Kommentátorállás

A betyárját neki, kedves nézőink, a betyárját neki! Az iksszel sem mentünk volna sokra ezen a világbajnoki selejtezőn, de így kikapni… Most mondják meg, azt a rézfán fütyülő rézangyalát! Beleborzong az ember a hangulatba, amit ez a közel húszezer magyar teremtett, erre elbukunk. Most kapom a fülesemre az infót, hogy Bernd Storck-értékeléssel egyelőre nem szolgálhatunk, így magamnál tartanám a szót. Tulajdonképpen minden a második félidőben kezdődött. Kétszer is vezettek a svájciak, és a mieink az eddig rendre kritikák kereszttüzében lévő, illetve égő Szalai Ádám révén egyenlítettek. A magyar fiú előbb lábbal, majd fejjel szerzett gólt, megörvendeztetve még engem is. Hát ez a magyaros virtus, emberek! Az Európa-bajnoki szereplés nem a véletlen műve, hiszen van ebben a csapatban muníció! Az más kérdés, hogy az első kapott gól még Hofi Géza műsorából is kilógna – lefelé… –, a harmadik pedig nemhogy bosszantó, hanem egyenesen nevetséges. Ez van, kedves nézőink, ez a 2–3 úgy hiányzott nekünk, mint Heidi Klumnak a narancsbőr. Csak most ne essünk letargiába, csak most ne temessük a csapatot! Láthatták az imént az örökifjú Gera Zoltánnal, a könnyező harcossal készült interjút, ebből, az elmorzsolt cseppekből kell erőt s hitet merítenünk. Mert hétfőn jönnek a lettek, illetve a mieink lesznek idegenben, de a földöntúli szurkolással a magyarok lehetnek otthon. Beleborsódzik a hátam, még mindig itt cseng a fülemben a szurkolók rigmusa, a teli torokból üvöltött „Ria, Ria, Hungária!”. Kedves nézőink, lassan visszaadom a szót, bár Storck kapitány még sehol, de azt azért még elmondanám gyorsan, hogy hinni kell a fiúkban, mert még nincs veszve semmi. Ez az eddigi egy pont nem sok, de három kör után lehet ebből négy is. Kedves nézőink, reménykedem abban, hogy visszatér a nyár, a júniusi Eb-mámor, és akkor még bármi lehet. Bízom a csapatban, bízom a válogatottban, a szebb, jobb, eredményesebb jövőben. És önök?