BEVEZETÉS
13.08: A tízpercenként közlekedő csepeli HÉV rendőri jelenléttel elindul a Boráros térről.
13.10: Egy-, illetve két megállóval odébb jó néhány – láthatóan ferencvárosi érzelmű – szimpatizáns csatlakozik az ide-oda zötykölődő monstrumra.
13.20: Végállomástól végállomásig – holott a magyar futball egyik újkori története még csak idestova hetven perc múlva kezdődik el.
13.30: A készülődés óriási, bár a hazai oldal főbejáratánál gond nélkül be lehet jutni, a rácson túlra természetesen már nem olyan egyszerű: a listán látni véljük többek között az élvonalban az első helyen álló Ferencváros német szakvezetője, Thomas Doll nevét is. Bernd Storckéval éppenséggel nem találkozunk.
13.39: A helyét lassan elfoglaló ferencvárosi tábor rázendít az „Édesanyám, kedves anyám”-kezdetű örökbecsűre, miközben előttük jól olvasható a felirat: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség.”
13.46: A vendégcsapat játékosai elindulnak bemelegíteni. Ekkor talán még ők sem sejtik, hogy háromnegyedóra múlva forró lesz a hangulat.
13.53: „Lipcsei Peti, Lipcsei Peti!” A korábbi Fradi-kedvencet, a manapság a Ferencváros II.-t már a kispadról irányító sportembert élteti a vendégtábor.
13.55: A csepeli labdarúgók is melegítenek, a klubépületből nézve a jobb oldali térfélen kezdenek mozogni Haraszkó Sándorék, de nem emiatt néz az ember nagyot: a hazai futballisták megtapsolják a sacc per kábé (akkor még) négy-ötezer főt számláló Fradi-tábort, és a szurkolók viszonozzák a labdarúgók rendkívül nemes, igen sportszerű gesztusát.
14.13: A bemelegítésnek vége, előbb a ferencvárosi, majd a csepeli játékosok hagyják el a pályát. Mire visszatérnek, már minden készen áll ahhoz, hogy futballistának érezhessék magukat.
TÁRGYALÁS
„Annyi mindent kéne még elmondanom,
s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom…”
Miközben a játékosok komótosan, csepeli és ferencvárosi mezbe bújt lurkók kezét fogva lépkedtek a középkör felé, az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét így, ilyen körítéssel még nem hallottuk, de Farkas Lillának, no meg a 10125 embert számláló „kórusnak” köszönhetően életre szóló élmény költözött a lelkekbe. Alighanem jobb is volt úgy, hogy a kötelező kézfogások közepette kisvártatva pirotechnikai bemutató következett, lévén szem aligha maradt szárazon – a füstfelhőtől, természetesen.
A meccset a Csepel kezdte, legalábbis papíron, merthogy a Ferencváros úgy tett, mint a serdülőkorba lépő legény: kezébe vette az irányítást. Lipcsei Péter alakulata két „túlkorossal”, a sérülése után a régi formáját lassan visszanyerő Gyömbér Gáborral és az első csapatból visszajátszó Busai Attilával kezdett, méghozzá nem is rosszul, hiszen már alig öt perc elteltével gólt szerezhetett volna a „kis” Fradi. A Csepel egyértelműen kontrára rendezkedett be, Balogh István, a társulat mestere csak Szemán Lajost hagyta elöl, a többiek szorgos hangya módjára csipegették, gyűjtögették az elszórt, elpasszolt, lepattanó labdákat. Feltűnő volt, hogy a zöld-fehérek jobbára a bal szélt erőltették, igaz, gyors emberei révén – különösen Silye Erik volt aktív – nem is volt ez rossz ötlet. Az már más kérdés, hogy bár az első negyedóra végén ugyan újabb vendéglehetőség maradt ki, a nyomasztó mezőnyfölény nem jelentett percenként adódó gólhelyzetet. Annál is inkább, mert az FTC játékában nem volt semmi váratlan, amire ne készülhetett volna fel a Csepel. Kiszámíthatóan, ám sokat futva futballozott a Ferencváros, megpróbálva széthúzni a hazaiakat, de valahogy az volt az ember érzése, hogy a játékosokból hiányzik az úgynevezett gyilkos ösztön. Írd és mondd, a 37. percben csupán az első szögletét végezhette el a házigazda, és bár abból különösebb veszély nem alakult ki, két minutummal később mintha hirtelen energiaitalt nyitottak volna a hazai szurkolók: robbant a bomba és vele együtt a publikum, miután Szemán Lajos lövésével megszerezte a vezetést a Csepel (1–0)!
Tűzbe-lázba jött az addig sem szótlanul ücsörgő csepeli tábor, de odaát sem késett a válasz: „Harcoljatok! Harcoljatok!”
A Ferencváros II.-t láthatóan megfogta immár nem csupán a szokatlan miliő, de a kapott találat is, ám az első félidő úgy telt el, hogy az eredmény már nem változott. Nem úgy a másodikban…
A szünetben mindössze öt percet tölthetett az öltözőben Lipcsei Péter, aki viszonylag hamar kisétált a pályára a melegítő cserejátékosokhoz, majd bő egy minutumot követően követte az egykori középpályás munkáját segítő Milovanovics Dejan is. Addigra már eldőlt, hogy a visszafogott produkciót nyújtó Zsivóczky-Pandel Péter helyett Kovács Krisztián folytatja.
A Csepel nem cserélt, viszont így is majdnem egyről a kettőre jutott, ami a gólok számát illeti. Az 56. percben Szabó Ádám nyeste gyönyörű mozdulattal kapura a labdát, ám az a bal felső saroknál nem a hálót, csak a kapufát találta el. Ha más nem is, ez minimum ébresztőleg hatott az ezen a vasárnapon a(z átvitt és valódi értelemben véve is) Fradi-fakóra, hogy ennél több és jobb kell. Néhány passzal később a Fradi-tábor rákezdett a „Lipcsei Peti! Lipcsei Peti!”-rigmusra, az érintett pedig intett. Szép jelenet volt – nem az első a nap folyamán. Hogy aztán a kisvártatva felharsanó „Kubatov, itt van a tábor!”-t ki hová helyezi, az már más kérdés, de a tényen nem változtat: a tábor valóban Csepelen volt. Csordogált a meccs, ment előre becsülettel a szerencsével is hadilábon álló látogató, ám egyre nagyobb önbizalommal és hittel verte vissza a támadásokat a Csepel és lódult meg egy-egy kontraakció során. Nem voltak veszélytelenek ezek a megindulások, hiszen láthatóan volt keresnivalója a hazaiaknak. A 63. percben a legtöbben a boldogan ünneplő, legszívesebben a világból is kifutó Mészáros Attilát keresték – az ezen a napon is koncentráltan, kis hibaszázalékkal, egyszóval remekül futballozó középső védőt meg is találták a többiek. Előbb a kapu előtt, majd az ölelgető csapattársak szorításában (2–0). Csak a miheztartás végett: a télen a Budafok-Újbudától érkező hátvéd tavasszal a negyedik bajnokiján a harmadik gólját szerezte. Hogy a csepeli drukkerek kedvence lesz – már ha eddig nem volt –, az nem kérdés, az viszont még „megfejtést” igényelt, vajon innen feláll-e a kis Fradi? Bő félóra volt vissza a találkozóból, és bár akadt nem is egy lehetősége az összecsapáson mindvégig rendkívül magabiztosan védő Botlik Dániel kapuja előtt az FTC II.-nek, az utolsó passzokba, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Fradi-szív helyett úgy tűnt, hogy a Fradi „szív”, avagy a körítés tényleg a ferencvárosiakat zavarta meg, pedig ha a tehetségnek híján nem lévő ifjak az NB I-be készülnek, ezt a – tegyük hozzá rögtön, pozitív – nyomást el kell viselniük. Már csak azért is, mert a meccsből csupán néhány perc volt hátra, amikor a ferencvárosi tábor „dalra” fakadt: „Szép volt, Csepel! Szép volt, Csepel!” A választ helyettesítő taps nem is maradt el. Csupán néhány pillanatot kellett várni, és 10125 torokból hangzott fel: „Ria, ria, Hungária!”
BEFEJEZÉS
Csalódott ferencvárosi és önfeledten ünneplő, boldogan ölelkező csepeli labdarúgók a pályán. Balogh István is a játéktérre lépett, akárcsak Lipcsei Péter és Milovanovics Dejan. A házigazda trénere roppantmód sportszerűen és szimpatikusan említette a kézfogások közepette az FTC II. közvetlen szakmai stábjának, hogy ne haragudjanak, „mi ennyit tudunk”. Kétségtelen tény, hogy a vendéglátó oldaláról a küzdelem dominált, de egyrészt a győzelmet sohasem kell megmagyarázni, másrészt a Ferencváros játékosai csak saját magukat okolhatják a(z amúgy kellemetlen) kudarc miatt. A Csepel bebizonyította, hogy koncentrált, „melós” futballal a listavezető is megállítható, nem mellékesen ezzel az országra szóló diadallal végképp igazi csapattá érett a XXI. kerületi társulat. Persze ilyen miliőben ez nem is olyan nehéz.
A kis-nagy egyletnek még volt egy jelenése. Mielőtt Haraszkó Sándorék a szintén remek hangulatot teremtő övéiknek köszönték volna meg a biztatást, a Fradi-tábor elé vonultak, ahol a két nagy csapat közösen énekelte el a Himnuszt.
„S bár a lényeget még nem értheted,
Amíg nem éltél nehéz éveket…”
A füst ekkor már messze járt.
NB III, Nyugati csoport, 22. forduló
CSEPEL–FERENCVÁROS II. 2–0 (1–0)
Csepel, Béke tér, 10125 néző. Vezette: Kiss Norbert 8 (Kepe Arnold, Mohos Milán)
CSEPEL FC: Botlik Dániel 7 – Horváth Ádám 7, Haraszkó Sándor 8, Mészáros Attila 8, Teplán János 7 – Tóth Csaba 7, Sztankó Dávid 8, Hesz Olivér 7, Szabó Ádám 8, Simon Krisztián 7 – Szemán Lajos 8. Edző: Balogh István.
Csere: Szemán Lajos helyett Horváth Géza (0) a 69., Horváth Ádám helyett Gauzer Levente (0) a 82. percben, Szabó Ádám helyett Balogh Zoltán (0) a 87. percben.
FERENCVÁROSI TC II.: Rácz Gergő 0 – Gyurácz András 4, Markosz Antonisz Szpirulisz 4, Gyömbér Gábor 4, Silye Erik 5 – Kárász Krisztián 5, Adamcsek Máté 5, Busai Attila 4, Farkas Aurél 5 – Zsivóczky-Pandel Péter 4, Popov Patrik 4. Edző: Lipcsei Péter.
Csere: Zsivóczky-Pandel Péter helyett Kovács Krisztián (5) a szünetben, Gyömbér Gábor helyett Hodgyai László (0) a 66., Markosz Antonisz Szpirulisz helyett Lipcsei Krisztián (0) a 80. percben.
Gólszerző: SZEMÁN LAJOS (1–0) a 39., MÉSZÁROS ATTILA (2–0) a 63. percben
Sárga lap: Simon Krisztián a 28., Tóth Csaba az 55., Botlik Dániel a 77. percben
» ISMERŐS ARCOK – A LELÁTÓN. Kilátogatott a méltán nagy érdeklődésre számot tartó Csepel–Ferencváros II. bajnoki találkozóra a teljesség igénye nélkül az FTC-szurkolók korábbi kedvence, a szintén az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE edzője, Limperger Zsolt; a jelenleg Kakucson futballozó kapus, Almási Gábor; az ESMTK-t erősítő, ám mostanság sérüléssel bajlódó Boda József; illetve Puskás Gábor (Szigetszentmiklós).