Az utolsón érkezett az elsőség, mégpedig elismerő tekintetek, baráti kézfogások és persze gratuláló szavak kíséretében. Kozma Zoltán a 40. születésnapján, február utolsó napján, 29-én, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának Idénynyitó évzáró ünnepségén vehette át a Spori-Szelet-díjat.
Akkor még nem tudhatta, nem sejthette a rutinos sportember, hogy közel egy hónappal később újabb elismerésben részesül. Pedig pontosan ez történt, ugyanis a Sportszelet az őszi idényt felölelő játékvezető-rangsorának második helyén végzett.
– Itt van még, Zoltán? Ahogy hallom, igencsak meglepődött.
– Meg bizony, hiszen nem gondoltam volna, hogy valaha idáig eljutok és olyan játékvezető lesz belőlem, aki ott lehet a rangsor élmezőnyében – mondta Kozma Zoltán. – Azt hiszem, sok múlott a szerencsén, és ez amennyire meglepetés, olyannyira megtisztelő nekem. Köszönöm szépen, nagyon jólesett.
– Ne szerénykedjen, hiszen mégiscsak kiemelkedő őszi idényt produkált.
– Nem tudom azt mondani, hogy rossznak éreztem volna, inkább jónak, ugyanakkor kirívónak nem. Több kollégámmal együtt vesszük és olvassuk a Sportszeletet, nézegetjük, ki milyen osztályzatot kap, és természetesen mindig öröm, ha jó érdemjegyet kap az ember.
– Mennyire volt szinkronban a pályán belüli tapasztalata azzal, amit az edzőktől kapott osztályzatok formájában?
– Nagy a szórás, de az is igaz, konkrétan nem emlékszem, melyik meccsemre milyen kalkulusokat kaptam, ám az elmúlt évekhez képest úgy éreztem, valamivel jobb osztályzatokkal díjaztak, ugyanakkor olykor a szerencsén is múlik, hogy jól lejön-e egy meccs.
– Szalai Zoltán mögött másodikként végezni felér az elsőséggel?
– Nem túlzás ez, mert Zolit nagyon nehéz lenne überelni. Szenzációs játékvezető, hatalmas rutinnal, nem mellesleg ott a múltja, az NB I-es szereplés, amit nem lehet csak úgy félresöpörni. Ettől én még nem érzem azt, hogy de jól teljesítettem, vagy hogy nagyon jó vagyok. Van tőlem jobb, sokkal jobb játékvezető is. Hangsúlyozom, Fortunán is múlott, hogy az élmezőnybe kerültem.
– Van olyan ősszel letudott 90 perc, amit utólagosan a legrázósabbnak vagy éppen a legjobbnak gondol?
– Bevallom, utánanéztem a meccseimnek, amelyeket vezettem, és ha jól számoltam, kilenc mérkőzésem volt. Akadt közöttük szomszédvár-rangadó, amikor a Ráckeve a Dömsöddel játszott, és hála Istennek, nem volt gond. Talán a Hernád–Gyál volt az a találkozó, ami sikerülhetett volna jobban, ugyanis nem igazán tudom elfogadni a szövegelést a pályán. Lehet, hogy a gyenge szívem az oka, mindenesetre az volt az a bajnoki, amelyen rossz volt a pálya talaja, nagyon pattogott a labda, ezáltal döcögősebb volt a játék, ami finoman szólva sem kedvezett a futballistáknak. Nagyon kirívó összecsapásra viszont nem emlékszem sem pozitív, sem negatív irányban.
– És ez jó vagy rossz?
– Nehezet kérdez, de inkább jó.
– Előfordult olyan eset a praxisában, hogy jobb osztályzatot kapott a szakemberektől, mint várta?
– Legyen elég annyi, hogy igen.
– Az elismerésekből viszont sosem elég. Nagyon szép születésnapja volt, hiszen a negyvenediken Futó Tamás, Richter Miklós és Laczkó Zoltán után ön is a Spori-Szelet-díjban részesült, köszönhetően a futsal bajnokságban és a Pest megyei Futball7végén nyújtott teljesítményének.
– Nagyon örültem és nagyon büszke voltam, hogy eljutottam idáig és megkaphattam ezt a díjat. Talán furcsa lesz, amit most mondok, de nagyon amatőr vagyok még ebben a szakmában, éppen ezért rengeteget köszönhetek Farkas Balázsnak és Solymosi Andrásnak, akiket nyugodtan nevezhetek példaképeimnek. Meglepődtem a Sportszelet díján, ám nagyon jólesett az elismerés, így nagyon köszönöm nekik és mindazoknak, akik hozzásegítettek ehhez.
– Tud különbséget tenni a kispályás elsőség és a nagypályás második helyezés között? Avagy az az értékesebb, amelyik kézzelfogható, netán amikor éppenséggel az indulatok is vezérlik az osztályzatokat diktáló edzőket? Elvégre utóbbi esetén közvetlenül előttük működnek és hozzák meg az ítéleteiket, miként a visszajelzés is hamarabb eljut a játékvezetőkhöz.
– Hű, ezt nagyon nehéz megválaszolni, nincs is rá igazán jó felelet. Egy dolog biztos, mindkettő nagyon értékes elismerés számomra, de a kézzel fogható dolgot mégis talán többnek érzi az ember, ám mondom, még most sem érzem azt, hogy én lettem volna a legjobb. Valamiért így jött ki, rám esett a választás, lehet ebben szakmai és emberi oldal is, de ettől még nagyon örülök mindkettőnek.
– Nehéz összeegyeztetni a futsalt és a nagypályás futballt?
– A kettő kiegészíti egymást. Nyilván más a futsal és a nagypálya, már csak a méretek miatt is, hiszen előbbi esetén gyorsabban kell ítéletet hozni, nagypályán viszont több futásra van szükség. Mindkét játéktéren oda kell tennie magát az embernek, de egyik esetben a gyors reakció a fontos, a másikban pedig nagy területet kell figyelni.
– Másképp készül egy kispályás összecsapásra, mint egy nagypályás derbire?
– Nem, ugyanakkor mindkettőt várom, és mindkettő előtt van bennem drukk, izgalom.
– Olyan játékvezető, aki a fellépése előtt megnézi, melyik együttes hol áll a tabellán, és ki az, akire figyelnie kell, mert problémásabb az átlagnál?
– Nem mondom, hogy minden esetben mindig megnéztem, de általában igen. Csakhogy befolyásolni sohasem szokott az, hogy éppen ki hányadik a tabellán. Nem egyszer fordult elő, hogy az előzetesen gyengébbnek gondolt együttes nyert, úgyhogy nincs bennem semmiféle előítélet.
– Megfontoltan, átgondoltan beszél, mint aki hosszú esztendők óta ebben él. Mikor is lett játékvezető?
– 2006-ban, éppen tíz éve.
– Akkor idén minden szinten jubilált.
– Úgy látszik, most értem be.
– Az elmúlt egy évtized legszebbje a 2016-os esztendő?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Sohasem voltam díjazott, nem voltam élenjáró semmiben, így ne csodálkozzon, ha boldog vagyok, és nem győzök hálálkodni azoknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy itt tartok, hogy itt vagyok.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 2016/4-es lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: