Csupa helyi sportemberrel az álmok útján. Nagyjából ez a helyzet most Táborfalván, hiszen a Pest megyei III. osztály, Keleti csoportjában az élen áll Polyák Csaba együttese, márpedig mint az az alábbi interjúból kiderül, a 37 esztendős szakember „udvariatlanság” ide vagy oda, nem is adná át másnak a(z előkelő) helyet.
Lelkesedésből nem lesz hiány. Főleg, ahogy fogynak a tavaszi fordulók, ahogy egyre közeleg a vonal meghúzása, ahogy egyre feszültebb az edző, a játékos, a szurkoló, ahogy… Polyák Csaba persze nem tervez ennyire előre. A fiatal szakember inkább megéli a jelent, márpedig abban most a boldogságé a főszerep.
– Nagy versenyfutás volt, de még csak a felénél tartanak.
– Ez mindenképpen így van, hát még úgy, hogy kicsit nehezen is indult a szezonunk – mondta Polyák Csaba, a Táborfalva KSE játékos-edzője. – Ugyanakkor azt gondolom, a hetek alatt összerázódtunk, és a mezőnyben is kialakult egy olyan erős, négy-öt csapatot tömörítő mag, amely végig fej-fej mellett haladva jutott el a zárásig. Szoros volt a küzdelem.
– Akkor kötelező volt megnyerni az Albertirsa II. elleni, múlt vasárnapi rangadót? Vagy csak a lelki plusz miatt volt szükségük a három pontra?
– Egyértelműen, hiszen úgy mentünk neki a meccsnek, hogy azt mondtam a fiúknak, ezen a mérkőzésen mindenképpen győznünk kell ahhoz, hogy ne csak az őszi elsőség legyen meg, hanem a kis előny mellett azzal forduljunk a tavaszra, hogy minket lásson a legelején az egész mezőny. A srácok is átérezték, hiszen tudták, kevés az, hogy egyszer a tabella élére kerültünk. Győznünk kellett ahhoz, hogy az élen is maradjunk, így ez lélektanilag nagyon fontos siker volt.
– Megharcoltak ezért a 2–0-ért vagy sima meccset játszott egymással a két élgárda?
– Nagyon meg kellett küzdenünk, de az egész szezon során elég sok hátráltató körülménnyel néztünk szembe. A létszámhiánnyal volt a legnagyobb probléma, és ezen a meccsen is megszenvedtünk a három pontért. Hiába vezettünk 2–0-ra, az ellenfél veszélyesen futballozott, sok gondot okozott nekünk.
– Található olyan a „kelléktárban”, hogy legnehezebb bajnoki?
– Két vereséget szenvedtünk a szezonban, az eredmény alapján mindkétszer simán vallottunk kudarcot, viszont a Ceglédbercel elleni 2–1-es hazai győzelmünk kiemelkedik a többi közül. 20 percen keresztül emberhátrányban játszottunk Németh Attila kiállítása miatt, egyszóval óriási küzdelem zajlott a három pontért, de ahogy tíz emberre fogyatkoztunk, foggal-körömmel, csúszva-mászva harcolt a csapat, és bár abban a periódusban nagyon beszorultunk, de szerencsére a játékosok 110 százalékon égtek, nem is szólva a szurkolókról. Úgy éreztem, azon a mérkőzésen váltunk valóban meghatározó együttessé, mégpedig minden tekintetben. A jobbhátvédtől a balszélsőig mindenki vért, verejtéket adva közlekedett a sikerért, ami szerencsére bekövetkezett. Igazi, komoly brigáddá váltunk, amelyikkel számolni kell. Bízom abban, hogy a tabella legfelső fokáig jutunk.
– De hiszen most is ott vannak! A viccet félretéve: ha úgy alakul, minden adott ahhoz, hogy ismételten a „megye-kettőben” lásson bajnoki találkozót az érdeklődő táborfalvai szimpatizáns?
