Új év, új remények – és ha Foci a köbön, akkor naná, hogy új rovat. Rendszeresen jelentkező sorozatunkban hölgy labdarúgók és férfi futballisták válaszolnak 2016-ban stílszerűen 16 kérdésre, elvégre a „16-oson belül” mindannyian otthonosan mozognak. Ezúttal Kovács Klaudia, a női NB I-ben szereplő Astra HHC kapusa osztja meg gondolatait honlapunk olvasóival.
1. Amennyiben visszatekint a 2015-ös esztendőre, mi az, ami elégedettséggel, és mi az, ami elégedetlenséggel tölti el?
A tavalyi évre sajnos nem szívesen tekintek vissza, ami a focit illeti. A nyári végjátékban elveszített harmadik hely miatt csalódott vagyok, illetve az őszi meccseken is vesztettünk értékes pontokat. A sporton kívül azonban sikerült megszereznem a mesterszakos diplomámat és novemberben új munkahelyem lett, amivel elégedett vagyok.
2. Ha csupán egy dolgot említhetne, mi volna az, amit mindenképpen szeretne megvalósítani 2016-ban?
A bajnokságban jelenleg nagy harc folyik a felsőházba jutásért, de mindenképpen szeretnénk a rájátszást ott folytatni, én pedig szeretnék olyan teljesítményt nyújtani a meccseken, amivel a csapatot segíthetem ennek elérésében.
3. Mikor kezdték meg a felkészülést?
Január 4-én.
4. Mikor és melyik csapat ellen vívták az első edzőmérkőzést?
Január 20-án, az UTE ellen.
5. A fárasztó edzések után mivel tud leginkább kikapcsolódni, feltöltődni?
Ha tehetem, úszással, szaunázással töltöm a pihenőnapot a felkészülési időszak alatt. Ezen kívül a barátaimmal töltöm a szabadidőmet, vagy hazautazom vidékre a családomhoz.
6. Reálisnak tartja együttese eddigi szereplését?
A jelenlegi harmadik helyet annak tartom, ha azonban az eredményeket közelebbről nézzük, több nem várt hiba is becsúszott az ősszel. Ez főként annak tudható be, hogy a nyáron több új játékos is érkezett hozzánk, és idő kell még, hogy kiegyensúlyozott legyen a csapat teljesítménye.
7. Mi szükséges ahhoz, hogy az őszi idényhez képest a tavasszal előbbre lépjen a csapata?
A téli alapozásaink mindig erősebbre sikerülnek, erre idén is nagy szükségünk lesz. Ezen felül még az kell, hogy fejben is mindenki megfelelő állapotban lépjen pályára, különösen a tavaszi első meccsünkön, ami a felsőházba jutásról dönt.
8. A 2015/2016-os szezonban melyik meccsükre a legbüszkébb és miért?
Nem tudnék kiemelni egy őszi meccset sem.
9. Szintén a mostani évadot tekintve van-e olyan találkozó, amelyet mielőbb elfelejtene?
A Femina elleni vereséget.
10. Nem feltétlenül a csapata szempontjából, de mit tart a jelenlegi szezon legfőbb pozitívumának?
Talán azt, hogy egyre több médiamegjelenést kap a női bajnokság is.
11. És ami a negatívumot illeti a mostani évad kapcsán?
A csapat eddigi hullámzó teljesítménye.
12. A pályán belül melyik az a tulajdonsága, amelyet a csapata érdekében leginkább kamatoztatni tud?
Kapusként talán a magasságom és a reflexeim.
13. Miben kellene fejlődnie?
Leginkább abban, hogy több önbizalommal lépjek pályára.
14. Űz-e valamilyen kiegészítő sportot a labdarúgás mellett, ha igen, mit?
Mivel a munkahelyem mellett nem mindig érek oda edzésre, keresnem kellett egy pótmegoldást, hogy a felkészülésem ettől függetlenül teljes legyen, ezért kipróbáltam a TRX-et, ami annyira bevált, hogy most is rendszeresen járok, nagyon hasznos kiegészítő mozgás.
15. Mit jelent önnek, hogy hazánk közel négy és fél évtized után ismét részt vesz a labdarúgó Európa-bajnokságon?
Amikor az egyenes ági kijutás nem jött össze, kicsit már elkönyveltem, hogy nem is lesz kijutás, de végig szurkoltam mindkét meccset és nagyon örültem, hogy tévednem kellett. (mosolyog) Nekem ez lesz az első olyan Eb, amelyen végre a magyar csapat is részt vesz, izgatottan várom.
16. Magyarország Ausztriával, Izlanddal és Portugáliával került egy csoportba a Franciaországban sorra kerülő kontinensviadalon. A fentiek ismeretében mit vár legjobbjainktól?
A továbbjutásra nem mi vagyunk az esélyesek, de a pótselejtezőkön is mutatott jó teljesítmény mindenképp elvárható, amiben benne van a pontszerzés lehetősége is, leginkább talán az osztrákok ellen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: