EDZŐSORS. Csillag László: „Ha Véber György a megyei első osztályban vállalt feladatot, mire számíthatok én, aki nem vagyok ismert?”

Nem könnyű az edzők élete – mindez kiderül az alábbiakból is. Csillag Lászlót legfőképp Jász-Nagykun-Szolnok megyében ismerhetik, márpedig a 48 esztendős szakembernek rendre karakteres társulatai voltak.

Rengeteg a szakvezető, kevés a csapat. Valami hasonló juthat az ember eszébe, ha Csillag László mondandójára fókuszál. „A legutóbbi csapatom edzőként a Kunhegyes volt, egészen tavaly októberig – vágott bele Csillag László. – Tudni kell, hogy Kunhegyesen két és fél évig voltam, annál a társulatnál, amelyik játékosként az első itteni csapatom volt. Azért fogalmazok így, mert Szatmárnémetiben születtem, Patkós Csabával és Szenes Sándorral is együtt futballoztam, igaz, ők az eggyel feljebb lévő korosztályban szerepeltek. Ők aztán elkerültek a Fradiba, én maradtam, és később Szolnok környékén kötöttem ki. A Kunhegyes nem akart kiesni a megye-kettőből, és az első évemben nem is esett ki a csapat, mi több, cél volt a megyei kupa megnyerése. Döntőt játszottunk a Jászberénnyel, amelytől ugyan 2–1-re kikaptunk, de feljutottunk a főtáblára, majd a Kazincbarcikát, Komlósi Ádámékat kaptuk. Eljöttek Kunhegyesre, ahol ugyan 4–2-re nyertek, mégis szoros meccs volt az. A ’Barcika akkor esett ki az NB II-ből, mi pedig a következő évben megnyertük a bajnokságot, feljutottunk a megye-egybe, az előző évadot a középmezőnyben fejeztük be, kilencedikek lettünk, majd elkezdődött nyáron a felkészülés, szakosztályváltás is történt. Az új szakosztályvezetővel probléma volt már a nyáron is, anyagi gondok is voltak, így közös megegyezéssel elköszöntünk egymástól. Az elnökség nem értett ezzel egyet, mert másképp látták az egészet, mint a szakosztályvezető. Azóta bebizonyosodott, hogy rosszul döntöttek, hiszen a csapat újfent a megye-kettőben szerepel. Visszahívtak volna, de azt én már nem vállaltam.”

Azóta hosszú hónapok teltek el. A sokra hivatott szakember is tisztában van mindezzel, ám ettől még nem unatkozik, de várja a lehetőséget, hogy valahol bizonyíthasson. „Minden edző nehezen viseli, bevallom, én is egyre nehezebben, de járok konferenciákra, előadásokra és képzem magam, ám sajnos ezen a környéken nem sok lehetőség van – folytatta Csillag László. – Aki nem ismer, nyugodtan utánanézhet az eredményeimnek, ugyanis Jász-Nagykun-Szolnok megyében sok helyen megfordultam, de nem küldtek el sehonnan. Túrkevén dolgozom fémforgácsolóként, mivel ez a szakmám, de attól, hogy jelenleg egy csapatnál sem vagyok, követem a történéseket, így azt is tudom, hogy Véber György például nem is olyan régen még Nagykőrösön dolgozott, de ha Véber György a megyei első osztályban vállalt feladatot, mire számíthatok én, aki nem vagyok ismert? Hiába képzem magam, egyre kevésbé látom a jövőt, hogy meg tudom mutatni, mire vagyok képes. Ha elmegyek meccsekre, nyilván észreveszem a pozitívumokat, de úgyszólván egyszerű drukker vagyok a lelátón, igaz, nem szurkolói szemmel követem a mérkőzéseket.”

Azt mondják, a múltból nem lehet megélni, és ez így is van rendjén. Ettől még a trénernek van mire büszkének lennie. „Mindig a lehetőségekhez mérten kell ezt nézni – húzta alá Csillag László. – Nyilván szeretnék profi csapat edzőjeként dolgozni, ahogy az utánpótlásban is szívesen dolgoznék, de mint említettem, nem egyszerű ez. Anno bajnokságot is nyertem nemcsak játékosként, hanem edzőként is. Talán emlékszik, a 2004/2005-ös évadban a Túrkevével Varga Karcsi monori bajnokcsapata mögött másodikként zártunk az Alföld-csoportban. Három éven keresztül veretlenek maradtunk hazai pályán, szép eredményeket értünk el. Olyan edzőkollégáktól tanultam sokat, mint például Lóczi István, aki annak idején Algyőn volt tréner, szóval szép időszak volt ez. Bármennyire is meglepő, akkoriban a megyének hét-nyolc NB III-as csapata volt, míg most, 2016-ban maradt csak a Jászberény, így érthetően a lehetőségek száma is csökkent, a színvonallal együtt. Dolgoztam Kisújszálláson is, és amikor jó néhány esztendeje Újpesten, a második csapat meccsén találkoztunk, akkoriban a bajnok Tiszafüreddel szerepeltünk elég jól, hiszen emlékezhet rá, sokáig a dobogó közelében is voltunk, de nem volt végleges az a történet, ugyanis hamar kiesett a gárda, igaz, már nem velem.”

Csillag László, amikor néhány óra múlva kezében a pezsgőspohárral koccintani fog, alighanem arra gondol, hogy bár 2016 nagyszerű éve volt a magyar futballnak Európa-bajnoki szerepléssel, franciaországi fiesztával, csoportelsőséggel, zászlóerdőbe burkolózó, őrjöngő magyar tömeggel, számára ennél csak jobb jöhet.