– Abszolút, erre is törekszünk, már csak a kilátásban lévő átszervezések miatt is, mivel erősödik a ,,megye-hármas” mezőny, így pedig nehezebb lesz feljutni. Mindenképpen megpróbáljuk, ha eljutunk odáig, de nyilvánvaló, 15 mérkőzés még előttünk van, de nagyon szeretnénk felkerülni. Meg aztán a ,,megye-kettőbe” könnyebb játékosokat csábítani, mi pedig szinte csak helyi labdarúgókkal állunk ki. Azt nem mondom, hogy egyedi eset a miénk, de az biztosan ritka, hogy a ,,megye-három” élmezőnyébe tartozó együttes csak helyiekre támaszkodva van ott a dobogón. Ezért is cél, hogy próbáljunk minél többet kihozni magunkból.
– Meg persze az erősítés. Vagy nem?
– De, már csak azért is, mert tényleg gondjaink voltak a létszámot tekintve. Mindenképpen szeretnénk két-három labdarúgóval megerősíteni az együttest, ám valószínűleg nem helyi játékosokkal, mert behatároltak a lehetőségeink.
– Az ősszel a Nagykőrösi Kinizsi II. bizonyult a legnemesebb vetélytársnak?
– Az egyik legnagyobb riválisunk biztos, hogy a Nagykőrös volt, de még a Kakucsot is ide sorolnám, mert elmaradt mérkőzése van még vissza, és a papírforma alapján meg is nyeri, szóval odaszámolom az élmezőnyhöz. De nem feledem, itt még az Újszilvás és a Ceglédbercel is képbe jöhet, ám jelen állás szerint a Kinizsi és a Kakucs a legveszélyesebb. Egyébként van miért törlesztenünk a Nagykőrösnek hazai pályán, mert náluk sima vereséget szenvedtünk. Ettől még biztos, hogy nem lesz egyszerű a tavasz, mert mindenki azon fáradozik, hogy még jobbá tegye a csapatát, így komoly csatára számítok.
– Van olyan futballistája, akivel maximálisan elégedett lehet?
– Mindenképpen Tarnoczki Tibort emelném ki. A játékosunk néhány éve került fel a felnőtt csapathoz, ifjúsági gólkirályként, nagy reményekkel tette be az akkori edző a csapatba. Kicsit nehezebben indult be a karrierje a felnőtteknél, erre a szezonra érett be a játéka, de az ő személye majdnem, hogy sorsdöntő. Magabiztos, gólerős futballista, aki a nehéz helyzetekben a hátán vitte a csapatot, a teljesítménye mindenképpen kimagaslónak mondható.
– Ha most kerülne sor a Pest megyei II. osztály valamelyik csoportjának rajtjára, nyugodt szívvel engedné csatába a játékosait, köztük Tarnoczki Tibort?
– Azt ki merem jelenteni, hogy szégyent nem vallanánk. Nem vagyunk még teljesen készek a ,,megye-kettőre”, rengeteg munka vár ránk ahhoz, hogy stabilan megragadjunk egy osztállyal feljebb. De ha szabadna valamit úgymond apró betűs részként megjegyeznem.
– Hogyne, csak tessék!
– Régóta futballozom, újabban a lábam nem mindig engedi, de azt szomorúnak tartom, hogy a vesztes csapat edzői részéről a gratuláció elmarad. És ezt nem azért mondom, mert mi annyi meccset nyertünk. Amikor idősebb lettem, a vesztes meccs után bátran kezet fogtam az ellenfél játékosaival, rengeteget ismertem közülük, tudtunk egymásról, gratuláltunk, és valami olyasmit mondtunk, hogy „majd legközelebb” vagy „a jövő héten jobb lesz”. Megvagyunk mi e nélkül is, csak furcsa, hogy régen divat volt, és mára ez is kikopott, elveszőben van. Nem tudom az okát, miért van ez, pedig ettől aztán senki nem lesz kevesebb, inkább csak több.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 67. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: