EDZŐSORS. Pál József, akitől a harmadik forduló után megváltak: „Tartottak attól, hogy néhány játékos eljön velem”

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy 1969 és 1982 között a Honvéd színeiben 316 bajnokin léptek pályára. És azt sem, hogy edzőként a harmadik forduló után menesztették. Dicstelen búcsú az övé, de Pál Józseffel pontosan ez történt. A szakember a Pest megyei I. osztályban szereplő újonc Halásztelek FC-től kis túlzással már a nyár legvégén távozott.

Az ünnep alakulhatott volna szebben is. November 29-én úgy töltötte be a 65. életévét az egykori hatszoros válogatott labdarúgó, hogy már nem volt csapata. Mindez azonban a közeljövőben változhat.
– Végül is meddig maradt?
– A harmadik meccs után, amikor 1–0-ra kikaptunk otthon a Nagykőrösi Kinizsitől, akkor jöttem el – mondta Pál József. – A bajnokit követő hétfői napon kaptam egy telefont, hogy kedden ki tudnék-e menni egy órával az edzés előtt? Akkor már gondoltam, miről lesz szó, meg aztán elmeséltek egy történetet, Tóth Laciét, aki szintén Halászteleken volt edző. Neki is telefonáltak, jöjjön ki egy órával előtte, csakhogy ő azt mondta, minek, telefonban is meg tudjátok mondani, mi a helyzet.
– Ön mégis kiment.
– Ki, még akkor is, ha gondoltam, hogy ez lesz. De úgy voltam vele, legalább az okot megtudom. Szakmai nem lehet, az biztos. Kedden kimentem, leültünk az elnökkel és egy másik vezetővel, és akkor mondták, hogy szeretnék megköszönni a munkámat, amit végeztem, mert az elnökség úgy döntött, nem én folytatom.
– Nem tette fel a kérdést, hogy miért a harmadik forduló után döntöttek így?
– Nézze, ön a sportban él, ahogy én is. Ön is tudja, én is, meg mindenki, aki a sporthoz konyít, hogy ilyen nincs. Kilenc pontos előnnyel bajnoki címet szerző edzőt elküldenek a harmadik forduló után? Ráadásul olyan három forduló volt ez, hogy egy győzelem volt és két vereség, de ehhez hozzá kell tennem, a kapusunk, Balázs Levente Romániában volt a három meccs időpontjában, a gólkirályom, Gáspár Andris pedig sérült volt, úgyhogy két meghatározó ember nem játszott. De azt mondom, szívük joga.
– Mi volt az indok?
– A következőt mondták. Egyes pont: a helyi fiatalokat nem részesítettem előnyben. Nézze csak meg az összeállítást, ma is azok játszanak. Nagyszerű fiatalokat építettem be a csapatba, de van egy sztorim erre. Ahogy megtudta a társaság, mi a helyzet, másnap Nagytéténybe elment négy ifijátékos, akik az első gárda keretéhez tartoztak, és ott jelentkeztek. Azt mondták, eddig is csak azért voltak Halászteleken, mert én voltam az edző. Akkor nem törődtem a helyi fiatalokkal? Nézze meg a csapatot, hány ifjú futballozik! A másik pedig – jól figyeljen –, hogy a saját játékosaimmal kivételeztem. Mint edző, milyen saját játékossal? Mind a húsz az enyém! Vörösmarty Tamás és Róza László megosztva kapta az év játékosa díjat. Velük kivételeztem? Vagy kivel?
– Nem gondolja, hogy mondvacsinált indokokkal szembesítették?
– Nyilvánvaló, hogy azok, mert megcáfoltam. Az egyik vezető rokonát az első két meccsen játszattam, de gyengébb teljesítményt nyújtott, majd a harmadik előtt azt mondtam, neked helyed van ebben a csapatban, de most próbáljuk meg úgy, hogy a félidőben mész be. A fiatal játékosról le kell venni a terhet, ne rajta legyen a felelősség! Ezt elmagyaráztam, mert egy ifjú legény beépítése nem úgy működik, ahogy azt ők gondolják. Ez a szakma. A másik pedig, már tavaly is hallottam vissza Nagytétényből, hogy nem biztos, hogy velem képzelik el a folytatást. Aztán jön a másik része a dolgoknak. Az is visszakerült, hogy „legfeljebb kirúgjuk szezon közben”. És még azt is tudom, ki mondta. Ami még átfutott az agyamon – és ez már kísérteni fog engem végig –, hogy az új szezon kezdete előtt nem akarták azt mondani, köszönjük szépen, mert esetleg tartottak attól, hogy néhány játékos eljön velem. Azok, akik eddig is jöttek.
– Benne volt a pakliban?
– Még egyszer és utoljára: Nagytétényből két futballistát akartam elhozni, a többi, aki Halásztelekre került, mind hívott, hogy „Józsi bácsi, eljöhetnék-e?” Nem mondhatom a volt játékosaimnak azt, hogy ne gyertek! Nem én erőltettem, hogy elmenjen tíz labdarúgó és abból hét a Halásztelekhez kerüljön! Innen sem vittem volna el labdarúgót, mert a játékosokkal szemben nagyon tisztességesen viselkedett az egyesület, jó körülmények között edzhettek, készülhettek a feladatukra, így eszembe sem jutott volna. Csakhogy a vezetők részéről ez is szerepet játszhatott, mert ezt az egészet nem nagyon lehet másként értelmezni.
– Hibázott valamiben?
– Maradjunk a tényeknél és a munkánál, amit velem szemben és mellettem értékelni kell. Befejeztem az előző szezont kilenc pont előnnyel úgy, hogy a tavasszal nem játszott a Balogh Zoli sérülés miatt, míg a Marosfalvi Laci végig sérülten játszott. Nem tudtam pótolni a középpályán az embereket, meg aztán ön is tudja, milyen nehéz tűzben tartani egy olyan csapatot, amelyik kilenc ponttal vezet. Nehéz szakmai feladat, de mi megfoldottuk a gyerekekkel, lévén kilenc ponttal behoztuk a csapatot, márpedig ez alighanem azt jelenti, valamit értettem hozzá, főleg azok után, hogy amikor Halásztelekre kerültem, alig volt néhány játékos. Erőteljesen feltöltöttem a keretet, jöttek az új fiúk, akikkel végigjátszottuk a szezont. A célkitűzés eleinte az volt, hogy a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában valahol az elején végezzünk, aztán majd jövőre megpályázzuk a „megye-egyet”. Milyen jó, hogy előre megnyertük, ugye? Azt is el kell, hogy mondjam, a csapat kétféle taktikával futballozott, és ugyanezt a taktikát alkalmaztuk az első osztályban is. Magyarul: az átigazolási szezont lebonyolítottuk, nekem kellett kimondani, melyik futballistát akarjuk és melyiket nem. A felkészülést én irányítottam, Varga Ákos nagyon sokat segített benne, de a szakmai irány az én irányításommal működött, és a taktika kidolgozása szintén jól sikerült, úgyhogy én mondtam is az elnök úrnak, az ötödik és a tizedik hely között kell végeznünk. Nem vagyok nagyképű, de éppen, hogy a végét nem engedték megcsinálni, amikor ezek a tehetséges fiatal gyerekek beépültek. Ha emlékszik rá, le is nyilatkoztam önnek, ha Máté Laci nem talál bele abba a szerepkörbe, amelyikben játszattam, akkor gondjaink lettek volna a megye-kettes bajnoki cím megszerzését illetően, annak ellenére is, hogy nagy előnnyel vezettünk. A bajnokságot megnyertük, az átigazolásokat lebonyolítottuk és a csapatot felkészítettük a megyei I. osztályra, mindezt az én vezetésemmel. Az új csapatba be volt építve négy fiatal labdarúgó, az újonnan jött 21 évesek. A másik oldalról nézve elvégeztem a munkát és megköszönték. Érdekes dolgokat mondtam, nem?
– Abszolút!
– Az elnök odajöhetett volna bármikor, hogy „Józsi, problémánk van, nincs pénz.” Ja, de abban az a veszély benne van, hogy anélkül is megcsinálom. Nem akarok nagyképű lenni, de a megyei másodosztály mi? Ezt arra értem, ha azt mondják, holnaptól ne gyere, akkor nem jövök.
– Ha én vagyok a döntéshozó, alighanem azt mondom önnek, tudom, hogy hülyén néz ki, legfőképp „kifelé”, de bajnokcsapat ide, remek munka oda, a megye-egynek nem önnel vágunk neki. És ez így korrektebb, aztán viselik az esetleges következményt.
– Semmi gond nem lett volna, de Nagytétényből az egyik szakember valahogy úgy fogalmazott, „csak nem olyan hülye az elnök, innen is elvitte a játékosokat, akkor tőle is el fogja”. Ez biztosan benne volt a részükről, mert a harmadik meccs után nem tudott volna menni senki sehová. Ez nyilvánvalóan szerepet játszik, de ezek csak feltételezések. Én még mindig gondolkodom, és egyszer majd várom, hogy valaki odajöjjön, és azt mondja nekem, hogy „Te, Józsi, ez azért volt, mert…” Írja le nyugodtan, hogy nagyszerű társaság és vezetés van Halászteleken, mert mondom, a játékosokkal szemben mindent betartottak. Én azért nem tudom azt mondani, hogy velem szemben is, mert ez a rejtély még megoldatlan. Varga Ákosnak és Schmidtka Istvánnak mindenesetre köszönettel tartozom, ám van 8-10 fő, akik mindig ott vannak a pályán, az öltöző előtt, beszélgetnek, de annyi energiám már nem volt, hogy mindig, mindenkinek elmagyarázzam, mit miért csinálok. Ebben biztos hibáztam, fel kellett volna világosítani mindenkit, csakhogy itt válik el a vezetés és a szakma. Kinél van a szakma? Csak annál az edzőnél, aki 25 éve csinálja a legmagasabb végzettséggel, több bajnokcsapattal! Elmondok egy esetet, jó?
– Persze!
– Az előző szezon utolsó mérkőzését Alsónémediben vívtuk. Nagyon meleg volt szombaton és vasárnap is. Gondolkodtam és úgy döntöttem, az első félidőben olyan csapatot fogok pályára küldeni, amelyik lehetőleg kifárasztja az ellenfelet, tehát nem a legrutinosabb, legképzettebb embereimet küldöm rögtön csatába, mert azok majd a második félidőben el fogják dönteni a mérkőzést. Felhívtam az elnököt, elmondtam neki, hogy ez így lesz, mert kib…tt meleg van, ebben az osztályban pedig nincs olyan erőnléte a csapatoknak, hogy végigbírják. Meg aztán, ha kikapunk, akkor sem történik semmi, de így meg tudjuk verni őket, mert frissebbek leszünk, így a szünetben hármat fogok cserélni, a pauza után pedig eltelik húsz perc és akkor még kettőt. A történet engem igazolt, mert 1–0-s vezetése után a ’Némedi 2–1-re kikapott. De… A félidőben ,amikor jöttem le a csapattal, az egyik vezető elkezdett hőbörögni, hogy cseréljünk már, mester, nyernünk kéne, mert itt a szponzor, látni akar valamit, miért nem cserélünk?
– Erre ön?
– Nem akarom elmondani, hogy konkrétan mi hangzott el közöttünk, de azt feltétlenül, hogy szóltam, forduljon meg és nézzen oda: három játékos mérkőzésszerelésben van, mennek be a cserék. Mondtam az elnöknek, hogy „látod, milyen jó, hogy említettem neked, mert ha nem így van, akkor azt hiszik, hogy a hasamra ütöttem.” Kimentünk a második félidőbe, megtörténtek a cserék, aránylag simán hoztuk a mérkőzést, majd jövök a folyosón, erre odajött az ember. Legalább annyi becsület volt benne, hogy bocsánatot kért. Jó, csak tudja, az a kritika több ember előtt volt, az elnézéskérés meg csak négyszemközt. Ezért is mondom, hogy a szakmát és a vezetést ketté kell választani, mert ilyen szinten a vezetés szeret véleményt formálni, és ezt nem is mindig tudod kikerülni. A másik sztori: jött egy gyengébb csapat hozzánk, gondoltam, beállnak, betömörülnek. A két szélsőmet behúztam a center mellé, így szabadon járkálhatott nálunk a Papp Sanyi, gólt rúgott, beadásai is voltak, ahogy a túlsó oldalon is a kollégájának. Na, a Sanyi meg is jegyezte, hogy a Józsi bácsi kinyitotta az oldalakat. Simán nyertünk, de ezt is megkérdezték, hogy miért nem játszottunk szélsővel? Ott volt a két hátvéd, nem volt elég? Nekem nem volt energiám arra, hogy minden taktikai húzást elmagyarázzak, hogy mi miért történik, de úgy látszik, ez is hiba volt részemről, ám ezen nem tudok segíteni, mert máskor is így csinálnám. Ez az én dolgom, egyéniségem, felfogásom.
– Hogy telt az ősz nagy része? Csak azért nem teszem hozzá, hogy labdarúgás nélkül, mert a III. Kerület–Érd NB III-as bajnokin is találkoztunk.
– Jártam meccsekre, NB I-esre, NB II-esre és NB III-asra is, azaz futball nélkül hétvégenként nem voltam, de arra nem volt energiám, kimenjek egy-egy halászteleki bajnokira, mert így is szinte minden héten ott voltam egy magasabb osztályú mérkőzésen, nem estem ki a körforgásból. Remélem, megmaradnak nekik a szép emlékek, és erre van írásos bizonyítéka is.
– Nekem? Mire gondol?
– Ha megnézi a góllövőlistát, Gáspár Andris mennyit rúgott az ősszel?
– Jó kérdés. Passzolhatok?
– Nem kell. Hármat vagy négyet, de nem mindegy? Harminchat gól után? Egyáltalán nem szeretném, ha az jönne le, hogy… Jóindulatú társaság van Halászteleken, de valakinek nem tetszettem, a bögyében voltam. Megtettem dolgokat és mégsem díjazták. Az utolsó mondatom is az volt, amikor a játékosok elbúcsúztak tőlem – mert kihívtak a pályára és egy nagyon kedves ajándékkal elköszöntek –, miután mentem kifelé, jött a bejárati ajtón két elnökségi tag. Megkérdeztem tőlük, hogy jó csapatot csináltam? Azt mondja az egyikük, jót. És jó csapatot hagytam itt? Azt a feleletet kaptam, hogy jót. Mit válaszolhattam volna? Ha megint kell a segítség, szóljanak, szívesen visszajövök.

„Dárdai Pali nagyon rendbe tette a csapatot, éppen ezért örülök neki, hogy nemrégiben Berlinben is kitüntették. Úgy gondolom, egy edzőnek lelkierőt is kell adnia a játékosainak, Dárdai megadta nekik. Bernd Storck ugyanakkor nagyon szerencsésen nyúlt a dolgokhoz. Ilyen nincs, hogy nem játszik valaki, majd beáll, és gólt rúg. De megvan a németes eltökéltsége, és gondolom, Andy Möllert sem véletlenül hozta maga mellé. Nagyon bízom benne, hogy a szövetségi kapitány bátorsága továbbra is megmarad, hiszen van ideje, hogy taktikailag a saját elképzelései szerint felkészítse a csapatot.”
PÁL JÓZSEF az Eb-részvételt kivívó magyar válogatottról