Nyílt levél a Mesternek

Az életben van az úgy néha, hogy fordítva történnek a dolgok. A minap is éppen ez lehetett. Talán az őszi szélviharosdit játszó nyárba hirtelen, cukicicafiú-frizurával betoppanó meleg volt az oka, talán az éghajlatváltozás vagy tudom is én, a kupacsapataink gyászos szereplése. Bocsáss meg, Mester, először is azért, hogy letegezlek, ha már egyszer a pillanat hevében hirtelen összetegeződtünk korábban úgy, hogy nagy rössel én kezdeményeztem. Miután én vagyok a fiatalabb, úgy illik, hogy mindent magamra vállalok, elviszem a balhét. Ne haragudj, amiért megszólítottalak, no és bocsáss meg, amiért fenyegető hangon léptem fel, ráadásul tanúk előtt, és már majdnem a rendőrséget hívtam. Tettem ezt úgy, hogy közöm nem volt az eseményekhez. Valami bekapcsolt – hogy diktafon és/vagy kamera, netán mindkettő, az édes mindegy… –, valami pánikszerű roham jöhetett rám. Lassan rádöbbenek arra, hogy pszichológus segítségét kell, hogy kérjem. Kisebbségi komplexus? Elmezavar? Netán más áll a háttérben? Nem tudom a választ, de mert nem Te vagy az első, akivel szemben nem tudok normális magatartást tanúsítani, egyáltalán jó kapcsolatot kialakítani, ez mind-mind az én hibám. Senkinek nem mondtam, hogy el lesz törve valamije – hogy a keze és/vagy lába, netán mindkettő, az édes mindegy… –, nem emlékszem semmire, nem tudom, hirtelen mi történhetett. De én egyre csak a megtört tekintetet, azt a szoborszerű, vadnyugati westernhős-kinézetű Janus-arcot látom magam előtt, amitől nem tudok szabadulni. Kiírom magamból a megbánást és a megbántást, a csak egyetemi szinten mérhető fájdalmat, amit okoztam, és amit én nem érezhetek át. Hogy agyatlan, faragatlan f@sz voltam? Az! Végképp ledőlt a sosem létező műalkotásom? Ma már tudom, hogy igen. Ne haragudj, Mester! Bocsánat! Elnézést, ha megbántottalak! Még mindig feszült vagyok, amiért ekkorát hibáztam. Ilyen és ehhez hasonló idegőrlő pillanatokban rendszerint viccet mesélek. Nem tudom, azt ismered-e, hogy a tanító bácsi beír Móricka ellenőrzőjébe, hogy a gyermeke mosdatlan és büdös. Az apa aláírja, és ezt küldi vissza: nem szagolni, tanítani! Utóirat, 1.: én vállalom a nevem. Utóirat, 2.: jól gondolod, drága jó édes Mesterem, nem én vagyok Móricka.