BUDAPEST KUPA, DÖNTŐ ELŐTT. Házi rangadóra felkészülni: XVI. kerületiek csatája a serlegért

A munka ünnepén, május 1-jén nem pihenhetnek, hanem egymással csatázhat két, az I. osztályban szereplő csapat a Budapest Kupa döntőjében, lévén az Ikarus után a RAFC lesz érdekelve a fináléban.

Szerda délután Pestszentimrén, a helyi SK otthonában hamar kétgólos előnybe került az Ikarus Horváth Krisztián góljaival, ám Mészáros „Bubu” Dániel duplájával a 33. percben már 2–2 volt az állás, csakhogy Kasinszky István még az első félidő végén újra előnyhöz juttatta a vendégeket, a végeredményt pedig az ex-ferencvárosi csatár, az elnyűhetetlen Holló Richárd állította be a 71. minutumban (2–4).

Egy nappal később a II. Kerület UFC Sárosi Márk korai találatával ugyan még előnybe került, ám a szünet után a korábban honlapunkon is „beköszönő” Berndt András duplázott, a kettő között pedig Vörös Péter játékos-edző is eredményesnek bizonyult. Innentől kezdve a házigazda csak közelebb férkőzni tudott vetélytársához a két kiállítást (Veégh Szabolcs, 69. perc, illetve Janta Gábor, 49. perc) hozó találkozón (2–3).

A május 1-jén sorra kerülő fináléban tehát álomdöntőre kerül sor, ami a XVI. kerületi presztízsderbin túl is szolgáltat pikantériát. Például azt, hogy az Ikarus 38 esztendős támadója, Kasinszky István tulajdonképpen egész pályafutását Rákosszentmihályon töltötte, a helyi AFC-ben és az SC-ben játszott, előbbiben a legutóbbi korszaka 2006 tavaszától három esztendőn át tartott, 2012-ben lett az Ikarus labdarúgója. Rajta kívül szólni kell Czinege Lászlóról is, aki nem csupán játékosa és edzője, de utánpótlástrénere is volt a Rákosszentmihályi AFC-nek.

» MÚLTIDÉZŐ: KIEGYENLÍTETT PÁRHARC

A Rákosszentmihályi AFC a 2012/2013-as évadban még az NB III, Duna-csoportban szerepelt, ám a RAFC kiesése óta mindkét gárda stabil tagja a Budapest-bajnokság I. osztályának. A Foci a köbön utánanézett, a pontvadászatban azóta hány alkalommal mérkőzött meg és mire ment egymással a két csapat. Nos, a két XVI. kerületi legénység által vívott öt találkozón két Ikarus-siker mellett két RAFC-diadal született és egy alkalommal végeztek döntetlenre a felek. Utóbbi kimenetel május elsején elképzelhetetlen, hiszen valamelyik együttes megnyeri a Budapest Kupát.

2013. szeptember 14.: RAFC–IKARUS BSE 2–1 (0–1)

Gólszerző: KASINSZKY ISTVÁN (0–1) a 42., FARAGÓ ISTVÁN (1–1) a 74., VÖRÖS PÉTER (2–1) a 80. percben

Kiállítva: Szabó Péter (Ikarus BSE) a 72. percben

2014. március 29.: IKARUS BSE–RAFC 1–1 (1–0)

Gólszerző: HORVÁTH KRISZTIÁN (1–0) a 7., GÁLOSI CSONGOR (1–1) a 93. percben

2014. szeptember 13.: RAFC–IKARUS BSE 1–4 (1–0)

Gólszerző: TÓTH TALÁN (1–0) a 44., ZUBOVICS DEMETER GYULA (1–1) az 57., ORBÁN LEVENTE (1–2) a 68., STEURER ROLAND (1–3) a 74., FITOS BENCE (1–4) a 82. percben

2015. március 28.: IKARUS BSE–RAFC 4–0 (1–0)

Gólszerző: KASINSZLY ISTVÁN (1–0) a 7., RÁPÓ CSANÁD (2–0) a 60., NAGY DÁNIEL (3–0) a 85., BATA ZOLTÁN (4–0) a 90. percben

2015. november 17.: RAFC–IKARUS BSE 4–0 (1–0)

Gólszerző: BERNDT ANDRÁS (1–0) a 9., BERNDT ANDRÁS (2–0) az 51., VÖRÖS PÉTER (3–0) az 55., ZÖLD BÁLINT (4–0) a 81. percben

Tovább a blogra »