Foci a köbön

ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY: ÚJONCMUSTRA. Százszázalékos a Pestszentimre, nyeretlen a Budaörs

p3100279Az I. osztályú Öregfiú-bajnokságban már négy fordulón vannak túl a csapatok. Az alábbiakban az újoncok eddigi szereplését vesszük górcső alá.

A Budaörsi SC még nyeretlen – kérdés, hogy meddig. A nyitányon ugyan a Kelen SC otthonában 2–2-re végzett a Pest megyei egylet, ám a folytatásban három vereség következett, sorrendben az Újpest (otthon, 0–2), a Rákosmenti TK (idegenben, 3–4) és a Budafok (otthon, 2–5) ellen. Az ötödik játéknapon, szeptember 26-án, hétfőn, 19 órai kezdettel a BVSC vendégeként lép pályára a keretében korábban az élvonalban (Rajnay Attila, Tóth Csaba) és a másodosztályban (Szukob Tamás) is megforduló, nagyszerű képességű labdarúgókat foglalkoztató Budaörs.

Sokkal kellemesebb gondjai vannak a Pestszentimrei SK-nak. Jelenleg második a társulat, méghozzá úgy, hogy egy bajnokival kevesebbet játszott, ugyanis a Honvéd elleni, legutóbbi találkozója elmaradt. Csakhogy a „szabadnap” előtti mindhárom találkozóját megnyerte az alakulat! Az első játéknapon, idegenben a Rákosmenti TK-t győzte le meggyőző különbséggel (5–0) a többek között két, nemrégiben még Gyálon futballozó kiválóságot, Cseri Lászlót és Paksa Istvánt a soraiban tudó, valamint két ex-taksonyi labdarúgót, Felföldi Csabát és Mészáros „Bubu” Dánielt – utóbbi duóról lentebb, a cikkekre kattintva tudhatnak meg részleteket – foglalkoztató Pestszentimre. Aztán jött a Budafok elleni hazai 6–1-es, majd a BVSC otthonában elért 6–3-as diadal. Szeptember 26-án, hétfőn, 19.45-kor a Budatétény otthonában vizitál a PSK, és ha továbbra is ezen az úton halad a társulat, a gólokban gazdag összecsapás a hónap utolsó hétfőjén is garantált.

felfoldicsaba_interju_sportszelet_20110923

KATT A CIKKRE!


meszaros_daniel_interju_sportszelet_20120914

KATT A CIKKRE!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!