Foci a köbön

JÁTÉKOSSORS. Farkas Krisztián (Dabas): „Nagyon jól futballoztam a tavasszal”

farkas_krisztian_2Lesznek, akik majd azt mondják, még jó, hogy az ősszel is remek produkciót nyújtó Farkas Krisztián végzett az élen. A bajnok Dabas II. játékosa, az NB I-et megjárt futballista, a gólokért felelős, több poszton is bevethető labdarúgó, csakhogy…

Nem könnyű rendre jól teljesíteni úgy, ha ketten-hárman lihegnek az ember nyakán, és persze ha a legtöbben tőle várják a megoldást. A 7,33-as átlag ugyanakkor alighanem választ ad mindenre.
– Meglepem, ha azzal indítok, hogy a Sportszelet játékos-rangsorának élén végzett?
– Egy idő után a bajnoki cím mellett már ez is célommá vált – mondta Farkas Krisztián, a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában aranyérmet szerző FC Dabas II. labdarúgója. – Tisztában voltam vele, hogy az ősszel én vezettem a rangsort, de elsősorban az volt a lényeg, hogy megnyerjük a bajnokságot és mindemellett minél jobb teljesítményt szerettem volna nyújtani. Úgy gondolom, nem igazán voltak rossz mérkőzéseim, sőt szerintem nagyon jól futballoztam a tavasszal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepődtem, de ettől még nagyon örülök neki.
– Az elmúlt esztendőket figyelembe véve egy álom teljesült azzal, hogy feljutottak.
– Két éve jöttem Dabasra, tavaly a 2. helyen végeztünk, idén viszont egyértelműen az volt a célunk, hogy bajnokságot nyerjünk. Nagy kő esett le a szívemről, mert akárki akármit mond, oly’ mindegy, milyen osztályban, de a bajnoki cím az bajnoki cím, amiért meg kell dolgozni, nem adják oda csak úgy.
– Állítom, ha Farkas Krisztián nem a Dabas II.-t erősíti, Kucsák István csapata nem nyeri meg a bajnokságot. De mit felel erre az érintett?
– Ez nehéz kijelentés. Ha szerénytelen lennék, azt mondanám, nagyban hozzájárultam ahhoz, hogy bajnokok legyünk, de ezt így nem lehet egyértelműen megfogalmazni. Néhány mérkőzésen nem is játszottam, főleg a tabella végén szereplők ellen, és azokat a találkozókat nélkülem is sikerrel vette a csapat, de amikor igazán fontos meccsek jöttek, úgy gondolom, akkor kiemelkedően futballoztam.
– Van olyan derbi a szezonból, amelyre szívesen emlékszik vissza?
– Különösen kedves mérkőzés? Várjon csak… Nyilván Százhalombattán nyerni, az a 4–0 szép emlék annak ellenére is, hogy nem rúgtam gólt, sőt az utóbbi négy-öt meccsen úgy léptem pályára, hogy nem is tudtam edzeni, sérülten játszottam. Az Alsónémedi otthonában hatalmas gólt lőttem ballal, s ha mesterhármast ér el az ember, mint a Pereg ellen, az is kedves, meg aztán volt egy-két távolról szerzett nagy gólom, azok is megmaradnak az emlékezetemben. Ám ha egy találkozót kell kiemelni, azt mondanám, a csapat miatt legyen a Százhalombatta-meccs.
– Számíthatnak önre a szakmai stáb tagjai, a csapattársak, no meg a szurkolók a Pest megyei I. osztályban is?
– Mindig őszintén beszélgetünk, így nem tagadom, megkeresett egy-két csapat. 99 százalék, hogy Dabason maradok, de tudja mit? Inkább írjon 100-at, mert ha az edzőnk, Kucsák István olvassa… A viccet félretéve: sajnos a Bajnokok Tornáján megsérültem, úgy néz ki, megint elszakadt a keresztszalagom, de remélem, csak az ördögöt festem a falra, és csupán meghúzódott.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 16. lapszámában.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!