A gyerekek semmit sem értenek. Látják az apjukat a fekete-fehér felvételeken, jön az egyik, majd a másik gát, és a férfi szedi a lábait, mintha kergetnék.
A gyerekek azóta felnőttek, de semmit sem értenek. Nézik az apjukat a fekete-fehérré fakított színes fotókon versenyzés, kerti parti vagy baráti beszélgetés közben. Lesnék, figyelnék a jó svádájú, erős és életerős férfit edzés vagy lecsókészítés közepette, visszapörgetnék az idő mázsányi súlyú kerekét, mintha ismét nyolcévesek lennének.
A sportberkekben csak „Sinyaként” ismert férfi olyan volt a hétköznapokban, mint néhány évtizede a rekortánon. Az erejét okosan beosztva, mégis gyorsan és ügyesen vette az előtte tornyosuló gátakat, egyiket a másik után. Mintha egy végtelenített akadálypályát állított volna elé a sors, amely persze tartogatott számára fentről jövő ajándékokat Andreával, a szépséges feleséggel és gyönyörű gyerekekkel, akik semmit sem értenek. Látják az apjukat a fekete-fehér felvételeken, jön az egyik, majd a másik gát, és a férfi szedi a lábait, mintha kergetnék. Az élet nem verseny. Már nincsenek gátak, már nincs cél a vonalon túl. Az aranyérem messziről feketéllik, midőn az atléta belép és átfut az örök fényesség kapuján…