355 NB-s bajnokin egyetlen gólt sem szerzett. A hiányérzet csupán ez lehet Módler Lászlóval kapcsolatban, aki március 12-én, szombaton a Szolnoki MÁV elleni hazai, 1–1-re végződő hazai bajnokin intett búcsút hivatalosan is a Budaörsi SC-nek, amelyet technikai vezetőként másfél évtizeden keresztül hűséggel szolgált.
A sportembert telefonon – az egyik internetes alkalmazás segítségével – értük el Ausztriában, aki Bécsből adott interjút a Foci a köbönnek.
– Összeszámolta már, hány edzővel dolgozott együtt a tizenöt esztendő alatt?
– Össze, bizony – mondta Módler László, a Budaörs immár csak korábbi technikai vezetője. – A felnőtt csapatnál héttel.
– Sok vagy kevés?
– Szerintem ez a normális.
– Mondja ezt ön, aki több volt, mint egyszerű technikai vezető.
– Nem túloz, mert azt hiszem, a lényemmel egybeforrt a budaörsi csapat és Budaörs városa.
– Akkor mégis mi indukálta, hogy a távozás mezejére lépjen?
– Az, hogy külföldre költöztem. A világ állandóan változik, és megváltozott a magánéletem. Ehhez kellett igazítanom a hobbimat, az életvitelemet, aminek a Budaörs lett az áldozata. Ebben az új struktúrában a meglévő távolság nem fért bele. Nem egyik napról a másikra történt, szép lassan távolodott el a csapat és a személyem egymástól. Eljött a pillanat, hogy már nem lehetett tovább folytatni.
– Ha azt kérdezem, mi volt a legnagyobb élmény, tud rá kapásból felelni?
– Természetesen az első NB III-as bajnoki cím megszerzése a 2005/2006-os szezonban, Lucsánszky Tamás vezetésével.
KATT A CIKKRE!
– És a legfájdalmasabb esemény?
– A legfájdalmasabb? Talán az volt a legrosszabb, amikor 2013-ban megnyertük az NB III-as bajnokságot Bekő Balázzsal, és bár bíztunk abban, hogy a Tatabánya ellen sikerül az osztályozón kivívni a feljutást, mindez nem jött össze. Ez volt a legnagyobb csalódás, hogy akkor nem sikerült, pedig nagyon jó edzővel és egy nagyon jó csapattal vágtunk neki az évadnak és persze az osztályozónak.
KATT A CIKKRE!
– Megkerülhetetlen téma: félig-meddig kívülállóként melyik budaörsi társulat volt a legprímább, amelyik mellett dolgozott?
– A maga idejében mindegyik nagyon jó Budaörs volt. Ha megnézi, a klubnak sosem az volt az erőssége, hogy rendre sok jó játékosa volt. Jelenleg is az az erősség, hogy családias, bensőséges a hangulat, és én ezt mindvégig éreztem, így innen nézve az mindegy is, hogy melyik csapat milyen eredményt ért el.
– Január óta nem Módler László látja el a technikai vezetői feladatokat. Nem hiányzik?
– Természetesen hiányzik, nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a csapatra, az együttessel kapcsolatos feladatokra, de azt gondolom, pótolhatatlan emberek nincsenek sehol, hiszen kisebb zökkenőkkel, de mindenkit lehet pótolni.
– Azt viszont alighanem kevesen tudják, közel másfél évtizede miként is lépett kapcsolatba a Budaörsi SC-vel.
– Amikor odakerültem a csapathoz, elhatároztam, mint szurkoló, hogy csinálok egy weboldalt. Néhány hónapig csak ezzel foglalkoztam, ám az előttem lévő technikai vezető – aki nem kevesebb, mint ötven évig szolgálta a klubot –, Kovács Pista bácsi idejében más volt a rendszer, és akkoriban még intézőnek hívták a technikai vezetőt. A klubnál szóltak, hogy nem bonyolult az egész, jegyzőkönyvet kell kitölteni, mezeket egyeztetni, buszt rendelni, ha már ott vagyok, így valahogy belecsöppentem az egészbe.
– És aztán elrepült másfél évtized. Sok gratulációt kapott?
– Sokan üzentek a mai, XXI. századnak megfelelő kommunikációs csatornákon, és meg kell, hogy mondjam, nagyon pozitív kicsengésű üzenetek jöttek. Nagyon jóban voltam a korábban az MTK-nál dolgozó Schneider Sándorral, a honvédos Simon Gabival, és még sorolhatnám akár az NB II-es, akár az NB III-as kollégákat, akikkel az évek alatt nagyon jó barátságba kerültem.
– Hetek óta Ausztriában él, de a futballtól továbbra sem tud elszakadni. Megfordult a fejében, hogy a „sógoroknál” is technikai vezetői feladatot lásson el?
– Sokan mondták, miért nem ezzel próbálkoztam, de tekintettel arra, hogy a magyar és az osztrák rendszer igen eltérő, ahhoz nagyon meg kellene ismernem az ittenit, és az nem kevés idő.
– Az sem, amibe belevágott. Mit lehet tudni az éppen beszélgetésünk napján, március tizedikén, csütörtökön induló weboldaláról, a http://www.ausztriabanfocizunk.hu/ portálról?
– Régóta foglalkoztatott a kérdés – miután sok játékos félreérti –, mit is jelent Ausztriában futballozni? Mivel kicsit közelebb vagyok a tűzhöz, megpróbáltam összeszedni azokat a játékosokat, akik itt játszanak. Igyekszem heti rendszerességgel beszámolni az itteni történésekről, egyfajta belső képet adni, hogyan is épül fel az egész szervezetileg, milyenek a bajnokságok. Szeretnék riportokat, fényképeket, videókat készíteni, azaz ki fogok járni mérkőzésekre, helyszíni tudósításokat közreadni. Kapcsolatot építek az osztrák és a magyar futball között. Akik Ausztriába igazolnak, tisztább képet kaphatnak, hogy az itteni élet nem annyiból áll, hogy kijövök meccsre, lejátszom és hazamegyek. Szerencsém van, mert közel négyszáz játékos fordult meg úgymond a kezem alatt, és hat-hét ember közülük idekinn futballozik. Mondhatom azt, telefonkapcsolatban vagyunk, ráadásul abban is mázlim van, hogy különböző régiókban játszanak. Eddig több mint négyszáz magyar labdarúgót találtam, akik itt játszanak. És mindezen felül van közel százötven, akinek például Szabó a vezetékneve, és egyelőre fogalmam sincs, közülük ki a magyar és ki nem. Úgyhogy várom azt, hogy jelentkezzenek, mert lehet, hogy négyszáz helyett hat-hétszázan is idekinn szerepelnek, persze különböző régiókban és osztályokban. Elárulom azt is, hogy a legmagasabb ligában, a harmadik vonalban összesen öt magyar van, közülük egy válogatott, a kapus Sáfár Szabolcs, a többiek mind valaha magyar első osztályú játékosok voltak.
– Látom, nagyon képben van. Az ötlete amúgy remek, úgyhogy a megvalósításhoz nagyon sok sikert kívánok!
– Köszönöm szépen, de tudja, a futballtól nem szeretnék elszakadni, és abból a szempontból is szerencsém van, hogy a számítástechnikához van affinitásom, és ha a futballt ehhez még hozzáveszem… Azt hiszem, erre mondják, hogy ez a teljes beteljesülés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: