Hiába szerzett korábban fontos gólokat az NB II-ben, Csák Zoltánnak nem volt maradása Dorogon. Csakhogy a másodosztályú újonctól távozó, korábban többek között Békéscsabán, Maglódon, Makón és Orosházán is megforduló csatár története aligha szokványos a magyar futballban.
A legjobb mesterlövész színe és visszája. Ha valaki megkérdezné Csák Zoltántól, a huszonhatodik életévéhez közelítő támadótól, miként emlékszik vissza a 2016-os esztendőre, aligha kapna azonnali választ. Sűrű fejvakargatás következne, ugyanis volt abban ugyanis legalább annyi jó, mint rossz. Egyfelől alaposan túlszárnyalta terveit, mivel az FC Dabas színeiben tizenkilenc találattal az NB III, Közép-csoportjának legeredményesebbje lett, másfelől pedig…
– Ennyit ér a gólkirályi cím? Ha nem ismerném a képességeit, azt gondolnám, megégett Dorogon, ám aligha erről van szó.
– Nyilvánvalóan a legfontosabb az, hogy nekem mennyit ér, és én büszkén tekintek vissza a tavalyi évre – felelte Csák Zoltán, az NB II-ben szereplő újonc Dorogi FC immár csak korábbi támadója. – Az más kérdés, hogy ez Dorogon semmit nem jelentett. Szerencsétlen és egyben picit kiábrándító a szituáció, de vallom, hogy a pofonok erősítenek az életben. Az biztos, hogy tükörbe tudok nézni, és tiszta lelkiismerettel állok tovább a következő feladatok elé.
– Konfliktusba keveredett Németh Szabolcs vezetőedzővel csakúgy, mint az előző évadban Bojtor László?
– Azt gondolom, igazi konfliktusról nem beszélhetünk. Inkább az elejétől kezdve egyoldalúan levegőnek voltam nézve. Négy meccsen kaptam bizonyítási lehetőséget a Dorog színeiben, amivel szinte kivétel nélkül éltem. Három győzelem, egy vereség a mérleg, és ezeken a mérkőzéseken három gólpasszt jegyeztem és egy gólt szereztem. Olvastam azt az interjút, emlékszem Laci mondataira, és van, amiben hasonlít, van, amiben különbözik ez az eset. Elsősorban leszögezném azt, hogy a kettőnk futballfilozófiája homlokegyenest más, ettől függetlenül úgy érzem, mindenkinek jár a tisztelet. Ez totálisan hiányzott az egyik oldalról, ami megnyilvánult szavakban és tettekben egyaránt. A legnagyobb elégtétel nekem az, hogy ebben a nehéz helyzetben is a csapat, a közösség sok erőt adott, kiállt mellettem. A képességeimet a vezetőedzőn kívül mindenki elismerte, ha mást nem is, gólt rúgni azt talán tudok. Mélyebben nem szeretnék belemenni, sarat dobálni pedig semmiképpen sem. Így hozta az élet, meglátjuk, kit igazol.
– Ön hol hibázott?
– Talán még profibban viselhettem volna a dolgokat lelkileg. Jobban dolgozhatott volna bennem a dac, de mindenki tudja, egy idő után folyamatos szembeszéllel menni nem egyszerű.
– El tudott köszönni a csapattársaitól vagy hirtelen jött a szerződésbontás?
– Nem jött hirtelen, mindent megbeszéltünk, ahogyan kell, így természetesen el tudtam köszönni a srácoktól, és annak ellenére, hogy nem sokat játszottam itt, az öltözőről nem tudok rosszat mondani, sőt. Az elnök úrról pedig csak a legjobbakat mondhatom, a legkorrektebben váltunk el. Több ilyen sportvezető kellene a magyar labdarúgásban!
– Hogyan tovább?
– Őszintén szólva bízom abban, hogy lesz másodosztályú ajánlatom, elvégre egy osztállyal lejjebb tavaly gólkirályi címet szereztem, illetve már több mint nyolcvan mérkőzéssel a lábamban nem ismeretlen az NB II. De elsősorban most már a játékot szeretném élvezni, és lehetőleg a pályán.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: