Az NB III, Nyugati csoport 9. fordulójában a Videoton II. a bajnoki címre aspiráló ETO FC Győrt fogadta. A vasárnap délutáni derbi pikantériáját Bekő Balázs személye adta.
A kisalföldiek sokra hivatott, korábban az élvonalban is bizonyító fiatal mestere több ízben is kötődik a házigazdához. Egyrészt a székesfehérvári piros-kékek színeiben mutatkozott be játékosként az élvonalban (1990-től 1997-ig szerepelt a Vidiben, majd 2001-ben visszatért), másrészt néhány esztendeje, egészen pontosan 2009 és 2011 között a Videoton II.-t irányította túl azon, hogy az első csapat másodedzője is volt. Nos, a visszatérés keserédesre sikeredett, ugyanis az ETO elszenvedte a bajnokságban a harmadik vereségét is, miután Sejben Viktor második félidőben szerzett találatával a házigazda 1–0-s győzelmet aratott. A meccs további érdekessége, hogy a derbi előtt és után korábbi újpesti labdarúgók cserélhettek eszmét, hiszen hazai oldalon a kapus Horváth Tamás és Asmir Suljic, míg a vendégek részéről a csereként beálló Kabát Péter, illetve Vadász Viktor és Zamostny Balázs jutott játéklehetőséghez.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: