Amit akartak, elérték. Ott vannak az élen a télen, a mezőny a hátukat lesi. Diósdon jó most edzőnek és futballistának lenni – legalábbis a „megye-hármas” társulatnál.
– A maximum közelében teljesítettek?
– Ha nem is ott, de ez a csapat érett arra, hogy a bajnokság végén az első két hely valamelyikén zárjon – mondta Polákovics Attila, a Diósdi TC II. edzője.
– Még játékoskorából datálódik a személyes ismeretségünk, márpedig ez alapján kizártnak tartom, hogy a 2. hely boldogítaná.
– Nem lennék elégedett az ezüstéremmel, az biztos, és én ezt a srácoknak mondom is, hogy engem nem érdekel más, csak az elsőség, attól függetlenül, hogy ebben a csoportban van még négy-öt csapat, amely szeretne elénk kerülni. De mi nem fogunk megelégedni a mostani helyzettel és nem fogunk megállni! Nem engedem, hogy bárki is elbízza magát azért, mert az 1. helyen telelünk. Kőkemény félév vár még ránk!
– Kár lenne tagadni, a kerete alapján a Diósdi TC II. minőséget képvisel.
– A keret, illetve a lejátszott mérkőzéseink miatt beszélhetek az elmúlt másfél évről, ugyanis akkor alakult ez a csapat. Úgy gondolom, megvan bennünk az, amit mondott, de kellenek hozzá azok a játékosok is, akik diósdi nevelésűek, 20-22 évesek, akiknek igenis hozzá kell tenniük a maguk részét. Nekem az kevés, hogy a pályán minőségi futball van, amit vallok a labdarúgásról: ahhoz, hogy eredményes legyen egy társulat, barátokat kell felküldeni a pályára. Ezeknek a srácoknak bárki kijöhet a meccsére, és megnézheti, mit beszélek, mert az én csapatomban egy rossz szó nem hagyja el a száját senkinek sem a másik irányába, csak biztató jelleggel.
– Miért, ha nem így lenne, büntetés járna érte?
– Volt olyan játékosom, aki nem úgy viselkedett a pályán, ahogy azt én elvárnám és a hitvallásom megengedi, ő már nincs a csapatunkban. A futballtudás egy dolog, de az intelligenciát kivisszük a pályára, ami pedig nagyban meghatározza az ellenfelek véleményét rólunk, és úgy érzem, ebben sem vallottunk szégyent.
– Mint egy vezér, a kapitány a katonákról, úgy beszél. Nehéz volt az átállás? Egyáltalán van még olyan szituáció, amikor a játékos fejével gondolkodik és nem a trénerével?
– Kizárólag játékos-fejjel gondolkodom.
– És ez nem baj?
– Edzünk a fiúkkal és nagyon jó barátaimnak tekintem őket – de csak az öltözőn kívül. Belül és a pályán viszont bármilyen taktikai utasítás legyen az vagy akármilyen edzésmunkát kell elvégezni, abszolút partnerek. Mindamellett a játékosaimért, ezért a 20-22 emberért teljes mellszélességgel kiállok bármikor és bárki előtt. Eltöltöttem a futballban nem kevés időt, tudom, kinek mi jár a fejében az adott mérkőzés előtt, alatt és után, mi az, amire szükségük van, ezt próbálom megadni nekik labdarúgó-gondolkodással, mégis edzői szemmel.
– Nem is hiányzik a játék?
– Hát… Most erre mit mondjak?
– Semmit, mondom én: a hangjában ott bujkál a „dehogynem”.
– Volt egy komoly sérülésem, műtöttek hétszer, és bár szeretek futballozni, de már a szervezetem nem úgy reagál, ahogy azt én szeretném. Még beszállok a srácokhoz, öregfiú-szinten még játszogatok, de nekem az már elég, teljességgel kielégít.
– Futballozott Budafokon, márpedig a most NB III-as gárda a Magyar Kupában alig egy hete általános meglepetésre 2–1-re legyőzte az élvonalbeli Videotont. Felkapja a fejét minderre?
– Megmondom őszintén, van, amit követek, de kifejezetten a Budafok szereplését nem. A Pénzügyőrét igen, hiszen nagyon sok szép évet töltöttem el Pasaréten, a megyei futballal kapcsolatban pedig abszolút képben vagyok a ,,megye-háromtól” kezdve a „megye-egyig”, napi szinten a látókörömben van, mert érdekelnek dolgok és persze érdekelnek játékosok.
– Ha már itt tartunk: van mód az erősítésre? Egyáltalán szükséges?
– Szeretnék igazolni, van is két játékos a kiszemeltjeim között. Szeretem az olyan típusú labdarúgókat és olyat is hozok, akik győztes mentalitásúak. Úgy gondolom, ha egy csapatban minél több az ilyen futballista, annál eredményesebb a társulat. Nos, az én alakulatomban is van ilyen, de még szeretnék kettőt, hogy amikor harcolni kell, küzdeni és túrni a pályát, akkor se valljunk szégyent senkivel szemben.
– Miért, eddig ez hiánycikknek számított?
– Az az igazság, hogy amikor szó szerint játszani kell a futballt, abban jók vagyunk. Úgy gondolom, ezt megmutattuk, hiszen rúgtunk 50 gólt. Előrefelé jó a produkciónk, kombinatív, szellemes, tetszetős, viszont amikor a futballt csúnyán kell játszani és fel kell túrni a pályát, akkor már vannak hiányosságaink, és ezt érzem is a csapatban. Ezért szeretnék olyan játékost igazolni, aki ilyen. Amikor brusztolós meccs van, legyen kit harcba küldeni, mert amikor játszani kell, arra megvagyunk.
„Bármennyire is meglepő, én már az alapozásnál tartok, mert szeretném mielőbb látni, hogy fog kinézni a felkészülésünk, kikkel tudunk megmérkőzni. Szeretnék játszani az Üllővel, a saját utánpótlásunkkal, a Kelen II. és a Taksony II. ellen, utóbbiakkal mindig találkozunk. Jó lenne a Nagytéténnyel is összecsapni, ugye, ők itt vannak hozzánk közel, illetve a Pereggel. Amióta megalakultunk, igyekszünk rendszerint magasabb osztályú egyletek ellen futballozni, mert ez az igazán jó erőfelmérő. Tudom, hogy a »megye-háromban« vagyunk, de anno én úgy vállaltam el ezt a csapatot, ha megfelelő létszámban ott vagyunk az edzéseken, márpedig hála Istennek, erre nem lehet panaszom. Az alapozás alatt tréningezünk heti háromszor, miközben a »megye-kettőben« gyakorolnak ennyiszer vagy még ennyiszer sem. A cél érdekében bármit hajlandó vagyok megtenni, jövök és csináljuk. Hogy bajnokok leszünk-e, azt csak remélem, addig még nagyon sok minden fog történni, sok meccs van vissza. Mindig csak egy találkozóra koncentrálok, azt szeretném megnyerni, begyűjteni a három pontot, aztán a végén, ha nekünk lesz a legtöbb, a nyakunkba akasztják az aranyérmet. Ezért dolgozunk.”
POLÁKOVICS ATTILA, a Diósdi TC II. edzője a télen esedékes feladatokról
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 33. lapszámában.