Nem szokványos, ha egy csapattól az átigazolási szezonban mindkét bevethető kapusa távozik, márpedig a Pest megyei I. osztályban 13 ponttal a 13. helyen telelő, a korábbi 40-szeres válogatott Urbán Flórián edzette Veresegyház VSK-nál pontosan ez történt.
Mint arról közel két hónappal ezelőtt a Foci a köbön beszámolt, a legendás Koszta János fia, Péter nyitotta a sort, majd a napokban a 18 éves Hosszú Levente is távozott. Utóbbi az NB II-ben a feljutásra pályázó, 23 ponttal az 5. helyen tanyázó, az éllovas Gyirmóttól 10 egységgel lemaradó, Pintér Attila által trenírozott Mezőkövesdhez került, ahol eleinte nyilván csak az U19-es együttesben fog védeni. Hosszú Levente az ősszel 14 bajnokin őrizte a VVSK hálóját, míg a 23 esztendős Koszta Péter mindössze egy alkalommal állhatott a lécek közé.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: