Habár Klapka Györgyöt még véletlenül sem lehetne hozzá hasonlítani, ettől még tény, hogy aranyembert veszített a nyáron az Astra HFC, miközben kincset talált a Ferencváros Telek-Sümegi Éva személyében. A fejjel és lábbal egyaránt gólveszélyes labdarúgó fontos héten van túl – akárcsak az FTC.
MTK–Ferencváros 0–3, Ferencváros–Astra 5–1. Öt nap, hat pont, két gól. Beindult a Fradi – és beindult Telek-Sümegi Éva is. A szerdai és a vasárnapi bajnokiban az FTC-sikeren túl tudniillik az is közös, hogy mindkét összecsapáson a társulat első találatát Telek-Sümegi Éva szerezte.
– Jó most a tabellára nézni?
– Természetesen, hiszen a Fradi célja a kupagyőzelem és a bajnoki cím megvédése – felelte egy mosoly kíséretében Telek-Sümegi Éva, a Ferencváros nyáron szerződtetett kiválósága.
– Két nehéz bajnokin jutott túl a múlt héten. Az örökrangadó nyilvánvalóan annak indult a csapatnak, az Astra elleni derbi pedig az ön számára nem lehetett könnyű.
– Tisztességgel készültünk az MTK elleni meccsre is, próbáltunk a mezőnyben fölényt kialakítani, ami szerintem sikerült is. Hajtottunk, túlnyomó részt mi birtokoltuk a labdát. Az Astra elleni mérkőzés egy, mondhatni könnyebb találkozónak tekinthető, hiszen más mentalitású csapat, más játékosállománnyal rendelkezik. Furcsa volt a korábbi csapatom ellen játszani, még mindig érzelmek fűznek hozzá, ezért kicsit talán nem is voltam annyira „erőszakos” az összecsapáson. Mindig figyelem, hogyan szerepelnek. Tartom a kapcsolatot egy-két „idősebb” játékossal az Astrából, illetve az edzővel, Dombó Jánossal is. Nincsen semmilyen sértődöttség szerencsére, normális, mondhatni pozitív kapcsolat maradt meg köztünk, aminek nagyon örülök.
– Átszakadt az a bizonyos gát, miután megszerezte a Fradiban az első találatát, majd a másodikat is?
– Igen, szerencsére sikerült átszakítani végre. Sajnos a Bajnokok Ligája-selejtezők utolsó meccsén megsérültem, így négy hetet ki kellett hagynom. Szerencsére a négy meccsből kettőn sikerült már gólt szereznem. A legfontosabbat, ami egyben az első találatomat is jelentette a Ferencváros színeiben, az MTK ellen sikerült elérnem. Minden téren fontos gólnak számított, mind a csapatnak – hiszen azzal vezettünk 1–0-ra –, mind számomra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert hiába nem sikerült gólt vagy gólokat rúgnom, az edzőm, illetve a csapattársaim is mindvégig biztattak, hittek bennem, hogy ne aggódjak, sikerül nemsokára megtörnöm a jeget. Szerencsére sikerült is, ezért nagyon boldog vagyok. (mosolyog)
– Amikor szóba került, hogy a Ferencvároshoz igazol, végül mi döntött az FTC mellett? A bajnoki cím, a nemzetközi szereplés lehetősége?
– Sokat hezitáltam, hogy mi lenne a jó döntés számomra. Mivel én már (sajnos) idős játékosnak számítok, a nyáron mérlegelnem kellett, kinek és miben tudnék segíteni a játékommal az adott csapatban, illetve nekem is mit tudna nyújtani az adott együttes? Mennyire tudok azonosulni az adott társulat játékstílusával, miben tudnék még fejlődni én is? Ha nincs fejlődési lehetőség, nincs motiváció, nincs csapategység, semmit nem jelent számomra a váltás, mert nem látok célt benne. Igen, az is közrejátszott, hogy még a pályafutásom vége felé szerettem volna nemzetközi szereplést, esetleg bajnoki-, illetve kupagyőzelmet szerezni.
– Férje, az FTC-szurkolók körében mindmáig méltán népszerű Telek András mit szólt, amikor kiderült, hogy ön is a Fradi-családhoz tartozhat?
– András örült neki, azt mondta, támogat, ha úgy döntök, hogy átigazolok a Fradiba.
– A nyáron ikonját, egyszersmind legjobb, legalázatosabb labdarúgóját veszítette el az Astra. Mást és máshogyan kell játszania a Ferencvárosban, mint Csepelen? Vagy ugyanazt várja öntől Dörnyei Balázs, mint Dombó János?
– Köszönöm a szép szavakat, remélem, más is így gondolja. (mosolyog) Más játékrendszerben kell játszanom a Fradiban. Itt nem az a helyzet, mint az Astrában, hogy nagy figyelem szegeződik az én játékomra. Ha nem szerzek gólt, van más, aki tud gólt vagy gólokat rúgni. Itt nem rám épül a csapat, minden játékos pótolható. Talán ezért is tartott tovább nekem felszakítani azt a bizonyos gátat, mert több idő kellett, hogy megértsem és átéljem ezeket a dolgokat. Most már mondhatom talán, hogy kezdem kiismerni a csapat játékstílusát, megérteni, mit miért csinálunk, így könnyebb nekem is azonosulni a pályán a többiekkel. Míg Janó azt várta el tőlem, hogy legyek vezéregyéniség, csapatkapitány, húzzam a legjobb tudásom szerint a gárdát, addig Balázs inkább azt várja tőlem, hogy mind az öltözőben, mind a pályán próbáljam a rutint, az „érettebb” mentalitást tükrözni, jó hatással lenni a játékosokra, segíteni őket, ha kell. Illetve ami talán a legfontosabb, hogy a nehéz és sorsdöntő helyzetekben olyan pluszt adni a csapatnak, ami sikerre vihet minket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: