A Pest megyei I. osztályban szereplő Tököl VSK-nak és az egy ligával lejjebb, a Déli csoportba besorolt újonc második csapatnak is szakmai tudását adja Hollik András.
A civilben tanárként dolgozó korábbi kiváló futballista a Tököl II.-vel remekül kezdte a szezont, hiszen a Dömsödöt hazai pályán (2–0), míg a szintén újonc Ócsát idegenben (4–1) múlta felül. A harmadik játéknapon aztán presztízsderbi volt műsoron, lévén alig egy héttel ezelőtt a Tököl II. a Bugyi SE-t fogadta, amelyet 4–1-re elveszített úgy, hogy a vendégek második gólját az a Budai László szerezte, aki 2014 tavaszán még a riválist erősítette. Maradjunk annyiban, ez a találkozó Hollik András számára is különleges volt, ugyanis korábban a Bugyi SE-t játékosként, illetve edzőként is szolgálta. A háromgólos kudarcon mindenesetre hamar túltette magát szakember és csapata, mivel a 4. fordulóban a Gyáli BKSE otthonában 3–1-es győzelmet aratott, míg legközelebb, szeptember 10-én, szombaton 16 órakor az elmúlt hétvégén a csatárai által repített Örkénytől 4–3-as vereséget szenvedő Alsónémedit fogadja.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: