A hátvédek utáltak ellene futballozni. Játszhatott a REAC-ban, Soroksáron, Budakalászon, Dabason, Budafokon vagy éppen Pesterzsébeten, az ESMTK-ban, rendre megállíthatatlannak bizonyult. Nagy Gábor azonban az elmúlt években eltűnt a magyar pályákról, ám abban biztosak lehetünk, hogy az osztrák védők sem rajonganak a stílusáért, a bivalyerős fejeseiért és bombagóljaiért.
– Futballista lesz? A világért sem szeretném megbántani Renátát, a feleségét, de a gyerekkori képeiket elnézve tiszta apja ez a fiú!
– Azt még nem tudjuk, hogy focista lesz-e Kevin, de eléggé nagy százalékban mondhatom, hogy szerintem igen – felelte Nagy Gábor. – Minden szobában van egy, az egészen kicsitől a legnagyobb, 5-ös labdáig. (nevet) Már vezetgeti és rugdossa is kapura őket. A gyerekkori képeim alapján tényleg nagy a hasonlóság, ebből is látszik, hogy nem a postás hozta. (nevet)
– Megváltozott, más ember lett önből, amióta édesapa?
– Úgy gondolom, hogy mindenki életét megváltoztatja egy gyerek születése, mások lesznek a prioritások. Ő az első mindig és mindenben. Persze mondhatom azt, hogy az életem nem fordult fel fenekestül az ő születésével, és ezt a feleségemnek nagy méretekben köszönhetem, aki nagyon sok terhet levesz a vállamról.
– Amikor legutóbb beszéltünk, még az SV Straßwalchent erősítette, azóta viszont történt egy és más.
– Igen, már nem a Strasswalchen csapatát erősítem, immár másfél éve. Amikor elkerültem onnan, akkor nagyon sajnáltam, hogy el kellett jönnöm, de utólag már nagyon jó döntésnek bizonyult. Jelenleg Oberösterreichban futballozom, az ATSV Ranshofen nevű csapatnál. Amikor odaigazoltam, még ötödosztályú volt, de sajnos azon a nyáron, amikor én érkeztem, sok játékos eligazolt, illetve abbahagyta a futballt, és nem sikerült pótolni őket, ami még az őszi szezonban nem látszott nagyon meg, mert az ötödik helyen teleltünk. Aztán jött a tél, megint négy-öt játékos elment és helyettük nem érkezett senki. Szégyenszemre a tavasszal két pontot szereztünk és kiestünk a bajnokságból. Ezután következett az idei szezon, a nyáron megerősítették a keretet és most a harmadik helyen állunk úgy, hogy a másodikkal egyenlő pontunk van és az elsőtől hat egységgel vagyunk lemaradva.
– Jobban megbecsülik odakinn, mintha idehaza játszana?
– Ha pénzügyi megbecsülésről beszélünk, akkor azt kell mondjam, hogy jobban, mint otthon, de ezt mindenki tudja. Persze lehet az is, hogy rossz csapatokban játszottam odahaza, és ezt pénzügyi szempontból értem. De ha emberileg hasonlítom össze a két országot, akkor viszont ugyanúgy megbecsülnek itt kint, mint otthon tették. Bárhol voltam, úgy éreztem, hogy nagyon jó viszonyom volt a csapattársakkal és a vezetőkkel egyaránt.
– Hívják Magyarországról, érdeklődnek, mi lenne, ha…?
– Az utóbbi években otthonról egyáltalán nem kaptam megkeresést. Amikor hazalátogatok, olykor hallom, hogy az NB III-ban néhány csapatnál igen jó fizetések vannak, és akkor néha eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha újra hazaköltöznénk, de utána beszélek pár nagyon jó ismerőssel és a szüleimmel, akik mondják mindig, hogy meg se forduljon a fejünkben, hogy hazajövünk.
– Túl a harmincon, sőt, már a harmincegyen is, abban alighanem megállapodhatunk, hogy a karriert tekintve már kevesebb van ön előtt, mint Nagy Gábor mögött.
– Amennyiben az egészségügyi állapotom engedi és a nagyobb sérülések is elkerülnek, akkor szeretnék addig futballozni, ameddig lehet. Jelen pillanatban ezt még nem tudom megmondani, hogy meddig fog tartani, mert nagyon jó alapozáson vagyok túl és pillanatnyilag nagyon jó erőben érzem magam.
– Vonzza a tréneri szakma?
– Edzőként el tudnám magam képzelni később, de azt nem tudom megmondani, hogy utánpótlás- vagy felnőtt csapat élén és hogy mikor. Amikor még Strasswalchenben játszottam, utánpótlásedzőként is tevékenykedtem és tetszett, de azt is el kell mondanom, hogy munka mellett eléggé stresszes is volt. Nem volt szabad hétvégém semmi, volt, amikor a gyerekek meccse után mentem a felnőtt csapat mérkőzésére. Itt, ennél a csapatnál is felajánlották, hogy tudnék gyerekeket edzeni, de sajnos így sem vagyok elég időt a saját fiammal és a feleségemmel, és ha plusz még azt is elvállaltam volna, akkor tényleg nem találkozom velük sohasem. De mielőtt elkezdenék megint trénerként dolgozni, szeretném a nyelvet majdnem, hogy perfektül beszélni, ami azt jelenti, hogy el kellene mennem nyelviskolába, ami pillanatnyilag a munka és az edzések mellett kivitelezhetetlen.
– Ahhoz mit szól, hogy 44 év után kijutott Magyarország az Európa-bajnokságra? Máshol természetes, nálunk siker: volt visszhangja Ausztriában, pláne, hogy összekerültünk a „sógorokkal”?
– Nagyon örülök, illetve örülünk, hogy sikerült kijutnunk az Eb-re. Minden meccset láttunk és nagyon szurkoltunk a válogatottnak. Végre van miért drukkolni egy nagy tornán, és nem csak semleges szurkolóként lehet nézni. Ausztriában különösebben nagy visszhangja nem volt a kijutásunknak, de az itteniek többsége örül, hogy velünk kerültek egy csoportba, mert gyenge csapatnak tartanak minket. De viszont van a másik oldal is: azok az emberek, akik szakkommentátorként dolgoznak vagy régi futballisták, mindenkit óva intettek attól, hogy a magyar válogatottat lenézzék az emberek. Mert igaz, hogy negyvennégy éve nem voltunk kint nagyobb eseményen, de nagyon nagy múlttal rendelkezünk, és a mostani válogatottunk sem olyan gyenge, mint ahogyan az emberek gondolják.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: