„A Dabast egyszer néztem meg, illetve játszottunk ellene, míg a másik három csapattal szemben csak futballoztunk – kezdte értékelését Nagy Zoltán. – Az a véleményem – és már akkor is azt gondoltam –, hogy a Dabas II. a bajnoki cím egyik legesélyesebbje. Nagyon összeszedettek, nagyon komoly szándékkal álltak bele a pontvadászatba, ami érződik rajtuk, és ezt láttam az Alsónémedi elleni meccsükön is, amelyen gyakorlatilag uralták a játékot és méltán nyerték meg a találkozót, majd ugyanezt tették ellenünk is, sőt, bennünket kifejezetten lemostak a pályáról. Szakmailag az éllovast tartom a legesélyesebbnek, és azt is megmondom, miért. Látszik, hogy van bennük munka, csinálják becsülettel, és kicsivel több játéktudás és tapasztalat van a Dabas II. oldalán, mint a Százhalombattáén, ami egy kényes, kiélezett helyzetben döntő lehet. Arról nem beszélve, hogy megtanultam, bajnokságot nyerni sokkal nehezebb, mint csupán jól szerepelni, így a kicsivel nagyobb tapasztalat többet segíthet. Félreértés ne essék, a Százhalombattát is jó csapatnak tartom, de játéktudásban kicsit többnek érzem a Dabas II.-t. Az Alsónémedivel kapcsolatban azt gondolom, Rácz László nagyon kemény, következetes munkával méltán juttatta a csapatát a dobogóra. Esetükben úgy érzem, az az adminisztratív baki, amit a Dabas II. elkövetett, ez hajtja a malmukra a vizet, hogy ott tudtak maradni a közelben. Van egy masszív alakulat, mi több, nekem tetszett a két belső középpályás, akik rengeteg munkával adnak stabilitást a társaságnak. Aki pedig felteszi a pontot az i-re. azt úgy hívják, hogy Liszkay Gábor. Amíg korábbi játékosom nem volt ’Némediben, addig Rácz Lacinak sokkal több idegeskednivalója volt. Gabi jelenlétével a munkájuk sokkal látványosabbá vált, ezáltal gyümölcsözőbb is lett, hiszen az általam jól ismert Liszkay igazi gólvágó pali, így az Alsónémedi mindenkire nézve tud nehézségeket okozni. Nagyon megbízható csapattá vált és továbbra is az lehet az ASE, ráadásul bennünket is szépen elvertek, de nem mi vagyunk a mérce, hanem a Dabas II. és a Százhalombatta, és ezt a sorrendet is érzem reálisnak. A naiv álmom – és bocsánat, hogy belekeverem magunkat –, hogy sikerül észhez térnünk és nem lesz nagy a lemaradásunk. Amennyiben összeszedjük magunkat, akkor nagyon optimistán várom a tavaszt, és remélem, méltó ellenfelei lehetünk az élcsapatoknak, mert azt gondolom, a játékoskeretünk erőssége megvan hozzá, de hat-nyolc játékos hiányában sosem tudtam ugyanazt a csapatot felküldeni, márpedig a labdarúgásban az állandóság hiánya a középszerűséget fogja hordozni a legjobb esetben. A másik három csapatnál egyértelmű, hogy tudatosan, összeszedetten, fegyelmezetten, alázatosan teszik hétről hétre a dolgukat, méltán vannak a dobogón. Kíváncsian várom azonban, hogy adott esetben mi történik, mivel a Dabasnak van egy NB III-as együttese, illetve amennyiben a Dabas-Gyón bajnokságra tör a megyei élvonalban, és a megyei másodosztályban a Dabas II. is aranyérmet szerez. Papíron a Dabasnak lesz két NB III-as alakulata és egy megyei első osztályú gárdája, ami egy ekkora város esetén nem átlagos, de ez csupán külön sármja és érdekessége a helyi labdarúgásnak. Az edzői szakmában azt tanultam meg, hogy munka nélkül nem lehet sem egyéni-, sem csapatsportban eredményt elérni. És ez nem az a demagóg mondat, amit minden hétköznapi ember tud, hiszen ezt a mai napon is érzem a bőrömön. A mi esetünkben éppen ez hiányzik, és így sem a középszerűségben vagyunk benne, hanem egy picit előtte, de többé kéne válnunk, ez az őszinte igazság. Beszéltem a dunavarsányiak edzőjével a mérkőzésünk után, aki elmondta, 25 játékossal készülnek, így olykor kimaradnak futballisták, szóval van egyfajta versengés a csapatba kerülésért. És mert magas az edzéslátogatottság, lehet dolgozni, ami borzasztóan fontos, főleg alacsonyabb osztályban. Ilyesfajta elhivatottsággal megvan mindenkinek a kellő motivációja, de a ’varsányiak esetében ugyanazt érzem – még akkor is, ha csak a mi meccsünkről tudok nyilatkozni –, volt időszak, amikor vezették a bajnokságot, de azért, mert szerencsésen alakultak a körülmények. Reálisnak gondolom a Dunavarsány negyedik helyét a másik három gárdával szemben még akkor is, ha nagyon szimpatikus a fiatal edző, Szabados Tamás felfogása, és a közösség munkája.”