Földöntúli büszkeség is lakozhatna benne, hiszen túl a negyedik ikszen majdnem gólkirály lett a Pest megyei I. osztályban Faragó István, de a korábbi Honvéd-csatár inkább bosszankodik. Pedig felesleges dühöngeni, amennyiben azt nézzük, hogy a bajnok Dabas-Gyón labdarúgója, Nagy Adrián (22) és a vecsési Tárkányi Gergő (20) mögött végzett (17) a mesterlövészek versengésének harmadik helyén, mégis teheti, ha csapata, a CSO-KI szereplését vizsgáljuk, hiszen a társulat csupán a tízedik pozícióban fejezte be a bajnokságot.
Nem tudja abbahagyni. Pedig az első NB I-es meccsét a Kispest-Honvédban 1992. augusztus 22-én játszotta Faragó István, amit a BVSC labdarúgói bánhattak, hiszen a XIX. kerületiek 3–1-es sikert arattak a 19 éves legény debütálása apropóján. Abban a szezonban egyébként mindössze három bajnoki jutott neki, majd a Rába ETO és a Vasas mezét is viselte, hogy aztán az 1995/1996-os évad nyitánya már ismét a Bozsik-stadionban érje. A későbbiekben Szegeden, Zalaegerszegen, Békéscsabán és Nyíregyházán is megforduló futballista a legszebb időszakát egyértelműen piros-feketében töltötte, a jelenlegi együttessel mégsem tud azonosulni.
– Legszívesebben a falnak rohant volna?
– Nem úgy sikerült ez a tavasz, ahogy elterveztük, de ennek több összetevője van – felelte Faragó István. – Nem tudom, ezt taglaljam vagy inkább ne?
– Csak tessék, elvégre a keretük nem áll rossz nevekből, és ezt egyáltalán nem udvariasságból mondom.
– Ez így van, csak sajnos már a felkészülés alatt történt, hogy az egyik játékosunknak eltört a lába edzésen, majd néhány meccs után Bozori Balázs abbahagyta, és ezzel már gyengült is a keret. Aztán persze ezen kívül is voltak történések.
– Éspedig?
– Két játékost fegyelmi okok miatt ki kellett rúgnia a Dagálynak (Davcsó Károly edző – a szerző), nevezetesen Rép Mártont és Pádár Gábort, szóval szép lassan elfogytunk. A legfőbb oka ez a gyengébb szereplésnek.
– Önmagára mégsem lehet dühös.
– De, én ettől függetlenül is bosszús vagyok, bár nyilvánvaló, a fenti történések az én szerepemre is kihatással voltak, hiszen előttem is jóval kevesebb helyzet adódott. Többet vártam magamtól is. Ebben a félévben hat gólt rúgtam, míg az ősszel tizenegyet. Ha azt nézzük, hogy a csapattal a harmadikról visszaestünk a tízedik helyre, én a mesterlövészek között nem estem annyira vissza, és az elöl lévők nem szereztek többet, mint az ősszel, legalábbis a gólkirály Nagy Adriánon kívül. Ha a csapat úgy szerepel, mint az ősszel, nyilván még inkább bele tudtam volna szólni a lista alakulásába.
– Az lett szép, rutinos rókaként egy gólkirályi cím!
– Teljes mértékben igaza van, mégis azt mondom, mivel már csak 42 éves vagyok, hogy jöjjenek a fiatalok!
– Úgy látja, hogy jönnek?
– Nézze, én mindig úgy vagyok vele a meccseken, ha van helyzetem, próbálom berúgni. Talán azért tudok ott lenni az első háromban, mert a rutinom miatt jó százalékkal kihasználom az adódó lehetőségeket, de ez sem mindig igaz. Velem is előfordult, hogy egy meccsen belül három nagy helyzetet hagytam ki, egyiket a másik után. Furcsa ez a játék, mert a labda mindig másként pattan, de nézve az Európa-bajnokságot, a sztárok is rengeteg helyzetet kihagynak. Sokszor van úgy, hogy eltervez valamit az ember, aztán minden másként alakul, de ezért is szép a futball.
– Ugye, ezzel nem a visszavonulását akarja csillámpapírba csomagolni?
– Mindig azt mondom a Dagálynak is, amíg kedvemet lelem és nem lógok ki, addig próbálkozom, de amikor ilyen hőség van és nincsenek edzések, úgy vagyok vele, nem fogom újrakezdeni. Aztán mégis ráveszem magam, a nyár is elmúlik. Most egyébként nincs tervben, hogy abbahagyom, akkor sem, ha a saját szempontomból sem tudom még, mit hoz a jövő. Szerencsére az előző félévben elkerültek a gondok, igaz, az ősszel, a Taksony elleni meccsen eléggé megsérültem. Félő volt, hogy a keresztszalagomnak is lett baja, de lementem Majzik doktorhoz Székesfehérvárra, az Esztergályos doktor felvételével, aki szerint félig el van szakadva a szalagom, amire Majzik azt mondta, nincs semmi probléma, terheljem csak nyugodtan…
– Erre ön?
– Így tettem, de azt azért hozzátenném, a mai napig érzem, hogy fáj a lábam, mintha a bal már nem lenne olyan jó, mint a jobb, de aztán lehet, csak bebeszélem magamnak, és egy kis gyógytornával ugyanolyan lenne. Végigjátszottam ezt a félévet, a meccseken nem éreztem problémát, de időjárás-változáskor jobban fáj, bele-belenyilall.
– Tudja, mennyien cserélnének Faragó Istvánnal? Egyébként mi a titka? Mert bár az imént nem válaszolt, ettől még a fiatalok nem rángatják le a mezt.
– Az alaptudásom magasabb osztályban is megvolt, ám a jó gének is nagyon fontosak, no és a mentalitás, a kitartás. Ha akarom csinálni és van hozzá kedvem, akkor fizikálisan szinten tudom tartani magam, de ha azt nézzük, milyen voltam tíz éve a Honvédban, ahhoz képest hatvanszázalékos vagyok. Ha az ember nincs leedzve vagy elhízik, nem tudja csinálni, mert a mai modern fociban már a megyében is olyan gyorsan játszanak, hogy néha csak kapkodom a fejem. De ez nem baj, mert lehet, akik innen ki- és felkerülnek, előbb vagy utóbb példaképek lesznek.
– Akárcsak a nemzeti csapat tagjai. Mit szól a válogatott Európa-bajnoki szerepléséhez?
– Nagyon örülök neki, és azt remélem, ezzel mindenki így van, mert újabban nagyon sok a fanyalgó. Nem hiszi el, de néhány esztendeje szinte titkolnom kellett, hogy valaha magas szinten futballoztam, mert az emberek hozzáállása a labdarúgáshoz, hogy úgy mondjam, nem volt ideális. De most valamiféle fellángolás következett, látszik, mekkora összetartás van, elkezdik szeretni újra a futballt az emberek. Meggyőződésem, hogy akik eddig fanyalogtak, most a legjobban szurkolnak. Azért is örülök, hogy így alakult a magyar válogatott szereplése, mert a labdarúgás kihatással van a gazdaságra is. Egyébként az Európa-bajnokság is tetszett, jók voltak a csapatok, igaz, számomra nem annyira meglepő a jó szereplésünk, mert Dárdai Pállal valami elkezdődött, ami Bernd Storckkal folytatódik. A külföldről hozott mentalitást be tudták hozni, továbbvitték a vonalat, és biztos vagyok benne, nem keveset számít, hogy van leedzve, frissítve egy csapat, eddig ezért nem működött az, ami most igen. Egységes válogatottunk van, éppen ezért továbbra sem féltem a csapatot.
– Kijár a Bozsik-stadionba, felül a lelátóra és figyeli az utódokat?
– Tavaly még a Honvéd-öregfiúkban is szerepeltem, végigjátszottam egy szezont, ám fizikálisan annyira megterhelő volt, hogy bár akkor még csak a megye-kettőben szerepeltünk a CSO-KI-val, vasárnap lejátszottam a bajnokit, aztán hétfőn vagy kedden újra futballozni, na, ezt nem tudtam vállalni. Idén már ezért nem futballoztam az öregfiúknál, ezáltal eltávolodtam kissé a pályától, igaz, megmondom őszintén, Honvéd-meccsekre nem jártam, mert nem igazán tudok azonosulni még ezzel a mostani csapattal sem.
– Miért, mi a probléma?
– Még mindig sok a külföldi. Régen, amikor én kezdtem a futballt és tízévesen jártam Honvéd-meccsekre, el tudtam sorolni a csapatot, most meg, ha két játékost megnevezek, akkor már sokat mondok. Szurkolok a csapatnak, mert Honvéd-drukker vagyok és mindig az is maradok, de ez a klub már nem ugyanaz, mint amelyik az én időmben létezett.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: