Nem úgy ment, hogy maradt. Kecskeméti József játékosként és edzőként is búcsút intett az Albertirsának. A sokra hivatott szakemberrel nem csupán az alacsonyabb osztályban tapasztalható gondokról, hanem a ceglédi fiatalokról, Laczkó Milánról és az NB III-as csapat remekléséről is szót ejtettünk.
– Akkor gyakorlatilag visszavonult?
– Készültem rá – mondta Kecskeméti József, a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában szereplő, 8 ponttal a 15. helyen telelő Albertirsa immár csak volt játékos-edzője, a II. osztályú U19-es bajnokság Közép B-csoportjába besorolt, a listavezető UTE mögött mindössze négy ponttal elmaradó, második pozícióban állomásozó Ceglédi Vasutas fiatal trénere. – Korpácsi Zoli barátommal úgy voltunk vele, negyvenéves korunkig futballozunk, ő még azelőtt megsérült, én meg ugye tavaly betöltöttem a negyvenet, és úgy vagyok vele, hogy már elég lesz. Érzem azt, ha megcsinálok egy cselt egy fiatallal szemben, pár méter után kezdhetem elölről, mert utolér. Hiába tudom, mit akar az agyam, ha a testem már nem engedelmeskedik.
– Ez még nem volna elegendő ok arra, hogy edzőként is távozzon Albertirsáról.
– ’Irsán mint játékos kezdtem levezetés céljából, aztán kilenc meccsre felkértek. Jól is indultunk, de láttam, hogy baj lesz. A fiatalok munkamorálja nem azon a szinten van, mint az kívánatos lenne. Hiába nyertük meg az első két meccset, a csapat tetszhalott volt. Volt olyan péntek, hogy kihirdettem a tizennyolcas keretet, majd másnap tizenketten voltunk úgy, hogy én voltam az egyetlen bevethető csere… Ehhez én nem adom a nevem! Pedig jöttek és jönnek a visszajelzések, hogy NB-s szintű edzések voltak, a játékosok hívogatnak, de nekem elég volt. Ha elkezdek valamit, azt teljes erőbedobással csinálom, és ha valaki elkezdte velem, azt csinálja végig.
– Játékosként sem akart maradni?
– Ebbe nem mentem volna bele, hiszen ha jön egy másik edző, lettek volna konfliktushelyzetek, és mint tudjuk, ebben az osztályban ez pláne nem ismeretlen fogalom, és én ezekben nem akartam részt venni. Úgy voltam vele, ha szakítás van, akkor legyen teljes szakítás. Hozzáteszem, a vezetőkkel a mai napig tartom a kapcsolatot, akiknek azt javasoltam, építsék újjá a klubot, mert felesleges több felnőtt csapatot indítani, bőven elég volna egy, mert ami most megy, annak nincs értelme.
– És az kielégíti, hogy csak az utánpótlásban dolgozik a tavasszal?
– Egyelőre jó ez így, ahogy van. Egyébként meg össze tudtam egyeztetni az ősszel is, mivel Albertirsán este volt edzés, a gyerekekkel meg délután. Így csak a Ceglédi Vasutas U19-es csapata maradt, illetve besegítek az U8-asoknak. Tervben van, hogy egy komolyabb célokért küzdő felnőtt alakulatnál vállaljak edzőként szerepet, hiszen érzem magamban, hogy elbírnék azzal a feladattal.
– Nem volt érdeklődés a télen? Hiszen az Albertirsával jól indult a történet játékos-edzőként.
– No igen, csakhogy én tíz pontot irányoztam elő, amiből végül csak hat lett. Nem titok, volt két-három megkeresés, de konkrétumokig nem jutottunk el, igaz, rögtön kijelentettem, hogy a főállásomat és a ceglédi U19-es csapatomat nem adnám fel.
– Ha már az évek óta remekül szereplő ifiegyüttesénél tartunk: tudott néhány játékost az NB III-as társulatot gardírozó Varga Attila figyelmébe ajánlani?
– Laczkó Milán szinte törzsgárdista volt, az ősszel is csak vissza-visszajátszogatott. Hazafi Ákos fent volt eddig is a nagyoknál, míg a télen Jakab Richárd és G. Bíró Gergő mutathatja meg magát. Ez egy pozitív folyamat, márpedig Varga Attila nem csupán jó edző, de jó ember is, aki nagyszerűen bánik a fiatalokkal. Remélem, a „gyerekeim” megállják a helyüket, és még akkor is ezt mondom, ha ezzel gyengítem saját magunkat, ám ez nem is zavarna, ha megragadnának az NB III-as keretben.
– Mint arról honlapunk is beszámolt, Laczkó Milán decemberben Angliában járt, és nem azért, hogy megcsodálja a hófedte Big Bent. A próbajátéknak azonban nem lett folytatása, hiszen a honi szinten kiváló alapokkal megáldott futballista ismét Cegléden tréningezik. Mi a véleménye erről?
– Amikor megtudtam, hogy Milán Angliába megy, kétkedve fogadtam, mert az azért nem mindennapos történet, hogy valaki a magyar harmadosztályból az ottani másodosztályba mehet. Menedzseri ügyeskedésnek hittem az egészet, de borzasztóan szorítottam neki – és nem csupán én. Többször is beszéltem vele esténként, és Milán elmondta, úgy érzi, a labda nélküli mozgás kevés volt arra a szintre, így végül visszajött. Remélem, megmutathatja magát a későbbiekben is, de ha már megkérdezett, azt mondom, nagyon nagy ugrás volt neki Anglia. Nem kell ekkorát lépni, így egyelőre csak azt szeretném, ha Milán tevékenyen részt vállalna a Cegléd feljutásából.
– Sok CVSE-meccset látott az ősszel?
– Idegenbe nem jutottam el, de hazai pályán négy-öt találkozón kinn voltam. Komoly változás történt ahhoz képest, amit tavaly ősszel vagy tavasszal tapasztaltam, amikor még nem én voltam az edző, mert gólra törő, támadófutballt játszik a csapat, amely tehetséges, ügyes fiatalokból áll. Volt egy csodálatos kilencmeccses sorozat, de nem csupán ezért mondom, hogy a feljutásban biztos vagyok, úgyhogy jó érzésekkel várom a tavaszt.
– Lehet ez a sikernél is nagyobb diadal? Úgy értem, van esélye a Ceglédi Vasutasnak a bajnoki címre a listavezető Nyíregyházával szemben?
– Óriási dolog lenne, és ezt én is tapasztaltam, amikor megnyertük az NB III-as bajnokságot, hiszen 33 év után lettünk aranyérmesek. Őszinte leszek, nagyon szeretném, hogy most is így legyen, de nem látok rá sanszot, hiszen a Nyíregyháza jelenleg is Törökországban edzőtáborozik, és a hétköznapokban is élvonalbeli körülmények között dolgozik a Spartacus, nem mellékesen Debrecenből, az NB I-ből tud igazolni, ami együttesen azt eredményezi, hogy nagyon nehéz megelőzni. Legyen meg a stabil második hely, mert az én boldogságomhoz több nem kell, minthogy legfőképp hazai pályán közönségszórakoztató játékot produkálva vívják ki a fiúk a feljutást.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: