„Egyszerűen így alakult, lecsökkent az NB I-es csapatok létszáma, ez van. Külföldön volt lehetőségem több is, amelyek nem sikerültek, ám mindig megkaptam, hogy nem a játékommal volt a gond. Ilyen a futball, de minden más foglalkozásban is megvannak a nehézségek, nem szabad arra gondolni, hogy mi nem volt jó, hanem csak arra, mi visz előre. Ugyanúgy edzettem minden nap, amikor nem volt csapatom, sőt még keményebben, volt, hogy napjában háromszor is. Éppen azért, ha jön egy lehetőség, ott tudjak lenni, a szó minden értelmében.”
Sváb Dániel mondta mindezt, amikor az ősz még bele-belecsimpaszkodott a télbe. Nyilatkozhatta volna a fentieket most, a Budapest Honvédnél eltöltött rövid időszak után is. Ez a kaland kurtán-furcsán ért véget. Marco Rossi, a kispesti klub olasz maestrója meg volt elégedve a játékos produkciójával, így a legtöbben kész tényként kezelték, hogy a balhátvéd a főváros XIX. kerületében köt ki, aztán történt valami. Történnie kellett, merthogy Sváb Dániel hiába szeretett volna a Bozsik-stadionban robotolni, le és fel a vonal mellett, küzdeni az NB I-es támadókkal, az átigazolás meghiúsult. Olyannyira, hogy Marco Rossi szerint nincs szükség a futballistára. Sváb Dániel persze megmaradt pozitív beállítottságú fiatalembernek és hazatért – mégpedig szó szerint. Az őszt Szigetszentmiklóson töltötte, és a labdarúgó újabb fél évre szóló kontraktust írt alá az SZTK-hoz. Hogy hová, merre vezet az útja a nyáron, az annál is nagyobb talány, mint az, hogy a tavaszt miért nem Kispesten futballozza végig…