Az interjú óta történt egy és más. Csordás Csaba, a korábbi NB I-es futballista, a Viktória FC edzője az elmúlt hét pénteken az MTK otthonában kivívott 0–0 után értékelte a látottakat.
Akkor még nem tudta, hogy vasárnap főszerepet vállal egy „kiscsapat” nagy győzelméből – 3–2-es siker úgy, hogy újdonsült társulata második találatát a tréner szerezte –, ugyanis mint azt néhány nappal ezelőtt megírtuk, a Vas megyei II. osztályban lép pályára az ősszel. De erről kicsit később.
– Dühös vagy inkább elégedett?
– Nem bánkódom, viszont ideges vagyok – mondta bő húsz perccel az MTK–Viktória bajnoki lefújása után a szombathelyiek edzője, Csordás Csaba. – Ritkán szoktam ilyen helyzetben lenni, de most tényleg pipa vagyok, mert nem tudtuk azt játszani, amit megbeszéltünk.
– Akkor mégsem elégedett…
– Nyilván, ha a mérkőzés előtt beszélünk arról, hogy a jó erőt képviselő MTK-val játszunk 0–0-t, akkor lehet, hogy elfogadom, de így a végén szomorú vagyok.
– Ez már egy másik Viktória? A 91. percben jártunk, a szombathelyi kapus, Bíró Barbara pedig gyorsan rúgta ki a labdát, hátha az egy pontból három lesz.
– Játékosként is ilyen voltam és edzőként is ezt szeretném látni. Nyerő típusú ember vagyok, szeretem a támadófutballt, a látványos focit, ezért is vagyok szomorú, mert ebből kevesebbet kaptam. Úgy érzem, amikor elkezdtünk futballozni, meg tudtuk bontani az MTK-t, mindig odakerültünk a lehetőségek közelébe, mert igazából nagy helyzetünk nem volt. És igen, azt mondom, a mérkőzés végén is éreztük a vérszagot, szerettünk volna nyerni.
– Egyébként csupán a pontszerzés volt a cél?
– Nem, de ez is én vagyok: minőségi játékot szeretnék látni és minden mérkőzést szeretnénk megnyerni. Nem sértésből mondom, de nem szoktam foglalkozni az ellenféllel. Ha az MTK-val játszunk, akkor az MTK-val, ha legközelebb a Ferencvárossal, akkor a Ferencvárossal. Mi mindig győzni akarunk, aztán meglátjuk, mit mutat az eredményjelző a meccs végén.
– Úgy hírlik, a Viktória célja az, hogy bajnoki döntőt vívjon. Két forduló elteltével is ez a realitás?
– Még nagyon az elején vagyunk, nem tudtuk a tudásunkat százszázalékosan kiadni minden mérkőzésen. Nyilván ennek az is lehet az oka, hogy két labdarúgónk is sérült, az egyik lábtörés, míg a másik a műtétje miatt nem áll a rendelkezésünkre. Magyarics Zoéról és Harsányi Andiról van szó, látszik, hogy ők klasszis játékosok, hatalmas rutinnal rendelkeznek, válogatott labdarúgókról van szó, és bár a nemzeti csapatban szereplő futballistákkal tudtunk erősíteni a nyáron, de az látszott a kispadunkon, hogy nagyon vékonyak vagyunk. Amikor kiegyenesedünk, akkor beszélhetünk igazán arról, reális-e a célkitűzésünk vagy sem. A futballt szeretem játszani, a mostani mérkőzésen is kiderült, nálam fontos szerepe van a kapusnak is. Passzoljunk, játsszunk, futballozzunk!
– Nem fél a csalódástól? Mert nem egyszerű minden héten győzni és győzni, ez még a Barcelonának sem mindig sikerül.
– Nyilván ez kívülről nehezebb. Talán könnyebb volt, amikor magamra voltam hagyatva játékosként és úgy megvalósítani, amit eltervez az ember, és többé-kevésbé sikerült is. Azért dolgozom, hogy ez a lányoknak is minél könnyebb legyen, és minél többször sikerüljön. Bizonyítottuk többször az előző félévben és a nyári felkészülés alatt is, hogy nagyon jó játékra vagyunk képesek. Az első két meccsen szerzett négy pont azért nem olyan rossz, erre tudunk építeni.
– Nem hiányzik a futball, hogy ne csupán edzésgyakorlatként létezzen az ön számára, hanem a hétköznapok és hétvégék része is legyen?
– Dehogynem, nagyon is hiányzik! Ausztriában levezettem, de egy éve nem tudtam játszani, mert az Illés Akadémián is edzősködöm az U19-es csapatnál, plusz trenírozom a lányokat, de megfűztek, így egy Szombathely mellett kis faluba a nyáron elmentem játszani, és amikor van időm, megyek.
– Ne csigázzon, melyik csapatról van szó?
– A Szentpéterfa labdarúgója vagyok új igazolásként, a hétvégén lesz az első bajnoki mérkőzésem, és pályára is tudok lépni, mert nem ütközik sem a lányok meccsével, sem az U19-esek találkozójával. Kicsit kárpótolom magam, mert le tudom vezetni a feszültséget és élvezhetem a futballt.
– Hány gólt ígér? Csak azért, mert emlékszem, anno az NB I-ben sem maradt adós a találatokkal, nem mellékesen szélvészgyors volt és ez a megyében is aranyat érhet.
– Sok minden megkopott, egy pici súlyfelesleg is van rajtam, de nyilván a futball szeretete bennem van. Ha én adom a nevemet ahhoz, hogy felmegyek a pályára, mindig próbálok száz százalékot teljesíteni, bár lehet, most fordulni fog a kocka, mert inkább arról fog szólni a történet, hogy szolgálom ki a többieket, mint fordítva. Az én feladatom az lesz, hogy azokat a játékosokat, akiknek a karrierje erre a szintre korlátozódott, úgy segítsem, hogy ők is élvezzék a futballt és tudjanak minél több gólt rúgni, illetve minél több győzelmet elérni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: