Álomország, való világ

Hé, emberek, ez a való világ! Itt vagyunk a közepén, hogy továbbéljük a csodát, a mi csodánkat. Fogjuk az agytompító forróságra, hogy Argentína is lehet Európa-bajnok; hogy a sírásók egymás között rendeznek versenyt; hogy a négyes-hatos villamoson a reggel még szunnyadó dögmeleg az Obelixre emlékeztető negyvenes pacákot veti az ismeretlen, szép arcú, jó alakú nő elé, aki azzal indít, tíz pontból három. A nemzeti tizenegynél amúgy kilencből öt, már ami a csoportmeccseket illeti. Megőrült az ország, és mi lesz itt néhány órával később, nem is szólva a hétfőről? A magyar válogatott amilyen katonásan futballozik Franciaországban, az itthon rekedt nép legalább így forrt egységbe, hogy a Deák téren vagy a Nyugati pályaudvaron kiabálja bele a világba a „többezerfejű,” hogy „Ria, Ria, Hungária!”
Magyarország–Belgium, Európa-bajnokság, nyolcaddöntő.
A címert csókolgató, sálat és zászlót magukra tekerő szurkolósereg tombolni készül Márianosztrától Rétságig, Mórahalomtól Szabadkígyósig.
Forró lesz az este, és még forróbb az éjszaka ott, ahol minden megtörténhet.
Álomországban.