Életének 66. évében, hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt Szabó János korábbi NB I-es játékvezető, aki pályafutása befejezését követően ellenőrként tevékenykedett.
Nyílott az ajtó, már vártak Rád. A fény nem sokkal azelőtt zöld színű fátyollal üdvözölte a tájat, a reflektor is csupán egy pillanatra fakult meg, amikor a szigetszentmiklósi és a ferencvárosi futballisták az öltöző felé bandukoltak csapzottan, fáradtan, kimerülten. Mindmáig emlékezetes Magyar Kupa-meccs volt az vibráló feszültséggel, apróbb s nagyobb szabálytalanságokkal, pokolba kívánt végjátékkal. Lassan, komótosan szedted a lábaidat, fejedben számtalan gondolattal. Eltűntél, majd feltűntél a szigetszentmiklósi estében. Csendben, visszafogottan kopogtattál. Odabenn már lesték az érkezésed, várták, hogy megszólalj, hogy mondj valamit. Nagyjából negyedóráig tartottad szóval a bent lévőket kimért, őszinte hangon, indulatoktól mentesen, majd ismét nyílott az ajtó, s Te kisétáltál a játékvezetők szobájából. Tizennégyszer fújtad a sípot az élvonalban, a Siófok–Veszprém derbi volt az első meccs még 1988-ból, így az ifjaknak érdemes volt figyelniük a mondandódra. Sajátos stílusod volt mind a pályán, mind a magánéletben. A futsal mindig közel állt hozzád, így gyakran feltűntél nem csupán a lelátón, hanem a teremben is. Számtalan olyan derbin vettél részt, amikor néhány perc után azt vetted észre, hogy az egyik alakulatnak minden összejön, a másiknak meg semmi. Ez volt az életed és ez lett a végzeted. Az utóbbi években már nem egyedül jártad a pályákat és ezt pontosan tudtad, érezted, még ha nem is beszéltél róla. Kitartott melletted, pedig csak játszott Veled, miközben elátkoztad százszor, ezerszer. Elbújt, visszatért, megpihent, felkavart, megzavart. Harcoltál ellene s vesztettél. Lepaktáltál a sorssal, megalkudtál a fénnyel. A zöldből semmivé lett hófehér tájjal, az örök békességgel, a csend birodalmával. A hellyel, ahová nem vezetett ajtó, csak lépcső. Szent Péter várt Rád…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: