Foci a köbön

JÁTÉKOSSORS. A tavasszal a „megye-kettőben” futballozó Vincze Ottó öt és fél év után léphet pályára ismét

vinczeotto_1Mármint felnőtt bajnokin – egészítenénk ki a címet. A 42. életévében járó sportember afféle baráti segítségként vállalt szerepet ismét – nem az öregfiúkban, hanem a megyei II. osztályban.

A Mosonszentmiklós lesz az első ellenfél. Alighanem úgy lesz, hogy a márciusi szellőt élvező Vincze Ottó toporog a játékoskijáróban, és közben újraéli a fiatalságát. A Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály, Északi csoportjában szereplő Dunaszeg labdarúgója persze nem lesz ezzel egyedül, hiszen ott lesz mellette Somogyi József, aki szintén sokat tett anno a Győri ETO-ért. Magunk közt szólva a két spíler talán még a jelenleg a játékosok önhibáján kívül az NB III-ban senyvedő kisalföldieknek is segíthetnének, de ez már egy másik történet. Az ősszel mindössze 11 pontot gyűjtő, ennek köszönhetően csupán a 13. helyen tanyázó Dunaszeg SE a két kiválósággal próbál megragadni az osztályban. A rutin aranyat érhet – legfőképp Vincze Ottó esetében. A kiváló kvalitásokkal rendelkező magyar klasszis – aki vitatkozna eme kijelentéssel, nézze vissza a Ferencváros–Grasshoppers találkozó felvételét idestova két évtized távlatából – ugyanis bármennyire hihetetlen, de nagypályán, felnőtt pontvadászatban a 2010/2011-es évadban jutott szerephez. Akkor az NB III, Duna-csoportjában 37 ponttal a 12. helyen záró Viadukt-Biatorbágy színeiben 10 bajnokin 2 gólt szerzett. Eddigi legutolsó bajnokiját 2010. november 14-én játszotta, akkor a 13. fordulóban esedékes találkozón a Bicske hazai pályán a félidei 1–0-s vezetését követően 2–1-re győzte le a Biatorbágyot. És ami az utolsó találatot illeti, arra egy héttel korábban került sor: november 7-én, a Soroksár ellen szerezte hazai pályán, ami nem csupán fontos, de „pontos” gólnak is bizonyult, lévén a 92. percben azzal egyenlített (1–1) a Pest megyei alakulat

vinczeotto_interju_sportszelet_20121002

KATT A CIKKRE!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!