megyei I. osztály tizenharmadik helyezettje mindössze tizenkét pontot gyűjtött az ősszel, és a tagság meghosszabbítása a korábbi lila-fehér kedvencre vár.

– Ebből mi lesz?

– Nem Tiramisu, hanem Nutelmisu – indította csütörtök délután a Foci a köbönnek adott interjúját az éppen a konyhában tevékenykedő Urbán Flórián. – Piskóta, Nutella, mascarpone, megszórva kakaóval. Az élettársamnak, Beatrixnek ma van a születésnapja. Tizenhét éve vagyunk együtt, és az a meglepetés, hogy főzök neki. Lesz még lilahagymás krémsajttal és baconnel töltött csirkemell rizzsel. Én csinálom, mert ez szívből jön. Kevesen tudják, de nagyon szeretek főzni, a konyhában tenni-venni. Az internetről lesem a recepteket és itthon megvalósítom. Értelemszerűen nem úgy, mint a szakácsok, de a családnak ízlik. Ez a hobbim, de azért most készülnek a finomságok, mert délután mennem kell edzést tartani.

– Édes élet, ami úgy szép, ha zajlik – de ennyire?

– Mire gondol?

– Arra, hogy az ősszel még ott volt Veresegyházon, majd a hajrában feltűnt Csornán is, aztán a történetek megszakadtak. Nagy lépés Nagykőrös?

– Na, akkor ezt most tisztáznám is: a veresegyházi történet egy dolog miatt szakadt meg, amit egyébként nagyon sajnálok. Annak idején, amikor jött a csornai ajánlat, az elnök úrral, Ella Feri bácsival megbeszéltem, négy meccsről van szó, és nem ütköznek a mérkőzések, elvállalnám. Az utolsó kettő nem is ütközhetett, mert Pest megyében az őszi idénynek vége lett. Kértem, engedélyezze, amire azt mondta, persze, menjek, nekem is előrelépés. Említettem neki, decemberben, amikor vége van a szezonnak Csornán, mondanak valamit, és akkor visszatérünk rá, hogy Csorna vagy Veresegyház, de nem szeretném a Veresegyházát feladni. Erre úgy reagált, hogy persze, semmi probléma. Egy gond volt ezzel csupán: már a Pécel-meccs előtt is az elnök úr azzal állt elém, mondjam már meg, mit akarok, hol leszek edző? Mondtam neki: „Feri bácsi, ne csináld ezt, megbeszéltük, hogy nem leszek két helyen edző, csak annyit kértem, várd meg a december harmadikát, és akkor eldől, vagy végleg megyek Csornára vagy maradok itt, Veresen.” Jó, jó, ez volt a válasz. A következő hét pénteken évzáró jellegű összejövetel volt ’Veresen, amin a játékosok is részt vettek, és akik előtt Feri bácsi ismét csak nekem esett, döntsem már el, mi lesz akkor, hol leszek edző, mert őt mindenki zaklatja, meg hogy gondolom én, hogy két helyen leszek edző? A válaszom sem késett: „Te adtál rá engedélyt!” Mire ő: de hát játékosokat kell igazolni! „Feri bácsi, kit igazolunk, nem a magyar válogatottból fogunk, azt kértem, várjuk meg, mi lesz.” Őt ez nem érdekli, döntsem el! Erre azt feleltem: „Tudod mit, Feri bácsi? Eldöntöttem, ha Csornán nem is leszek edző, itt sem maradok, köszönöm szépen!”, és ezzel eljöttem.

– Szép kis sztori…

– Azt gondolom, normálisan álltam a dolgokhoz. Megbeszéltünk valamit, így a játékosok is értetlenkedve ültek az asztalnál, nem értették, mi történik, holott nekik is elmondtam, december harmadikán kiderül, mi lesz. Csornán az elnökség úgy döntött, hogy nem velem képzelik el a jövőt, de volt megkeresés Nagykőrösről már akkor is, amikor Csornára kerültem, így a nagykőrösi lehetőség vált valósággá.

– Sajnálja, hogy nem folytathatta Csornán?

– Én nem fogok magyarázkodni, és nem fogok beállni azon edzők sorába, akik azt mondják, „de”, meg „azért, mert”. A tények makacs dolgok. Amikor bajnoki címeket nyertem, azok is makacs dolgok voltak, és most is azok. Négy mérkőzés, három vereség, egy győzelem. Az elnökség így döntött, amit tiszteletben kell tartanom és pont.

– A pont után az új mondat Nagykőrösön íródik, csak hát a Kinizsi olyan, mint a kivágott felsőben flangáló ledér hölgy, amelyiknek egy férfi nem elég. Konkrétan a 2016/2017-es évadban már a negyediket fogyasztja.

– Nagyon bízom benne, hogy ezt a ledér hölgyet én fogom nagyon csúnyán megcsinálni és onnantól kezdve ragaszkodik hozzám. A viccet félretéve: a cél az, hogy a biztos bennmaradást elérjük. Volt már edzésünk, és a látottak alapján szeretnék erősíteni. Bízom benne, nem megvalósíthatatlan történet, hogy bennmaradjon a Nagykőrös az első osztályban. A viszonyokat fel kell mérnem, de mindig azt mondom a játékosaimnak is: egy cél van, minden mérkőzésre felkészítem őket tisztességesen, ők pedig úgy mennek ki, hogy el akarják velem hitetni, a világ legjobb játékosai, akik kihagyhatatlanok. Nálam nincs edzőmeccs, bajnoki meg kupamérkőzés, különbséget nem teszek közöttük, hiszen minden találkozón úgyszólván az életéért küzd a játékos. És ha így lesz, nincs miről beszélni, mert akkor simán teljesítjük a tervünket.

– Van már konkrétum a játékoskeret mozgását illetően?

– Csupán annyit kértem az elnök úrtól, senki ne távozzon, mert mindenkit szeretnék megnézni. Lehet, hogy aki mástól nem kapott lehetőséget, arra én azt mondom, hogy használható. Az új szabály szerint fizetni is kell a játékosokért, nincs már az, hogy tengenek-lengenek jobbra és balra, illetve oda mennek, ahová akarnak. Az érkezőkről sem tudok még mit mondani, beszéltem már jó pár emberrel, mi több, Kordik József is rengeteget segít nekem, amiért minden köszönetem. Kutatjuk a játékosokat, akik a hasznunkra tudnak lenni. Egy biztos: futballkurva a közelembe nem jöhet! Csak olyan érkezhet, aki a csapat és nem a saját érdekeit helyezi előtérbe, szeretne futballozni, és nem úgy közlekedik, ha van kedvem, megyek, ha nincs, akkor nem! Az a labdarúgó jöhet, akinek céljai vannak, szeretne előrelépni. Ezeket az embereket nem könnyű megtalálni, pedig beszéltünk vagy tíz-tizenöt, ha nem húsz emberrel, de még egyetlen konkrétum sincs, úgyhogy nem egyszerű ez. Én nem fogok könyörögni senkinek, hogy gyere ide. Egyszer megkérdezem, és ha azt a választ adja, igen, érdekel, azzal tudok mit kezdeni. Ha megengedi, elmesélek egy történetet.

– Hallgatom.

– Annak idején Varga Zoltánt ősújpestiként is borzasztóan tiszteltem. A belga Germinal Ekeren együttesében játszottam, ha jól emlékszem, akkor került a Ferencvároshoz. Felhívott decemberben, és mondta, szeretné, ha a Ferencvárosban folytatnám a pályafutásomat. Mivel jó játékosnak tart, ezért hív a Fradiba. A válaszom körülbelül ez lehetett: „Hűűű… Megtisztelő… Hát… Őőőő… Nem tudom…”, amire azt mondta, köszöni szépen, viszonthallásra, és letette a telefont. Eisemann Lacival találkoztam néhány hónap múlva a válogatottban, aki a Fradinál volt gyúró. Mondta, elmesélte neki Varga Zoltán, hogy felhívott, mire a végén csak ennyit reagált Eisinek: „Aki nem azt mondja nekem, hogy indulok azonnal, mert ott akarok játszani, azzal nem tudok mit kezdeni.” És igaza volt maximálisan, ugyanezt vallom én is, igaz, nehéz mindezt megyei szinten megvalósítani. Én nem vagyok Varga Zoltán, nem tudok a nyomába sem érni, viszont Urbán Flórián vagyok, és ha felhívok valakit, ne kezdjen nekem „őőőőzni”, mondja azt, hogy igen, érdekel, beszéljünk a részletekről. Mindig azt vallom, az amatőr nem azért amatőr, mert a megyében játszik nulla forintért vagy minimális összegért és a profi sem azért profi, mert milliókért futballozik az NB I-ben. Az élvonalat végignézve mondok olyat, aki hiába keres hárommilliót havonta, fejben egy iszonyatosan amatőr lószar, egy senki, egy megélhetési futballbűnöző, miközben mutatok olyat a megyében, aki nulla forintért borzasztóan profi, készül és el akar érni valamit. Az ilyenekkel lehet dolgozni, bármilyen szinten. De aki már most azt mondja, hogy nem tudja, majd meglátja, azzal én mit kezdek a mérkőzésen?