Fehér karácsony.
Bármerre néz, mintha hóval telifújt táj lenne előtte.
Fehér falak és fehér köpenyek – karácsonykor.
Budapest, Szent Imre Kórház.
December végén a hetes autóbusz mintha csendesebben vánszorogna, mintha ezzel tisztelegne a néhány méterre a megállótól lévő egészségügyi intézmény lakói előtt.
„Két hete kezdett el fájni a lábam, olyan érzésem volt, mintha begörcsölt volna – kezdett bele kálváriájába Retezi Károly, a Maglód jelenlegi, a Vecsés és a Biatorbágy korábbi kapusa. – Nem mentem el orvoshoz, de hol jobban, hol kevésbé fájt. Tegnapelőtt meg már nagyon fájt, és egy nagyobb vérrög elzárta a lábamnál a keringést. Mélyvénás trombózist kaptam, de az orvosok szerint vigyáztak rám az angyalok, mert nem sok kellett, hogy tüdőembóliát kapjak, és ott maradjak. Most kórházban vagyok és kapom a vérhígítókat. Nem könnyű most, de nyilván a dolgok pozitív oldalát kell nézni és nem azt, hogy nem tudtam enni a halászléből. Sajnos így egy ideig biztos nem fogok focizni, és amiről a múltkor beszéltünk, lehet, hogy abbahagyom…”
Az élet nem játék, a tüdőembólia gyakorlatilag egyet jelent a visszafordíthatatlannal, a megmásíthatatlannal.
„A barátnőm, Zsuzsi mondta már az elején, hogy menjünk, de úgy voltam vele, húsz éve sportolok, ez csak egy kis fájás és elmúlik – folytatta a 33 esztendős kiváló cerberus, Retezi Károly. – Egyvalamire megtanított ez az egész: ha valami fáj és kicsit jobban a kelleténél, el kell menni orvoshoz! Ha most szezon van és így megyek edzeni vagy meccset játszani, akkor a pályán maradok…”
Az olykor láthatatlan, ám ilyenkor nagyon is láthatóvá váló angyalok azonban fogták, szorították a kezét és nem engedték el.
„Most napi négy »szurit« kapok, utána jön a gyógyszer. Ez van, sajnos. Ha minden jól megy, maximum vasárnapig tartanak itt, de még az is lehet, hogy előbb hazaengednek.”
Fehér karácsony.
Áldás és átok, álom helyett rémálom.
Retezi Károlyt jelenleg semmi más nem foglalkoztatja, immár csak az élteti, hogy az újbudai „hórengetegből” is van kiút.