III. KERÜLET–TATABÁNYA 1–1. P. Nagy László: „Előbb-utóbb besokall mindenki”; Szatmári Zoltán: „Ez nem mehet így sokáig!”

Amint arról beharangozónkban beszámoltunk, szombat délután az NB III, Nyugati csoport 13. fordulójában a III. Kerületi TVE a Tatabánya FC-t fogadta. A Foci a köbön a helyszínen járt.

Komótosan kocogtak a kezdőkörbe a játékosok. Mintha megállt volna az idő, aztán hirtelen újraindult, mint egy kézilabda- vagy vízilabdameccsen. Épül, szépül a Kerület-sporttelep, november végére átadásra kerül a hatszáz fő befogadására alkalmas ministadion. A rom és a vár között jöttek sorban a fiúk kissé meglepetten, de annál nagyobb harci kedvvel. Meghajoltak, integettek, kezet fogtak. A jövő és a jelen meccse volt ez megannyi helyzettel és persze párharccal – csak a körítés volt más. A vendégek kispadján nem foglalt helyet a Tatabánya legendás alakja, a gárda edzője, P. Nagy László, aki a találkozó során mindvégig a kispaddal szemben ácsorgott. Nem eltiltás vagy Tom Hankset idéző számkivetettség sodorta alig több mint félszáz méterrel odébb a szakembert, hanem a tiltakozás. Segélykiáltás volt ez az óbudai délutánba, hiszen immár nyílt titok – és erről lentebb a tréner is beszélt a Foci a köbönnek adott interjújában –, hogy hosszú hetek, hónapok óta nincs pénz Tatabányán. Az „olaszok” mindenről beszélnek, tájékoztatnak, érdeklődnek, csak éppen a lényegről nem. Teljességgel érthető, hogy ősz ide vagy oda, az edző megunta a ködösítést s már-már úgy érezheti, hogy „Pöci”, nesze, itt a csapat, csinálj valamit. És a szakember tette is a dolgát, akárcsak a társulata. Szervezett, kellemetlen stílusban futballozó brigád a Tatabánya, amelynek erejét a dac is megsokszorozta az elmúlt időszakban. Mindez még akkor is igaz, ha a meccs elején korán hátrányba került a látogató, a szezon során eddig meglepően kevés szerephez jutó, ám ezúttal bizonyító Kaszai Gábornak köszönhetően.

A Kerület az első játékrész első felében eldönthette volna a meccset, ám mert nem tette, döntetlennel vonulhattak a felek pihenőre, ugyanis a játékrész derekán Farkas Viktor egyenlített. Örültek, persze, hogy örültek a Tatabánya-sálas szurkolók, akik elkísérték a fővárosba is a kedvenceiket. Agresszívan, harcos stílusban futballozott a folytatásban is a látogató, és csupán az volt a kérdés, meddig bírja szuflával a fehér mezes vendéggárda. Volt is mit jegyzetelniük a megfigyelőknek: Csintalan Csaba, a törökbálinti szurkolók korábbi kedvence, immár az Érdi VSE másodedzője, valamint Honti Attila, a Pest megyei gárda sérüléssel bajlódó kiváló képességű hátvédje is megtekintette a bajnokit. Fogyott a tinta, fontos mondatok kerültek az A4-es lap mindkét oldalára, amely a derbi végére jóformán meg is telt, ugyanis az Érd a hétvégén az óbudaiakat fogadja. Azt a csapatot, amely a második játékrészben kissé egysíkúan futballozott, és amely akkor kapott lendületet, amikor az utolsó huszonöt percre Kenesei Krisztián beállt. „Kenő” nem volt elkenődve, hiszen a korábbi NB I-es támadó sérülésből lábadozik, de érkezése jótékony hatással volt csapatára. A legnagyobb helyzetet mégsem a harmincas évei végén járó csatár, hanem Bartha Roland hagyta ki, aki a hajrában a kapufát találta el. A Hévízi útiak két, míg a tatabányaiak egy büntetőt is számon kérhettek volna a segítőivel korántsem összhangban működő, nem egy szituációt fordítva megítélő játékvezetőtől, és bár a döntetlen kétségkívül a Tatabánya számára kedvezőbb eredmény, sokat tett a pontszerzésért az egykori Bányász. Éspedig azért, hogy a dühítően szánalmas „nemzetközi história” végére ne a csúszva, mászva küzdő csapat tegyen pontot.

Irányít, lelkesít, cserél. Eddig a kispadról tette mindezt P. Nagy László, de Óbudán a kerítésen kívül tartózkodott. Nem véletlenül.
– Ajándék vagy sokkal több annál?
– Ajándéknak és bravúrnak számít ez az egy pont, hiszen nagyon nehéz körülmények között létezünk – mondta P. Nagy László, a Komárom-Esztergom megyei klub legendája, a népszerű „Pöci”, a Tatabánya FC edzője. – Heti két edzéssel készültünk, vannak gondjaink, amit nagyon nehezen tudunk megoldani. Láthatta, a szakmai stáb kiment a kerítésen kívülre, így tiltakoztunk az ellen, hogy nem fizettek immár hosszú idő óta. A csapat helyzetében óriási bravúr, hogy így is meccseket nyerünk, pontokat csipkedünk.
– Nem gondolt arra, hogy feladja? Vagy erkölcsi kötelességének érzi, hogy a kapitány hagyja el utoljára a süllyedő hajót?
– Ez természetes. És igen, hajóskapitánynak érzem magam, így bármi történjék is, kitartok, bár nagyon nehezen emésztem meg a dolgokat, de ez a sorsunk, ez az életünk. Az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjam a süllyedő hajót, ám ha előfordul, hogy nem lesz kinek edzést tartanom, akkor én is befejezem.
– Benne van a levegőben, hogy minden összeomlik?
– Benne, mert hónapok óta nem kaptunk fizetést, és előbb-utóbb besokall mindenki. Már az is nagy dolog lesz, ha ez az állapot télig kitart.
– Az igaz, hogy az önkormányzatban bíznak, mint valamiféle mentőövben?
– A város mielőbbi segítségére várunk, tárgyalnak az ügyünkről, és én hiszek abban, hogy pozitív döntések születnek körülöttünk. Remélem, mielőbb visszaáll a régi kerékvágásba a tatabányai futball.
– Érzékelt bármit is a nyáron, ami azt sugallta, baj lehet?
– Várhidi Péter is ezért ment el a csapattól, aki szakmai igazgatóként dolgozott nálunk. Péter nagyon jó barátom, megbeszéltük, hogy együtt csináljuk, aztán amikor elköszönt, úgy voltam vele, itt leszek, segítek, hogy ne maradjon a csapat edző nélkül. Úgyhogy sajnos volt előjele, de nem hittem volna, hogy ilyen komoly lesz.
– Azt mennyire nehéz megemésztenie, hogy tulajdonképpen a játékosaira van utalva? Hiszen senki nem kötelezheti egyiküket sem arra, hogy puszira, saját zsebből megfinanszírozzák a benzint, beüljenek az autóba és leutazzanak edzeni Tatabányára.
– Érdekes feladat, ilyennel még nem találkoztam. Pszichológusi végzettség is kell ide, hogy lelket verjen beléjük az ember, eljöjjenek, és egyáltalán játsszanak, de megmondom őszintén, minden tiszteletem az övék, mert ez így nagyon nehéz!

Úgy jött vissza, mintha sosem távozott volna. A nyár volt a visszatérés évszaka, ám Czirjék Zoltán, a III. Kerületi TVE régi-új kapusa nincs mindennel kibékülve.
– Mit gondol a meccsről?
– Nehéz szavakat találni rá – felelte Czirjék Zoltán, a III. Kerületi TVE kapusa. – Úgy látom, három hete mi vagyunk a legszimpatikusabb ellenfél a bajnokságban. Letámadunk, jól futballozunk, az eredmények meg nem jönnek.
– Mi az oka?
– Ez jó kérdés. Hátul mindig jön egy hiba, mindegy, ki az, elől pedig valahogy nem tudjuk értékesíteni a helyzeteinket. Ami a szezon elején bement, az most kijön. Ez van.
– Meg az van, hogy tizenhét ponttal kilencedik a III. Kerület.
– Sokkal feljebb kellene lennünk.
– Mennyivel?
– Legalább az élmezőnyben. Úgy érzem, ez a csapat sokra hivatott, minimum a középmezőny legelején kellene tanyáznunk.
– Mást képzelt el, amikor a nyáron visszatért Óbudára?
– Nem is az, hogy mást, de sokkal jobban is állhatnánk.
– A kapuból miként látja, mi a megoldás?
– Hátul ki kellene küszöbölni az egyéni hibákat.
– Ki lehet?
– Persze! Csak fej kérdése az egész.

Nem számít stabil kezdőnek, csupán ötödször lehetett az első perctől kezdve a pályán, de most is bizonyított. És ez még akkor is igaz, ha nem egy lehetősége volt Kaszai Gábornak a találkozó során.
– Ennyi volt benne?
– Kicsit szomorúak vagyunk így a meccs után – mondta Kaszai Gábor, a III. Kerületi TVE labdarúgója, az óbudaiak találatának szerzője. – Megérdemeltük volna a győzelmet, sok helyzetet kialakítottunk, de egyik ziccerünket sem sikerült értékesítenünk, nekem is volt két nagy helyzetem. Eléggé bosszús vagyok emiatt, de ez van, megyünk előre, csináljuk tovább.
– A Kerület ott tart, ahol tartania kell?
– Úgy gondolom, sok pont maradt benn, egyedül talán a Győr nőtt úgy fölénk, hogy sanszunk sem volt, a többi meccsen pariban voltunk vagy az ellenfél fölé kerekedtünk. Mostanában a helyzetkihasználásunk nem az igazi, ha határozottabbak, pontosabbak lennénk elöl, jó pár ponttal több lenne a tarsolyunkban.
– Alapember volt, de nem az elmúlt hetekben, hónapokban. Nehéz mindezt megemészteni?
– Nyilván, de van két edzőnk, akik mindig az adott mérkőzésre rakják össze a kezdőcsapatot, amit a heti munka és a cél alapján jónak tartanak. Ezt el kell fogadni, nincs mit tenni. Amikor beszállok, próbálok úgy futballozni, hogy hozzátegyek, akárcsak akkor, amikor kezdő vagyok. Igyekszem hasznos tagja lenni a csapatnak.
– Az éllovas Érd elleni derbi következik idegenben, aztán következik újabb négy, más és más ok miatt nehéz derbi az ősz zárásaként. A Hévízi úti sporttelep fejlődik, akárcsak a társulat?
– Jó jövőképet sugároz minden, a célunk, hogy minél jobban szerepeljünk és persze tavasszal is. Az előző két meccsen nem sikerült gólt szereznünk, most egyet legalább igen. Talán ez kicsit felhoz minket és elindulunk felfelé. Mi azon leszünk, ez biztos.

Mintha veszített volna a vehemensségéből. Leginkább a hajrában hallatta a hangját, amúgy viszonylag csendben figyelte az eseményeket a játékkal együtt élő, a dolgát ezúttal is magabiztosan ellátó korábbi NB I-es cerberus, Szatmári Zoltán.
– Furcsa vagy inkább különleges érzések kerítették hatalmába?
– Játszottam már jó néhány csapatban és többször tértem vissza mindig a korábbiakhoz, úgyhogy nekem ez egy mérkőzés volt a sok közül – mondta Szatmári Zoltán, a III. Kerület korábbi, a Tatabánya jelenlegi kapusa. – Azt gondolom, amiért jöttünk, azt el is vittük, hiszen pontért érkeztünk. Aki tudja, milyen helyzetben vagyunk, annak ezt nem kell magyarázni.
– Miként éli meg ezt az egészet? Egyáltalán lehetett erre számítani vagy derült égből villámcsapás érte?
– Amikor Tatabányára szerződtem, azt az ígéretet kaptuk, ez az év teljesen végig fog menni, megvan rá a költségvetés, megvan rá a keret. Ezt a helyzetet nehéz elviselni, pedig többségében fiatal játékosok alkotják a csapatot és mellettük van néhány rutinosabb labdarúgó, de ez nem mehet így sokáig! Erre megoldást kell találni, mert fogyunk el hétről hétre.
– Az elért eredmény bravúrnak számít?
– A mi helyzetünkben minden meccsnek van jelentősége, de amit az utolsó öt találkozónk is mutat, nyertünk három mérkőzést és elértünk két döntetlent. Lendületben vagyunk, azt gondolom, ez kifelé is erősíti az együttest, no és úgy is funkcionálunk. Ha mindezt tudjuk tartani, és ha lesz megoldás a mi helyzetünkre, a mostaniból nagyon jó csapatot lehet gyúrni jövőre.

„Nehezen kezdtünk, lassan és álmosan, voltak csúszások a mi programunkban, ami látszott is az első húsz percben, ekkor kicsit az öltözőben maradtunk. Aztán felébredtünk, kiegyenlítetté vált a játék, miután ezt az időszakot szerencsére átvészeltük egy kapott góllal, mert lehetett volna több is. Az egyenlítésünk után maradt ugyanez a helyzet, ám a második közepétől elfáradtunk, ami érthető is a problémáinkból adódóan, de a végén nekünk is volt egy-két lehetőségünk. Ha pontosabban játsszuk ki a kontráinkat, akkor újabb gólt rúghattunk volna, de a Kerületnek is megvoltak a helyzetei, a hajrában inkább a hazaiak irányítottak, így jelen körülmények között elégedettek vagyunk az egy ponttal.”
KISS KÁROLY, a Tatabánya labdarúgója

NB III, Nyugati csoport, 13. forduló
III. KERÜLET–TATABÁNYA 1–1 (1–1)
Hévízi út, 300 néző. Vezette: Szabó Levente (Berényi Ákos, Kulcsár Judit)
III. KERÜLETI TVE: Czirjék Zoltán – Kiss Dávid, Pálfalvi Csaba, Kis Balázs, Madarász Ádám – Gál Szabolcs, Gálfi László – Kaszai Gábor, Szilágyi Máté, Szűcs László (Kenesei Krisztián, 66. p.) – Bartha Roland. Szakmai igazgató: Tóth András.
TATABÁNYA FC: Szatmári Zoltán – Gaszner Roland, Katona Attila, Krupánszki Balázs, Katona Károly – Farkas Viktor, Huszárik Zsolt – Kiss Károly (Velkey Ambrus, 73. p.), Soltész Barnabás, Rebők Imre (Pump Szabolcs, 86. p.) – Kiss Bence (Klausz Ádám, 64. p.). Edző: P. Nagy László.
Gólszerző: KASZAI GÁBOR (1–0) a 6., FARKAS VIKTOR (1–1) a 25. percben
Sárga lap: Kaszai Gábor, Kenesei Krisztián, Kiss Dávid, Szilágyi Máté, ill. Klausz Ádám