Foci a köbön

HALÁSZTELEK: HELYZETBEN. Kisnémedi, kis vereség; Nagykőrös, nagy győzelem

P8100160Egyre inkább meglátszik a keze nyoma. A belső védőből edzővé váló Mészáros Attila a nyáron vette át a Halásztelek FC-t, amellyel mintha a körhintára váltott volna jegyet: egyszer fenn, egyszer lenn – vagy éppen fordítva.

P8100165Őskispestinek számító sportemberek csatájára került sor a Pest megyei I. osztály 3. fordulójában Halásztelken, ahol a házigazda HFC a Kisnémedit fogadta. Mint ismeretes, a vendéglátóhoz az úgynevezett holt idényben Csepelről érkezett a kispadra (játékos-)edzőként a középső védő Mészáros Attila, míg a látogató csatársorában egy héttel ezelőtt is (fő)szerephez jutott Faragó István. Bár a szünetben még 1–1 volt az állás, a 3–2-es vendéggyőzelemből vastagon kivette a részét a nyáron a Foci a köbönnek hosszabb lélegzetvételű interjút adó korábbi NB I-es támadó, aki mindkét félidőben betalált Gál Tamás kapujába, elszomorítva ezzel a hazai kispadon ücsörgő korábbi klubtársát. Nehéz lehetett megemészteni a kudarcot, de a sportban, így a futballban is az a jó, hogy hamarosan lehet javítani. Nos, a HFC a negyedik játéknapon Nagykőrösön vizitált, ahol meghökkentő eredmény született. A nyáron szintén edzőváltáson áteső, Kecskeméti József által irányított Kinizsi már a szünetben is 1–0-s hátrányban volt, ám a hidegzuhany csak a második félidőben érkezett, ugyanis Dzielszky Benjámin találatára „rárúgott” még hármat a látogató a duplázó Ábrahám Sándor és a hajrára jó érzékkel beküldött Kordé András révén. Mészáros Attila csapata a következő, 5. fordulóban, szeptember 10-én, szombaton, 16 órakor a Maglódot fogadja – azt a társulatot, amelynél a nyár óta szintén új tréner, a korábbi kedvenc Rakita Gábor felel a szakmai munkáért…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!