Az NB III, Nyugati csoportjában megszerzett bajnoki címből mindössze egy góllal vehette ki a részét a Budaörsi SC színeiben csupán nyolc alkalommal csereként pályára lépő 20 esztendős Slezák Richárd – a tehetséges labdarúgó a 2015. március 14-én, szombaton, hazai környezetben megvívott, Mosonmagyaróvár ellen 5–0-ra megnyert bajnoki utolsó gólját szerezte –, aki a feljutást követően az NB II-ben vitézkedő BSC-ben egyszer sem kapott szerepet.
Érthető, hogy a labdarúgó és az egyesület célja is az volt, hogy a több játéklehetőség reményében új klubhoz kerüljön. Így kerülhetett szóba az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Csepel – amelytől elkerült a Pest megyeiekhez 2014 nyarán a futballista, és ahol gyermekként elkezdte futballkarrierjét –, avagy Slezák Richárd szolgálataira már a szombaton 14 órakor kezdődő, ETO FC-Győr elleni hazai bajnokin is számíthat Balogh István, a fővárosiak mestere. A Csepel remekül indított 2016-ban, hiszen előbb a Béke téren 0–0-ra végzett a télen alaposan megerősített III. Kerületi TVE-vel, míg az elmúlt víkenden nagyon fontos három pontot szerzett Sárváron (2–0) az együttes.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: