JÁTÉKOSSORS. Tüske Roland (Dunavarsány): „Más érzésekkel élem a napjaimat, amióta visszatértem”

38 esztendősen kevesen térnek vissza a pályára, pedig Tüske Rolanddal pontosan ez történt. A Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő újonc Dunavarsány színeiben a tavasszal három bajnokin négyszer volt eredményes a korábbi NB I-es támadó.

Március 20-án, a Taksony II. ellen viselte először a ’varsányi társulat dresszét, a 3–1-es sikerből Tüske Roland egy góllal vette ki a részét. A hernádi 4–0 „fél sikernek” számít, hiszen kétszer volt eredményes, míg legutóbb április 3-án, a Gyál elleni 7–4 alkalmával lehetett a pályán, akkor egy találat fűződött a nevéhez. Az egykor Brazíliában is légióskodó csatár jelenleg izomsérüléssel bajlódik, ezért nem léphetett pályára a Dunaharaszti II. otthonában 6–3-ra megnyert összecsapáson.
– Az apának vagy a fiának köszönhető, hogy újrakezdte és ismét futballozik? Előbbit Budaörsről ismerheti, hiszen Albert Flórián idejében másodedzőként dolgozott a klubnál, utóbbi ellen pedig játszhatott.
– Szabados Gyuri bácsinak nagyobb szerepe van ebben, hiszen ő keresett meg, miatta hallgattam meg a dunavarsányi történetet – mondta Tüske Roland, a Dunavarsány labdarúgója, az NB II-ben szereplő Budaörsi SC szakmai igazgatója. – Aztán találkoztam Tamással, tetszettek az elképzelései, innentől pedig már nem volt kérdés, hogy elvállalom-e a feladatot.
– A debütálás nem sikerült rosszul, hiszen játszott és gólokat szerzett, és eddig rendre Szabados Tamás társulata legjobbjai között tartották számon.
– Ezt is várják tőlem, pedig voltak fenntartásaim. Úgy voltam vele, elmegyek egy mérkőzésre, meglátom, milyenek a benyomások. Tartottam attól, miként fogadnak a többiek, de abszolút pozitív meglepetés ért, fantasztikusak voltak a srácok, és nagyon jól érzem magam velük. Másrészt pedig be kell vallanom, hogy nagyon hiányzott a futball. Teljesen más érzésekkel élem a napjaimat, amióta – még ha itt, alacsonyabb osztályban is, de – visszatértem.
– Lehet ebből hosszú távú házasság?
– Abban maradtunk, nézzük meg ezt a félévet, tudunk-e együttműködni, illetve elégedett lesz-e mindkét fél? Egyelőre még csak az én részemet tudom kinyilvánítani: nagyon szívesen maradnék akár hosszabb távon is. És nem az interjú miatt mondom, mivel abszolút így érzem, mivel csak pozitív élmény ért Dunavarsányban, mindenféle szempontból.
– Az ellenfelek részéről is? Nem ajándékozták meg néhány „csomaggal”?
– Az igazság az, hogy semmilyen rálátásom nem volt a bajnokságra. Pályafutásom során talán csak a kupameccsek legelső fordulóiban sorsoltak össze minket megyei csapatokkal, tehát nem nagyon volt tapasztalatom ez ügyben. Innen nézve is pozitív a dolog, de úgy gondolom, ehhez a személyem is hozzájárul, hiszen aki velem nem jön ki, az senkivel, mivel a pályán és azon kívül is ugyanolyan ember vagyok. Éreztem egyfajta tiszteletet az ellenfelek részéről, de 15-20 perc alatt a vetélytársak is észrevették, hogy egy átlagos és normális pacák vagyok, aki ugyanúgy jól akarja érezni magát az aktuális 90 perc során és élvezni akarja a futballt, mint ők. Másrészt egyáltalán nem gondolnám, hogy a színvonal gyenge lenne. Eddig is tudtam, hogy Magyarországon rengeteg jó futballista van, mivel ha külföldet nézem, ott egy negyed- vagy ötödosztályú labdarúgó biztos, hogy gyengébb képességű, mint nálunk.
– A pályán kívüli rábólintás előtt sokat nyomott a latban, hogy többek között Dudás János, Hajdú Máté vagy éppen Krajnc Balázs személyében minőségi, NB-s szintet megjárt futballisták vannak a Dunavarsány keretében?
– Amikor igent mondtam, még a keret nem volt teljes, így nem befolyásolt az, hogy itt vannak vagy nincsenek. Az viszont biztos, hogy nagyban megkönnyítik mindhárman – de még tudnék sorolni neveket – az én játékomat is. Úgy érzem, a legtöbb csapattársammal már megtaláltam az összhangot, nyilván Krajnc Balázs pozíciójából adódóan vele még jobban, mint a többiekkel, de ez ugye, inkább abból adódik, hogy egymás mellett vagy mögött játszunk.
– Ha lúd, legyen kövér: a Ferencváros öregfiúcsapata hogyan került szóba?
– Amikor Budaörsön befejeztem az aktív pályafutásomat, Bánki „Dodó” József megkeresett, amelyre én örömmel igent mondtam, hiszen nem mindennap játszik az ember olyan kvalitású játékosokkal, mint Lipcsei Péter vagy éppen Lisztes Krisztián, de bárkit mondhatnék. Sajnos nem tudtam annyiszor ott lenni, mint terveztem, így nem tudom, ennek a dolognak lesz-e folytatása, de nem arról van szó, hogy nem szeretném, nem akarnám, egyszerűen annyira leterhelt vagyok a munkám által, amit Budaörsön végzek, amibe nem mindig fér bele, hogy hétköznap este elmenjek és futballozzak egy jót.
– Van valamiféle Fradi-kötődése, netán pelyhedző állú ifjúként FTC-drukker volt?
– Rengeteg olyan családtag, barát vagy ismerős van, akik Ferencváros-szurkolók, de én sohasem tartoztam közéjük, igaz, sosem viseltettem ellenszenvvel a zöld-fehérek iránt. Kisgyermekként a Vasasban kezdtem el futballozni, a Fáy utcában ámultam és bámultam az akkori játékosokat, és ez a fajta szimpátia örökre megmarad a klub felé, ráadásul Angyalföldön nőttem fel.
– Miután már említette mindkét klubot: azt miként éli meg, hogy a fantasztikus kezdés után megtorpanás következett, így a budaörsi bizonyítvány egyelőre csak jó és nem jeles? Egyáltalán elképzelhetőnek tartja, hogy a következő évadban az NB II-ben rendezzenek Budaörs–Vasas bajnokit?
– Akkor az egyik szemem sírna, a másik nevetne. Egyrészt örülnék, mert az azt jelentené, hogy meghosszabbítottuk az NB II-es tagságunkat, másrészt szomorú lennék, mert úgy gondolom, a Vasas ezzel a múlttal jogosult lenne arra, hogy az élvonalban vitézkedjen. A mi teljesítményünket tekintve pedig sajnos a zalaegerszegi mérkőzés után valami megtört a csapatnál, ami egyrészt érthető is, hiszen jöttek az eltiltások és a sérülések, márpedig öt-hat alapembert nélkülözni nem egyszerű és ennek a társulatnak soknak tűnik. Ám valamiért úgy érzem, hamarosan ismét összeállunk, és újra a tudásunknak megfelelően fogunk szerepelni.