December 4-én, pénteken tartotta meg szokásos évzáróját a Pest megyei I. osztály második helyén telelő Vecsési FC. Azóta sok minden változott a társulat háza táján, legfőképp a keret, hiszen tulajdonképpen kisebb vérátömlesztésen esett át januárban a Vincze Gábor által irányított gárda.
És akkor az edző halkan, alig hallhatóan így fogalmazott: „Szeretnék bajnokságot nyerni a Vecséssel.” Ekkor a tél a csúnyábbik arcát mutatta, mit sem törődve a hópelyhek helyett csak hideget kapó embertömeggel. A december aztán úgy elrohant, mintha itt sem lett volna. A pihenésnek, a feltöltődésnek csakhamar vége lett, amit az is bizonyít, hogy a tavasszal nem vecsési mezben láthatják a szurkolók többek között a kapus Mikola Lászlót (22 éves, az ősszel 7 bajnokin játszott/0 gólt szerzett), Ferencz Bálintot (18, 11/0), Fürj Ádámot (24, 13/0), Kóbor Csabát (32, 8/0), Mészáros Tamást (27, 10/0), Tell Tamást (26, 11/0) – és némi meglepetésre Petruska Csabát (26, 15/0). Utóbbi távozásának azért van különleges hírértéke, mert a technikás labdarúgó négy és fél esztendőt töltött Vecsésen, miután Budafokról a Pest megyeiekhez igazolt. Természetesen érkezőkből sincs hiány. Az már eldőlt, hogy az NB III, Nyugati csoportjában szereplő újonc Érdi VSE-től érkezik a Honvéd- és Fradi-szurkolók egykori kedvence, az 1-szeres válogatott Kovács Béla; az Újpesten nevelkedő, az NB I-ben is bemutatkozó, később Ausztriában légióskodó majd az NB III-as Újbudában futballozó Lettrich Dániel; a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában a bajnoki címért vetélkedő Alsónémedi alapembere, Balázs Gergely, illetve Vincze Gábor korábbi játékosa, Bozsoki Imre. (Az NB II-t is megjárt középső védő és a fiatal szakember korábban Biatorbágyon dolgozott együtt.)
Rajtuk kívül a kapus Szili Zsolt, illetve Borsi Márton, Cifra Máté és Valenta Norbert számít új labdarúgónak, de a Foci a köbön értesülése szerint gólerős támadót még mindenképpen igazolna a Vecsés, amely idei negyedik előkészületi mérkőzését – az eddigi eredmények a VFC szempontjából: Erzsébeti SMTK (idegenben) 1–5, Érd (idegenben) 3–2, Pereg (idegenben) 2–1 – január 30-án, szombaton 11 órakor, idegenben az NB III, Keleti csoportjában a 16. helyen telelő Rákospalotai EAC együttese ellen vívja.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: