Habár korábban még úgy volt vele, kész, vége, felhagy az aktív játékkal, Bognár Zsolt, a Győri ETO és a Ferencváros korábbi kiváló labdarúgója a tavaszi nyitányon is kezdőként jutott szóhoz az NB III, Nyugati csoportjának tavaszi nyitányán.
A 37. életévében járó hátvéd, a korábban Olaszországban is légióskodó Bognár Zsolt egyértelmű erősítés a házigazdának, ahogy a téli átigazolási szezonban a korábban Győrben, Debrecenben, Gyirmóton és Tatabányán is futballozó Czanik Károly (31) szintén, ám hiába igazolta le a Csorna, mindez még az eredményen nem mutatkozott meg. Érdekesség, hogy Czanik korábbi ajkai csapattársa, Köles János góljával került előnybe az ETO, és bár erre hamar jött a válasz Szabó Tibortól, a találkozó hajrájában csak megszerezte a győztes találatot a csereként beálló Szabó Bence révén a vendégsereg. Egy hét múlva egyik alakulatra sem vár könnyed kilencven perc, hiszen február 20-án, szombaton az ETO Tatabányára látogat „NB I-es rangadóra”, míg a Csorna a jövő hét utolsó napján a Videoton II. vendége lesz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: