Messze a legtöbb, 144 szerzett góllal diadalmaskodtak. Furcsán is nézett volna ki, ha nem a legeredményesebb alakulat ér fel a csúcsra, de a magyar és a világfutball látott már elég csodát. Püspökszilágyon persze helyén kezelik a sikert. Olyannyira, hogy… De erről majd egy kicsit később.
– Annyira nehéz volt megnyerni, mint amennyire látszik?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy magunknak tettük nehézzé – mondta Tóth János, a 74 ponttal aranyérmes Püspökszilágy SE 33 éves játékos-edzője. – Hála Istennek, a rangadókat sikerült megnyernünk a Vácrátót és a Váchartyán kivételével, de a középcsapatok ellen a saját csapdánkba estünk bele azzal, hogy kicsit lenéztük az ellenfeleket. Ez igaz a Szobra, illetve a Kóspallagra, idegenben.
– Szimpatikus, hogy ezt utólag elismeri, nem biztos, hogy ezt sokan felvállalnák. Amit említ, az látványosan megmutatkozott vagy inkább tudatalatti volt?
– Úgy éreztem a rangadók előtt – és ezt a Nagymaros, a Rád, illetve még a Vácrátót ellen is mondanám –, hogy készültünk, csak éppen nem ment a játék. Ám ezeken a meccseken nem kellett motiválni a játékosokat, mivel tudta mindenki, hogy jó meccs, jó ellenfél következik, győzni szeretnénk, mert meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Az úgynevezett középcsapatok ellen viszont nyögvenyelősen ment, nem tudtunk rápörögni az ellenük vívott találkozókra. Amikor otthon rúgsz három, négy, öt vagy akár hat gólt és elmész ugyanehhez a csapathoz, nem gondolnád, hogy meg fogják nehezíteni a dolgodat. Ennek köszönhető, hogy úgymond nem vettük komolyan ezeket a mérkőzéseket.
– Az nem lehetséges, hogy inkább az ellenfelek szívták fel magukat, mondván, „itt a bajnokesélyes, na, majd most megmutatjuk”-alapon?
– Persze, nyilván mindenki ránk utazott, mi voltunk a legnagyobb skalp a bajnokságban. Az ellenfeleink minket akartak megverni, és azt is hozzátenném, nem olyan csapat voltunk, amelyik rugdosódott, harcolt, egyszóval próbáltunk futballozni, és az nem mindig feküdt, amit kaptunk az aktuális ellenfelektől.
– A megyei harmadosztály Barcelonája volt a Püspökszilágy?
– Ezt nem merném kijelenteni, de tény, hogy próbáltunk sokpasszos játékkal eljutni az ellenfél kapujáig.
– Azt mondja, az ellenfelek kemények voltak, de ez megvolt bennük az ősszel is, vagy inkább a második félévben csúcsosodott ki?
– Inkább csak a tavasszal tapasztaltuk ezt. Kiismertek minket, mondhatom, a Váchartyán is így és ezzel tudott tőlünk pontot rabolni. Ez a derbi rangadó volt, mert a ’Hartyán –’Szilágy minden esetben szomszédvárak csatája. Zártan védekeztek és elvettek tőlünk két pontot, teszem hozzá, teljesen megérdemelten. És még az is benne volt a játékban, hogy a kontratámadásaik egyikéből megszerzik a győztes gólt, hiszen kitámadtunk, győzelemre játszottunk, ahogy mindenki ellen tettük.
– Nem akarom provokálni, de az adott esetben lehet reális elvárás, hogy a harmadosztályban bajnoki címre törő alakulat taktikát, stílust vált szezon közben, hogyha úgy hozza az élet, odavágjanak, odasózzanak úgy, mint az ellenfelek többsége?
– Nem vagyok abban biztos, hogy a mi játékoskeretünk alkalmas lett volna az adok-kapokra, pedig jobbára mi húztuk a rövidebbet a keményebb összecsapásokon még akkor is, ha az eredmények nem ezt tükrözik. Volt egy sérüléshullám, amelynek köszönhetően igazolnunk kellett év közben két játékost, ami hála Istennek, sikerült a barátságnak is köszönhetően. Elfogytunk a tavaszi 5. fordulóra, így meg kellett lépni, nehogy ne jöjjön össze a hőn áhított bajnoki cím. Egyébként mindkét labdarúgóval együtt futballoztam Sződligeten, illetve Vácrátóton: egyikük Holecz Krisztián, aki még most is az NB II-ben futsalozik, a másikuk pedig Kovács Ákos, aki túl azon, hogy jó barátom, két-három évvel ezelőtt abbahagyta, de a noszogatásomra bevállalta ezt a néhány meccset, és reméljük, a játékával a jövőben is segíti, támogatja a csapatunkat.
– Kétségtelenül vonzó perspektívát kínált a duónak, hiszen villámkarrierként alig fél év alatt bajnoknak vallhatják magukat.
– Ez így van még akkor is, ha már szereztek aranyérmet más csapatban, de tény és való, számunkra nagy segítség volt a játékuk, amikor részt vettek a mérkőzéseken.
– Irány a megyei másodosztály?
– Jó kérdés…
– Ha a bajnokságban a cél előtt nem is, de most, a cél után megtorpannak?
– Még én is gondolkodom a folytatáson.
– Miért hezitálnak?
– A munkám nem nagyon engedi, hogy a megyei másodosztályban heti két edzést plusz a mérkőzést levezényeljem. Hamarosan betöltöm a 34. életévemet, és elkezdek futballozni az öregfiú-együttesben, mégpedig Vácrátóton, ahol a régi bajnokcsapat játékosaival alkotunk egy társulatot ismét, ott vágunk neki és fedezzük fel újra a futball rejtelmeit.
– Az álom megvalósult, de akkor csak a bajnoki címnek örülhetnek, a feljutásnak nem…
– Tényleg nem tudok még mit, legfőképp konkrétumot nyilatkozni ezzel kapcsolatban. A csapaton belül is megoszlanak az elképzelések, legyen „megye-kettő” vagy maradjunk a „megye-háromban”. Azt is tudni kell, hogy Püspökszilágy egy kis falu, az utánpótláskorú játékosainak száma minimális, a csapaton belül is talán négy ’szilágyi kötődésű, illetve helyi labdarúgó van. Ha feljebb lépünk, meg kellene erősíteni a brigádot. Az is tény, hogy átszervezés lesz ismét, lévén csoportonként öten esnek ki a „megye-kettőből”, avagy még acélosabb lesz a „megye-három”. Az elnökség felé egyébként azt tolmácsoltam, hogy a megyei harmadik vonalban még egy évet el tudok vinni, és meglátjuk, hogy miként fér össze az öregfiúkkal, az edzéssel, a mérkőzéssel, de a „megye-kettőt” edzőként már nem vállalnám. A heti két tréning szinte kötelező, ám sem én, sem a játékosok 60 százaléka nem tudná ezt teljesíteni. Így is azt gondolom, az előző szezonban hivatalosan edzettünk heti kettőt és egy tréningen 15-16 fővel tudtunk mozgolódni. Márpedig ez elég nagy erény volt, mivel ez is kellett ahhoz, hogy aranyérmesek legyünk.
A Pest megyei III. osztály, Északi csoportjának 2015/2016. évi bajnoka, a Püspökszilágy színeiben pályára léptek: Jaczenkó Zsolt, Kristóf István, Policsányi Tibor (kapusok); Bagyal Szabolcs, Bahor Krisztián, Bedőcs Krisztián, Bedőcs László, Burzi Attila, Czinege Ákos, Demény Norbert, Fenyvesi Boldizsár, Fenyvesi Mihály, Horváth Gyula, Jakab Szabolcs, Koszty Bertalan, Kovács Ákos, Króner Erik, Mészáros Krisztián, Misnyovszki Barnabás, Murár János, Nikischer György, Oláh József, Rácz Dominik, Szabó Levente, Tóth János (játékos-edző), Vámos András, Zechner Patrik (mezőnyjátékosok).
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 16. lapszámában.