És ha mindez még nem volna elég, a Pest megyei III. osztály, Keleti csoportjának 2. fordulóban úgy verte a listavezető hazai környezetben a Kakucsot, hogy a második gól a csatár nevéhez fűződött.
– Tizenkilencre szeretne lapot húzni?
– Természetesen – vágta rá kapásból Tarnoczki Tibor, az éllovas Táborfalva támadója.
– A neve melletti szám lehetne éppenséggel huszonegy is?
– Szerezhettem volna sokkal több gólt is, mert rengeteg helyzetet hagytam ki. Javítani kell ezen, mert javítani mindig lehet.
– Arra büszkébb, hogy az élen áll a mesterlövészek között vagy arra, hogy őszi első a Táborfalva?
– Egyértelműen az utóbbira.
– Mi a titkuk?
– Az összeszokottság. Mondhatni, régóta együtt játszunk, így pontosan tudjuk, ki merre mozog, és ez sokat számít.
– Reális a távolság a Táborfalva és a többi élcsapat között?
– Teljes mértékben.
– Akkor a mondást némiképp átírva: „jövőre, veled, nem ugyanitt”?
– Meglátjuk.
– Ez nem volt valami határozott válasz.
– Minden a teljesítményünktől függ. Szeretnénk feljebb jutni, ez nem is kérdés.
– Emlékszem, annak idején futballozott a „megye-kettes” Táborfalvában is. Csatárszemmel nézve nagy a differencia a két osztály között? Avagy könnyebb dolga van, mint egy ligával feljebb?
– Őszintén szólva, a mostani bajnokságot tekintve nagyon sok különbség nincsen. Nyilvánvaló, egy-egy csapat teljesítményén meglátszik, hogy jobb, mint az átlag.
– Ez annak köszönhető, hogy az első hat helyezett nagyon együtt halad?
– Egyértelműen igen.
– Küzdősportol még?
– Abbahagytam, mára csak a foci maradt. Egyébként sem versenyszerűen űztem, csak edzésekre jártam.
– Azért hasznát veszi? No nem a verekedésre értem, hanem a testi erő kihasználására, a szó átvitt értelmében vett birkózásra.
– A küzdés, akarás szempontjából segít. Ha hátrányban van a csapat, akkor sem szabad feladni, folyamatosan küzdeni kell, erről van szó. És ez eddig bejött.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 67. lapszámában.