Nem volt hálás feladat, de megoldotta. Avagy jött, látott és győzött. Legalábbis Tóth Zsolt, merthogy a Dunavarsány 41 esztendős kapusa közel két héttel ezelőtt az Alsónémedi otthonában megvívott rangadó szünetében, 3–0-s hátrányban váltotta Molnár Balázst, és olyannyira jól védett, hogy egyrészt egy félidő alatt csak egy gólt kapott, másrészt a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának 15. fordulójában, a Pereg elleni, 1–1-re végződő hazai bajnokin is a rutinos cerberus nevével kezdődött az újoncgárda összeállítása.
A bizalmat ismét meghálálta. Pedig nem szokványos karrier az övé, de Tóth Zsolt egyre jobb formába lendül, és ha valaki, a dunavarsányi kapus minden bizonnyal még ebben az évben eltöltene egy-két meccsnyi időt a háló előtt.
– Emlékszik arra, hány nagy védést mutatott be?
– Ami bravúrnak számít, abból négy volt – mondta Tóth Zsolt, a Dunavarsány kapusa, utalva a Pereg elleni hazai összecsapásra.
– A helyzetek alapján az lett volna a realitás, ha nyer a vendégegylet?
– Nem, mert nekünk a második félidő sokkal jobban alakult, csak sajnos a helyzeteink kimaradtak.
– Azért összességében mégsem lehet elégedetlen.
– Nagyon örülök, hogy ezúttal is lehetőséget kaptam és bizonyíthattam az edzőnknek, hogy megérte a munka, meg persze, hogy segíthettem a csapatnak, ugyanis ez a legfontosabb.
– Az ősz utolsó játéknapján vagy egy héttel korábban, az Alsónémedi otthonában ment jobban a védés?
– Úgy érzem, a mostani bajnokin. Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk, de ha netán nem is, legalább döntetlen legyen a vége.
– Arról mi jut az eszébe, ha rápillant a tabellára?
– Az, hogy a csapatunk előrébb is állhatna, ha az előző heti meccset hozzuk.
– A dobogó megfelelne a valóságnak?
– Mindenféleképpen.
– Netán a bajnoki cím is benne van a csapatban?
– Szerintem igen, de ahogy az edzőnk, Szabados Tamás mindig mondja nekünk, ahhoz sok munkára van szükség.
– Jól tudom, hogy nem sok helyen futballozott eddig?
– Az Úttörőstadionban kezdtem még gyermekként, ám amikor kiöregedtem, utána kerültem Taksonyba. Az ifjúsági éveimet ott töltöttem, néhány évig futballoztam a felnőttben, aztán költözés miatt Délegyházára kerültem, így Dunavarsányban védtem elég sokáig. Azt már meg nem mondom pontosan, hány esztendeig, majd közel kilenc év kimaradt az életemből és csak mostanában kezdtem újra.
– Kilenc év? És mi vitte rá, hogy visszavonuljon, aztán mégis újrakezdje?
– Megmondom őszintén, egy oka volt, hogy abbahagyjam.
– Éspedig?
– Ha valamit vállalok, azt szeretem maximálisan csinálni, de sajnos a munkahelyem nem engedte meg, hogy rendszeresen edzésben legyek és meccsre járjak, így inkább amellett döntöttem, hogy a pályafutásomat felfüggesztem addig, amíg nem lesz újra lehetőségem. Hála Istennek, most megint van módom a futballal úgy foglalkozni, ahogyan mindig is szerettem.
– Megérezte a rengeteg kihagyást vagy könnyen felvette a ritmust?
– Elég sok idő telt el, míg megtaláltam a korábbi önmagamat, hogy pontosan mennyi, azt nem tudom megmondani, de még most is van mit pótolnom.
– Labdát jó ideig csak a tévében látott?
– Terembe jártam hébe-hóba, amikor az időm engedte, de nagypályán kilenc esztendeig nem álltam a kapuban.
– Túl a negyedik ikszen meddig tervez előre?
– Amíg az egészségem bírja, és a munkahelyem engedi, addig szeretném folytatni.
– Álomszerű volna, mondjuk újabb egy évtized múlva Dunavarsányban szögre akasztani a stoplist és a kesztyűt?
– Az az igazság, nagyon szimpatikus ez a mostani társaság, így ha van rá lehetőségem, akkor itt fejezném be a pályafutásomat. Nagyon szurkolok a csapatnak, hogy minimum dobogós helyen végezzünk a tavasszal, sőt, ha úgy alakul, nem csupán drukkolni szeretnék…
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 65. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: